Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Vásárhelyi Mária: Rabszolgatörvény pedagógusoknak
6/03/2023 15:24
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Tényleg nem értem! Ahelyett, hogy megkönnyebbülten felsóhajtanának, hogy ismét sikerült elnémítani, megfélemlíteni a pedagógusok jelentős részét, a megtorláson gondolkodnak.
Tényleg nem értem! Most, amikor a pedagógusok ellenállásának utolsó védvárait is eltaposták és lassan elhamvadnak a tiltakozás utolsó lángjai is, a hatalomtól megrészegült, az önkényeskedés örömébe beleszédült kormány újabb törvénnyel kívánja megfosztani a pedagógus társadalmat autonómiájának maradékától.
Ahelyett, hogy megkönnyebbülten felsóhajtanának, hogy ismét sikerült elnémítani, megfélemlíteni a pedagógusok jelentős részét és örülnének, hogy az ezerféle válságban vergődő ország számtalan baja közül a tanárok problémáival egy ideig nem kell foglalkozniuk, a megtorláson gondolkodnak. Hogy hogyan lehet újabb béklyókkal korlátozni az oktatási intézmények maradék önállóságát, döntési lehetőségeik utolsó morzsáit is elvenni tőlük. Hogyan lehet rendeletekkel, törvényekkel tovább sanyargatni, büntetni a teljes magyar pedagógus társadalmat. Illetve az intézményvezetőknek és a tanároknak azt a részét, akiben még maradt némi autonómiaigény és szabadságvágy. Akik a munkájukra nem kizárólag, mint megélhetési forrásra, hanem mint tudás átadásra, gondolkodásra nevelésre, inspirációra és örömforrásra tekintenek. Akiknek örömet okoz, ha megcsillan a fény a diákok szemében, a tekintetekben visszatükröződik munkájuk eredménye.
Na, ilyen pedagógusokra nincs szüksége a rendszernek! Rabszolgákra van szükség, akik utálják a gyerekeket, legyőzendő ellenfeleket látnak bennük, mint a robotok leadják a tananyagot és élvezik a hatalmukat, amelyet a diákok felett gyakorolhatnak. Akik nem gondolkodásra, hanem a feladatok bemagolására, nem önállóságra, hanem alávetettségre, nem szabad embereknek, hanem rabszolgáknak nevelik a felnövekvő generáció tagjait. Akik maguk is rettegnek attól, hogy önálló döntéseket hozzanak a saját munkájukkal kapcsolatban, akik azt szeretik, ha felülről megmondják nekik, hogy mi a feladatuk és azt hogyan hajtsák végre. Akik menekülnek a szabadság és önállóság felelőssége elől és mint a sánta ember a mankóra, úgy támaszkodnak az ostoba bürokratikus irányítás utasításaira.
Egy új törvénytervezet szerint a jövőben a nevelőtestület nem dönthet az iskola pedagógiai programjáról, a Szervezeti és Működési Szabályzatról, az intézmény éves oktatási programjáról, az iskolában folyó nevelési és oktatási munka értékeléséről, a továbbképzési programról és a tanulók fegyelmi ügyeiről. Mindez közérthető nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a pedagógusoknak, a munkájukat érintő legfontosabb kérdésekbe sincsen beleszólásuk. Helyettük a fejük felett üldögélő, az iskolában folyó pedagógiai munkát, a tanárokat és a diákokat látásból sem ismerő bürokraták fogják eldönteni, hogy ki, mit, hogyan tanítson. A tanár pedig csak arról dönthet szabadon, hogy a diák kimehet-e óra közben pisilni vagy hányni.
A hab a tortán, hogy egyúttal megszűnik a tanárok közalkalmazotti jogviszonya, és a tanév július 15-ig is eltarthat, ha a rendőrminiszter úgy dönt. Azt pedig csak augusztusban tudhatja meg a pedagógus, hogy korábbi engedetlensége miatt nem rúgják-e ki állásából.
Ezzel a törvénnyel felszámolják azt az utolsó mentsvárat is, amely szerint a tanár, ha becsukja az osztályterem ajtaját, akkor szabadon dönthet arról, hogy mire és hogyan tanítja a gondjaira bízott diákokat. Ez a törvény jelenti az utolsó szöget nemcsak az intézményi autonómia koporsójába, hanem a színvonalas pedagógus-utánpótlás megteremtésébe is. Hiszen ki szeretne diplomával a kezében egy olyan rosszul fizetett pályán elhelyezkedni, ahol még gúzsba kötve sem lehet táncolni és ahol totálisan ki van szolgáltatva felettesei kénye-kedvének?
A törvény, szokás szerint, csak az állami oktatási intézményekben dolgozókra vonatkozik. Az egyházi fenntartású és a magániskolák továbbra is maguk dönthetnek minden oktatással kapcsolatos kérdésben. Így az a szülő, aki azt szeretné, hogy minőségi oktatásban részesüljön a gyermeke, egyházi vagy magániskolát keres számára. És a még pályán maradó elhivatott, színvonalas pedagógusok számára is csak ez a menekülő útvonal marad. A gyermekek többsége meg megy a levesbe: a szegények, a kistelepüléseken élők és azok, akiknek a szülei nem foglalkoznak azzal, hogy mi történik az iskolában a gyerekkel. És ők lesznek a többség.
Ez a törvény egyúttal a magyar társadalom, hosszútávú végletes szétszakítottságára is pecsétet tesz. Hiszen akkumulátor nagyhatalom leszünk és szükség van az akkumulátorgyárakban és a többi összeszerelő üzemben a szakképzetlen munkaerőre. Ki más menne el a kínai és dél-koreai üzemekbe dolgozni, ahol valóban rabszolgatartás folyik?
Miközben a fejlett világhoz felzárkózni kívánó országok vezetői világosan látják, hogy a felzárkózás egyetlen útja a termelésben keletkező hozzáadott érték állandó növelése, a digitalizáció, a könnyen konvertálható tudással rendelkező, képzett munkaerőbázis folyamatos bővítése, a magyar kormány szisztematikusan dolgozik a képzetlen, félanalfabéta, alacsony jövedelemért dolgozó, teljesen kiszolgáltatott munkásosztály felduzzasztásán.
Ez pedig hosszabb távon egyenlő az ország előtt álló perspektívák teljes bezáródásával, a nyugati világtól történő végleges leszakadásunkkal. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
