Havasi Bertalan legyen a Fidesz elnöke! - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük meg a mezőnyt! Orbán Viktor trash celebként sodródik a nyilvánosságban. A bukott miniszterek úgy állnak Magyar Péterrel szemben, mint középiskolás színjátszókör a Broadwayn. A nagy harcosok eltűntek.
Sulyok bűnei - Dési János jegyzete
Sulyok Tamás a Fidesz embere. És nemcsak mióta köztársasági elnök lett, hanem előtte alkotmánybíróként, az Alkotmánybíróság vezetőjeként is.
Aszály – Józsa Márta jegyzete
Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.
Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
A "Szia, Bálint"-korszak vége – Selmeci János jegyzete
Nem voltam még nem Orbán-rendszerben újságíró, de a feladat talán nem változott olyan sokat. A lelkesedés magánügy, a kritika, a kétkedés és a valóság feltárása viszont kötelesség.
Metszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.
After – Szénási Sándor jegyzete
O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete
Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.
Kardos András: A "hit" átváltozó művésze és talpnyalonca
21/03/2023 13:14
| Szerző: Kardos András
Bencsik diktatúraszolgáló egyed kétségkívül magyar ember, ezért nagyon megnyugtató, hogy ugyan jó mélyen eldugva, de benne is lakozik egy darab Petőfi. El sem merem képzelni, hogy ez az ember még mely diktátorok igazhitű talpnyalonca lenne, ha netán mégsem lakoznék benne az az icipici Petőfi.
Bencsik András ma a jobboldal szekunder gurucskája, volt kedves azt nyilatkozni a Sajtóklubban, hogy Budapest utcáit az ünnep alatt a Fidesz távollétében ellepték a svábbogarak, még továbbá Karácsony Gergely főpolgármester azért nevezte Budapestet köztársaságnak, mert a fővárosban nem magyarok, csupán emberek élnek óhajt, jelentsen ez az ökörség bármit is, és mint nem magyar odahánysz ahová akarsz. Keresztény „hívő” főszerkesztőnk valóban kedvelte mindig is a radikális identitásképző lelkesítő nyelvhasználatot.
Példának okáért a Népszabadság 1986. október 17-i számának első oldalán a következő kis publicisztikát jelentette meg, kizárólag már akkor az akkori „hite” radikális és könyörtelen képviseletével. Íme Bencsik András cikke:
Érzelmi kötődés
Legendája volt a gimnáziumi orosztanárnőnek, pedig szokatlanul szigorú volt. Legendáját mégis az táplálta, hogy az osztályában tanulók az átlagnál sokkal jobban tudták, szerették és használták az orosz nyelvet. Legendája egyébként abban állt, hogy már a kezdet kezdetén beszélgetéseket kezdeményezett tanítványaival az élet kis és nagy dolgairól, oroszul, s egyáltalán nem zavarta, ha ezeken a kötetlen beszélgetéseken a diák botladozva, hibásan törte az új nyelvet, csak az volt a fő, hogy beszéljen, gondolkozzon azon a nyelven. A tantervi szigorúság meglepő könnyedséggel párosult nála a tanterven kívüli diskurzusok során tanúsított engedékenységgel, s az eredménye az lett, hogy tanítványai napról napra szívesebben és könynyebben beszéltek oroszul. És a saját tapasztalatukból jöttek rá, hogy miért érdemes szavakat, ragozásokat biflázni. Ha nem is az ő személyes példája, de a hozzá hasonló jó, s a vele pörölő rossz példák tapasztalatai indították talán egyebek között a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk, világlátásuk tisztázására. Amint az MSZBT országos elnökségének állásfoglalása hangsúlyozza, az ifjúság nevelésében a formális elemeket kerülve, a gazdag tudásanyag megszerzésén túl olyan lehetőségeket kell találni, amelyek erősebb élményeket rögzítenek a fiatalokban. A például vett tanárnő esete így válik általánossá, hiszen a fiatalok világnézetének formálásában a pedagógusnak óriási szerep jut. Valamint mindazoknak, akik szenvedélyből, hivatástudatból a két nép közötti barátság elmélyítését szolgálják. Van mit tenni ezen a téren, hiszen az összefüggéseket nem minden esetben feltáró történelemoktatás, a tájékoztatás hiányosságai akadályozták a szilárd és mozgósító erejű történelmi és nemzettudat kialakulását. Az ifjúság szinte minden rétegében találhatók olyanok, akik elfordultak apolitikai, közéleti tevékenységtől. Egyebek között azért is, mert ma a pályakezdés és a családalapítás éppen erre a korosztályra ró fokozott terhet. A változó és nem mindig könynyű élethelyzetekből adódó, sok esetben előítéletektől tarkított, sematikus vagy éppen idealizált kép sürgős tisztításra vár. S ezen az úton valóban a legjobb és leghatásosabb módszer a személyes élményszerzés segítése, támogatása. A lehetőségek gazdagok, legyen szó általános iskolásról, gimnazistáról vagy szakmunkás fiatalról. De kétségtelen tény, hogy általános érvényű recept erre sem létezik. Helytől, kortól, érdeklődéstől függően lehet és kell megtalálni azokat a módozatokat, amelyek a két nép kapcsolatainak hagyományait az ifjúság körében tovább gazdagítják.
Bencsik András
Namármost előttünk áll „korunk hőse”. Igaz, mai napság mintha kissé durvábban beszélne mint ’86-ban, de az biztos, hogy Bencsik „hite” már ’86-ban sziklaszilárd volt. Ja, bocsesz, akkor kommunista, ma keresztény „hívő” lélek. De a hit az hit. A diktatúra az diktatúra. ’86-ban is, mai is. És a diktatúra slapaja az a diktatúra slapaja. Akkor is, most is. No pláne, ha a kettő történetesen ugyanaz a személy. Bencsik a diktatú(k)ban való „hit” szolgánca.
Még tiszta szerencse, hogy Orbán Viktor szerint minden magyarban lakozik egy kis Petőfi. Mivel pediglen Bencsik diktatúraszolgáló egyed kétségkívül magyar ember, ezért nagyon megnyugtató, hogy ugyan jó mélyen eldugva, de benne is lakozik egy darab Petőfi. El sem merem képzelni, hogy ez az ember még mely diktátorok igazhitű talpnyalonca lenne, ha netán mégsem lakoznék benne az az icipici Petőfi.
És van még ám kontinuitás a „hit” eme átváltozó művészének életében. Mint ’86-os cikkéből és mostani epeömléseiből világosan kiderül: Bencsik mester ’86-ban is szerette az oroszokat, meg ma is nekik drukkol ebben az aljas háborúban. Az valóban csak nüansz, szóra sem érdemes, hogy 1986-ban még szovjeteknek hívta az oroszokat, fő a folytonosság, ugye Bencsik uram?
