
Gábor György: Hurrá, eltaláltuk!
Egyes egyházi vezetők úgy járnak-kelnek, forgolódnak a párt- és állami vezetők társaságában, mint az 1950-es évek kommunista rendszere által életre keltett szép emlékezetű békepapság intézményének harcos egyházi aktivistái, erre a célra kiszemelt és jól teljesítő papok, lelkészek, rabbik.

Rényi András: Rendhagyó nekrológ
A Szabadság-klub politikai publicisztikáknak, nem nekrológoknak fenntartott rovat. De talán nem blaszfémia, ha a halálhírrel mégis itt és így hozakodom elől – mert az elhunyt iránt érzett tiszteletem oka bizony nem független e rovat szellemétől.

Arató András: Ki a diplomata?
Hazánkban az életszínvonal tovább emelkedik. Elkészült a tihanyi mintagazdaság, ahol jól látható, hova jutott a munkásosztállyal szövetséges parasztság. További fejlesztésre persze lenne mód, ugyanis egyelőre a Nemzet Jachtja nem tud közvetlenül a téesz-épület mellett kikötni. És az imperialisták sem alszanak, megtagadták a vízumot jeles hazánkfiától, aki fontos küldetésben vállalhatna részt, ha eljutna a tetthelyre. Elmondaná az Appalache- és a Sziklás-hegység között lakóknak, amit a műveltebbje magától a miniszterelnöktől már jó ideje tud: a világot Donald Trump hivatott megmenteni.

Csillag István: A korbácsfonó
A tengerkorbácsolás meg folytatódhat tovább, hiszen a jó nép – ha már nem fussa kenyérre – kajolja a demagógiát, a koncra váró oligarchák meg előre örülnek, ha néhány multi ennyi szakszerűtlenség után bedobná a törölközőt és ők – a főnök jóváhagyásával – megvásárolhatnák (szarért-húgyért) üzleteiket.

Arató A.: Novák Katalin felnőtt a feladathoz
Gondolatainak szárnyalása megközelíti, talán meghaladja a Nemzet Fürkészéét is, máshoz meg nem hasonlítjuk, mert el akarjuk kerülni a szentség- és felségsértés gyarló bűnét. Államfőnőnk nem elégedett meg azzal, hogy egy pontot kanyarítson a 12 már meglévő elé (amelyikben sajtószabadságról, Unióról és egyéb zavaros és liberális eltévelyedések delirálnak), hanem megalkotott egy komplett, vadonatúj tucatos művet, a magyar családok 12 pontját.

Gábor György: Újév előtt, elmúlt éveink után
E sorok írója nem mondana igazat, ha reménytelinek próbálná láttatná a helyzetet, de tisztességtelen volna, ha a fentiek ellenére nem kívánna mindenkinek, akit csak megillet, mézédes újévet! Sáná tová umetuká!

Arató A.: Életeteket, véreteket, adótokat
Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.

