
Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken
Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.

Vásárhelyi Mária: Hős apák, cserbenhagyott gyermekek
Suhajda Szilárdnak egy számomra nehezen érthető extrém sport, Szilágyi Józsefnek az igazság és a magyar szabadság volt a szenvedélye. De vajon lehet-e bármilyen szenvedély fontosabb egy gyermeknél, aki kizárólag azért született a világra, mert mi így döntöttünk?

Kardos András: Hős vagy áldozat?
Az biztosan alapkérdés, hogy érdemes-e akkora kockázatot vállalni, amelyet Suhajda Szilárd vállalt azért, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.

Csillag István: Tízévente
"A szépen, nemesen és választékosan élő Orbán-elitnek Orbán nyomdokaiba lépve el kell jutnia a közpénz magáncélra való felhasználásától (sikkasztás), az ellenfél ellenséggé nyilvánításáig, majd a közösen elfogadott szabályok saját személyes érdekeikre írásától az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásáig."

Gábor György: Ráhel és a pünkösdi tananyag
A tanulás zsidó hagyományából átvett újszerű elemmel jelentkezett a Corvinus Egyetem és a miniszterelnök saját lábán álló és a saját férjének cégét képviselő Orbán Ráhel. A család, Ráhel és István a zsidó sávuot elsőrendűen fontos üzenetét közvetítették, amelynek készséggel biztosított helyet a Corvinus Egyetem.

Fleck Zoltán: Hogyan legyünk nagyon kicsik
"Magyarország zsugorodik. A szó szoros értelmében, mennyiségi és minőségi szempontból, gazdaságilag és kulturálisan és képletesen is, szava semmit nem ér, álláspontja megkerülendő, szándékai tisztátlanok."

Holoda Attila: Kinek lesz erre energiája?
Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.

A mi kis keresztény-nemzeti darálónk - Gábor György publicisztikája
Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.
Kardos András: Kertész Imre szörnyűséges jegyzete
22/03/2023 17:39
| Szerző: Kardos András
Ordas hazugság, hogy a Demokratikus Ellenzék a szocialista rendszer része volt. A világhelyzeten és a kádári konszolidáción múlt, hogy nem csináltak lecsukott vagy akasztott embereket a résztvevőkből, de üldözni azért üldözték őket.
Kertész Imre feljegyzése A néző című kötetében:
„Az úgynevezett demokratikus ellenzéket (a ’70-es, ’80-as években) mindig az establishment részének tekintettem, akárcsak a „feketegazdaságot”, amelyről szintén tudtak, nagyrészt kézben is tartották, de szemet hunytak fölötte. Tagjai viszont zsarolhatóak voltak, s hogy mennyire kívánták megzsarolni őket, az az elhatározásuktól függött. Tény, hogy ’56 után Magyarországon nem volt Gulag, de még Recsk sem, és a Batthyány téri vagy a múzeumkerti március 15-ei tüntetéseknél folytatott gumibotozások mégiscsak különböztek a Tienanmen téri (pekingi) akciótól. Épp ez volt számomra a visszataszító: egyfelől a dolog kvázi engedélyezett mivolta, amely az államnak (amely ellen látszólag „harcoltak”) hasznot hozott, hiszen az „ellenzék” puszta eltűrése kölcsönalap volt a nyugati politikusok és bankárok szemében; másrészt az, hogy bármikor áttérhetnek velük szemben a kemény módszerekre, hogy a kínzások folyamán lealjasodhatnak és ocsmány eszközeivé válhatnak a hatóságoknak – engem mindig undorított a tét (a szovjet megszállás alatti „demokrácia”, az „emberarcú szocializmus”, a „reformok” stb.), tehát a tét abszurditásához mérten. Emellett az is undorított, hogy ezek az emberek állítólag nem vették észre, hogy miféle világmanipuláció kiszolgálói és kiszolgáltatottjai. És végül, a köztük lévő sok tudatos, aljas fráter, akik nevet és pénzt szereztek maguknak e kockázatmentes játék ügyes játszásával, a mindig cinkelt lapokat – sose feledhettem – végül is a bank, a nagy kaszinótulajdonosok osztották ki nekik, a nyeremény néhány százalékát odalökve az asztal melletti helyükre, amivel ezek azután be is érték. Micsoda hazugság volt.”

Ez tehát Kertész Imre feljegyzése. Azt állítom, hogy erre nincs mentség. Mit is mondott Kertész? Először azt, hogy a demokratikus ellenzék (továbbiakban: DE) a létezett szocializmus része volt. Ez már egy ordas hazugság. Dehogy volt a része. Az, hogy Kádárék nem csináltak a DE tagjaiból akasztott, vagy lecsukott embert, az nem a DE tagjain múlott, hanem a világhelyzeten egyfelől és a kádári konszolidáción másfelől. Továbbá nem voltunk jobban zsarolhatók, mint bárki egy diktatúrában. Vagyis: a DE tagjai rendszerellenesek voltak, demokraták és szabadságpártiak. A rendszer üldözte őket, sokakat állástalanságra ítélt, vegzáltak a rendőrök is nem egy, nem két embert, nem adtak útlevelet, úgyhogy Kertész ahelyett, hogy tisztelettel kezelné a Beszélő bátor szerkesztőit és szerzőit, még továbbá ellenzéki írótársait, Eörsit, Petrit, Konrádot, és mindenkit a nyomdászoktól a terjesztőkig akik részt vettek az ellenzék munkájában, annyira gyűlölte a szocializmust, hogy felindultságában egy füst alatt az ellenzéket is megvetette. Lelke rajta.
Az idézett szöveg A néző 2016-os kiadásában a 228-229. oldalon található (Magvető). Címlapi kép: Képkocka a Belügyminisztérium Filmstúdiójának A Titkos megfigyelés című oktatófilmjéből. Fortepan/ BM Filmstúdió