Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Kardos András: Állami Áruház
18/03/2023 10:57
| Szerző: Kardos András
Latabár Kálmán nem volt forradalmár, és nem volt ellenálló. Mégis, annál mélyebb jelenete van a magyar filmnek, mint amikor Peti bohócot megalázzák, sőt meg akarják ölni. És Peti játszik, és a katonák a sír szélén nevetnek, és aztán Peti és az elefánt visszatér a cirkuszba. De ahogy az Állami Áruházban, úgy Peti bohóc diadalában sem a szocializmus végső győzelmének lelkesedése hatja át Latyit, hanem az a szeretet, mely közösséget teremt emberek között is a legdühöngőbb diktatúra idején is.
Valamikor egyetemista koromban írtam egy öt gépelt oldalas nemtudommicsodát Latabár Kálmánról, mert kíváncsi voltam egyfelől, hogy akarok-e én valaha is írni, másrészt pedig Latyit, azaz Latabár Kálmánt gyerekkorom óta szerettem. Szerintem az összes filmjét láttam, még továbbá egyetem vége felé az ember úgy érzi, hogy mindent meg tud magyarázni, azt is amit szeret, azt is amit nem, tehát egy bölcsészhez illő az elmélet és a kritika gyártás. Persze az öt oldal sehol nem jelent meg, nem is azért írtam, még az is lehet, hogy valahol még meg is van, ám a lényeg az, hogy én Latabár Kálmán zsenijét egy máig bennem továbbélő akkor kitalált kategóriával magyaráztam: Azt állítottam alapművemben, hogy Latyi nem más a közönség számára, mint az underground konszenzus megtestesítője. Ennek ugyan vajmi kevés értelme volt, de amit értettem rajta, annak annál több. Ezért is fogom most ezt kifejteni, bár gőzöm sincs, hogy ’76 tájékán hogyan bontottam ki eme éleselméjű kategória értelmét, annál inkább megvédem most, mintegy 45 évvel később, amikor a kategórián kívül semmire nem emlékszem abból, amit ott leírtam, de arra igen, hogy igazam is volt, meg a központi tételem is tetszett nekem, mert olyan emelkedetten volt puritán.
Latabár Kálmán az Állami Áruház, továbbá a Fel a fejjel Peti bohócaként jelenti nekem elsősorban azt a zsenit, aki a kisemberek tragédiájából is képes emberi humort fakasztani, aki a legócskább propaganda műből is "vizet fakaszt", ugyanis az underground konszenzus azt jelentette akkor is és most is, hogy a zsenialitása éppen abban van Latyinak, hogy az örökmozgó humorforrása nem más mint a mindenkori kisember humanista diadala a jókedv és mindent a feje tetejére állítás képessége, pont úgy, ahogyan az Csepelen, Angyalföldön, a Nyírségben, akárhol és akármilyen közegben, a Józsefvárosban és a Ferencvárosban, a budai hegyekben, az üzemekben, a kis kocsmákban és a palotákban egyaránt otthon van.
Az underground konszenzus akkori magam szerint semmi mást nem jelent, mint az osztályokon és rétegeken, városon és vidéken egyaránt ismerős és otthonos közösséget teremteni tudó "népi zsenialitást." Vagy inkább a közösségteremtés képességét félelem és elnyomás, diktatúra vagy rettentő szegénység közepette. Ahogyan Latabár udvarol ebben a két filmben, ahogyan a Mágnás Miska egyik hülye grófját megformálja, az mind annak a nagyon mély tükre, hogy ez a vékony kis ember, ez az egészen kivételes zseni, mindannyiunk közül való, tán azt is mondanám Záhonytól Sopronig: Latyi egy mindannyiunkkal. Híresen nem volt egy bátor ember, de a félelemből is közös világot teremtett. Úgy volt azonos, hogy jobban volt distanciált ha éppen ez kellett, tessék az Állami Áruház eladójára gondolni, ahogy rásózza a kacsát szegény vevőkre, vagy éppen versenyez Horváth Tivadarral szíve hölgyéért.
Latabár Kálmán nem volt forradalmár, és nem volt ellenálló. Mégis, annál mélyebb jelenete van a magyar filmnek, mint amikor Peti bohócot megalázzák, sőt meg akarják ölni. És Peti játszik, és a katonák a sír szélén nevetnek, és aztán Peti és az elefánt visszatér a cirkuszba. De ahogy az Állami Áruházban, úgy Peti bohóc diadalában sem a szocializmus végső győzelmének lelkesedése hatja át Latyit, hanem az a szeretet, mely közösséget teremt emberek között is a legdühöngőbb diktatúra idején is.
És azt hiszem, ez a közösségteremtő erő, mely Latabárnál mélyebb volt bármely eszménél, mely a nézők lelkébe rakta át a felszabadult vidámság – legalább elvi – esélyét sötét korszakokban is, ez volt Latyi zsenije. És bizony nagyon egyetértek ifjúkori önmagam nagyképű és fontoskodó kategóriájával: igen, ezt lehetett underground konszenzus teremtésnek hívni, mint ahogyan a másik hozzá hasonló underground zseni, Kabos Gyula is ezt tette. Ennek a két embernek az összes filmjét ma is pontosan úgy lehet szeretni, ahogyan először látta az ember. Ugyanis a világ elembertelenedhet, a technika követhetetlen mesterséges intelligenciát állíthat elő, maholnap simán akár Latabárokat is, de a világ egyet nem tud: hamisítás nélküli emberszeretet soha nem fog egyetlen robot egyetlen húzásából sem áradni.
Latabár Kálmán úgy ment szembe a világgal, hogy elvileg mindenki számára azt mutatta: kisemberek és nagyemberek, szegények és még szegényebbek lelkében autentikus szeretetközösséget hoz létre a humor, és nincs az a hamis és hazug eszme és ideológia, mely a Latabár megteremtette underground konszenzust, a szeretet láthatatlan, érezhető közösségét felül tudná írni.
Teljesen véletlen, hogy 1970 tájékán ott voltam a kórházban a nagyapámmal, (nagyanyámat látogattuk), amikor a folyóson hangos "segítség, segítség" kiáltást hallottunk az egyik szobából. Nagyapám odament az ajtóhoz, és megkérdezte, hogy miben segíthet. Az illető tovább kiabált, valami olyasmit sikolthatott a nagyapámnak, hogy "nekem nem lehet segíteni", jött az ápolónő, jött az orvos, és amikor a nővér kijött a szobából azt mondta nekünk, vagyis hát inkább a nagyapámnak: "ez már a vég". És az ápolónő szeme könnyes volt, de még hozzátette: ő a Latabár Kálmán.
Hát így.