Arató András: Sci-fi, kabaré, tragikomédia? – hírek özöne
"Nehéz átlátni, miként tud valami egyre gyakrabban, továbbá újra és újra kiderülni, annak ellenére, hogy egy-két "újra és újra" tapasztalata már a hátunk mögött van." – Arató András a hét híreit sózza-borsozza és tálalja.
Kardos András: "Párbeszéd"
19/04/2023 14:37
| Szerző: Kardos András
Meg kell értenünk a másik eszméit, érveit, vitatkoznunk kell, és a dialógusból lesz csak érvényes „közös igazság”, „nemzeti minimum”, effélék. Beszéljünk magyarul: az orbáni diktatúra propagandasztárjai réges-rég felmondták minden dialógus, no, pláne a demokratikus dialógus lehetőségfeltételeit. Ámde vannak értelmiségiek, akik angyali naivságot mutatva, megteszik azt a szívességet Orbánéknak, hogy elbábozzák velük a szólásszabadság, a szabad vita látszatát.
Hallgatom a Klubrádióban Réz Andrást és Fodor Gábort, mindketten liberálisnak vallják magukat és arról értekeznek, hogy miért van szükség dialógusra, párbeszédre a két oldal között, illetve, hogy megértés és dialógus nélkül soha nem lesz itt megbékélés és árokbetemetés. Meg kell értenünk a másik eszméit, érveit, vitatkoznunk kell, és a dialógusból lesz csak érvényes „közös igazság”, „nemzeti minimum”, effélék.
Jól hangzik ez, olyan plurális, demokratikus, nyitott magatartásra utal, ahhoz képest, hogy az influenszer kollegák egy másik, nem kevésbé népes csoportja permanensen gyalázza a liberális értelmiséget, mondjuk Hont és Schiffer szaktársak „mindenek felett álló” típusára gondolunk, no, szóval, hozzájuk képest Réz és Fodor „mindenkivel beszélgetek” típusa látszatra maga a pluralizmus és az egyenlő felek közötti vita megtestesítője.
Ami közös mind a két típusban az a „mindenhova bemegyek, ahol le lehet ülni” gesztusa. ATV, Hír TV, köztévé, Klubtádió, Spirit bárhova. Üres szék mindenütt van.
A probléma ott kezdődik, hogy Réz és Fodor úgy csinálnak mintha lehetséges volna egy valóságos vita egy diktatúrában. Most nem arról beszélünk, hogy ők, fenntartandó a vita és párbeszéd látszatát, sokkal megengedőbbek a Fidesz által képviselt „eszmékkel” szemben mondjuk a Hír TV-ben, mint a Klubrádióban, hanem arról, hogy részvételükkel ezeken az álvitákon legitimálnak egy diktatúrát, azt a benyomást keltik szegény nézőben vagy hallgatóban, hogy van dialógus, méghozzá egyenlő felek között.
Márpedig itt nincsenek „felek”, még negyedek sem, pláne nem egyenlőek. Beszéljünk magyarul: az orbáni diktatúra propagandasztárjai réges-rég felmondták minden dialógus, no, pláne a demokratikus dialógus lehetőségfeltételeit. Ők ülnek a hatalom berkein belül, mindenki más kívül és lent van, egyenlőségről szó nincs tehát, sem vitáról, sem párbeszédről. Ámde a Réz- és Fodor-típusú értelmiségiek, angyali naivságot mutatva, megteszik azt a szívességet Orbánéknak, hogy elbábozzák velük a szólásszabadság, a szabad vita látszatát. Békésen gurguláznak a kormány tévéjében, mintha nem tudnák azt, amit mindenki tud: egy olyan világban, ahol a hatalom kirekeszti a nemzetből az ország egyik felét, ahol a hatalom hazaárulónak tekinti azokat, akik nem fogadják el a kormány és a maffiaállam álságos működésmódját, nos egy ilyen világban tényleges párbeszéd nincs.
A másik típusú, a „mindenki fölött vagyok” álláspont képviselői nem kevésbé kártékonyak, mert a liberálisok elleni gyűlöletük okán sokkal engedékenyebbek a diktatúrával ők is, ám mégis, annyiban velük egyszerűbb, hogy ők nem verik át a nézőt: ők megmondják, amit éreznek és gondolnak, más kérdés, hogy ez a „pártatlan objektivitás” az ő egojuknak biztosan, de az igazságnak biztosan nem használ.
És mégsem lényegtelen, hogy ők, a maguk ellenszenves módján ugyan, de mégis őszintébbek, mint a vitakultúra azon, magukat liberálisnak érző „fenntartói”, akik pontosan tudják, hogy egy önkényuralomban a szabadság illúzióját legitimálják.
Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért álságos úgy tenni, mintha egyenlő felek vitája, azaz az „uralommentes kommunikáció” (Habermas) lehetséges volna, idézzük fel a liberális demokrácia és a maffiaállam működési elveinek alapvető ellentétességét. Magyar és Madlovics legújabb könyvében (Kis posztkommunista rendszerhatározó) olvashatjuk:

Pontosan erről, az informális normák alapjáról van szó. A nyilvánosság populista és propaganda gépezete kisajátította a köz nyelvét, kisajátította a „nemzeti érdek” és minden egyéb alaphívószó használati körét, így a demokratikus vitát is megszüntette, és helyette a látszatvitát, a demokrácia spektákulumát adatja elő, amihez kétség kívül jól jönnek az önkéntes „liberális” vagy „baloldali” „vitapartnerek”, és a minden árok felett lebegő influenszerek. Azt a benyomást keltik, mintha valóban lehetséges volna érdembeli vita a hatalom képviselőivel, holott a patronális autokrácia világában a média a csúcspatrónus érdekeinek közvetlen kiszolgálója. Vagy, mint azt a látszat birodalma megkívánja, bizonyos médiumok közvetetten képviselik ugyanezt.
Mindezek okából itt demokratikus, nyílt, érvelésalapú, valóságos vita nem lehetséges. A hatalom nem véleményeket, no, pláne nem világnézetet képvisel, hanem paneleket alkalmaz hatalmi érdeke szolgálatában, míg a jámbor „másik oldali vitapartner” pedig eljátssza, hogy „fontos megismernünk egymás érvelését, fontos a párbeszéd.”
Csak nehogy az általuk hitt „párbeszéd” „perbeszéddé” alakuljon az idők során.