A kutya ugat – Szénási Sándor jegyzete
Az Adria Winch 2022-ben 700 000 euró értékben adott el az oroszoknak többek között finn és német gyártmányú alkatrészeket, 2023-ban viszont tulajdonost váltott. Az új menedzsment pedig megesküdött az anyja életére, hogy a rizikók elkerülése érdekében tényleg lemond az orosz business-ről. Persze nem mondott le: a fiókcégeken keresztül ebben az évben 1,2 millió dolláros forgalmat realizált az orosz hadihajó iparral.
Egy kis segítség O.V.-nek – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet tehát az, hogy Belgium demokrácia, néhány korlátolt, és hatalommal rendelkező polgára viszont a legjobbkor játszott Orbánék kezére, akik most annyi vesztett meccs után újra tematizálhatják a közéletet azzal, hogy lám Brüsszelben a szabadság és az elnyomás erői küzdenek, és nem kérdés, hogy ők minek a mártírjai.
Spárbox – Dési János jegyzete
Ez a miniszter körülbelül felméri a helyét a világban és beáll egy ilyen színvonalas üzleti vitába, segédcsendőrnek. Most még csak a kisebb pofonok kiosztása tartozik rá, de bizonyára belejön majd még a verőember szerepébe. Drukkoljunk neki. A Spar meg vegyen bokszleckéket, ha nem tetszik neki a vircsaft.
Couleur locale – Józsa Márta jegyzete
Erre itt azt mondanók: megoldjuk okosba’. És azt is tesszük: ha nincs orvos, akkor gyógyíttatunk kézrátéttel, ha nincs iskola, akkor egy határral odébb küldjük a gyerekeket tanulni és így tovább. Miközben egy várbeli teraszon pöffeszkedik vastag tárcájával egy-két fazon, és még ezen is ő keres.
A színház és a mi világunk – Dési János jegyzete
A tanulság talán az is, hogy Udvaros Dorottya jobban jár, ha távozik, mert abban a hazug világban már neki sem lehetnek őszinte pillanatai. (Mi pláne jobban, mert újra lesz olyan hely, ahová bemegyünk megnézni.)
Néhány mondat a reményről – Selmeci János jegyzete
És most hisznek. A reményt adó felelőssége óriási, a végkifejlet kiszámíthatatlan, a remény lehet hiú is, de legalább van.
Médiazaj - Rózsa Péter jegyzete
"Itt zajlik köröttünk a Magyar Péter-ügy, és már senki nem beszél arról, honnan is indult ez."
Kardos András: A "hit" átváltozó művésze és talpnyalonca
21/03/2023 13:14
| Szerző: Kardos András
Bencsik diktatúraszolgáló egyed kétségkívül magyar ember, ezért nagyon megnyugtató, hogy ugyan jó mélyen eldugva, de benne is lakozik egy darab Petőfi. El sem merem képzelni, hogy ez az ember még mely diktátorok igazhitű talpnyalonca lenne, ha netán mégsem lakoznék benne az az icipici Petőfi.
Bencsik András ma a jobboldal szekunder gurucskája, volt kedves azt nyilatkozni a Sajtóklubban, hogy Budapest utcáit az ünnep alatt a Fidesz távollétében ellepték a svábbogarak, még továbbá Karácsony Gergely főpolgármester azért nevezte Budapestet köztársaságnak, mert a fővárosban nem magyarok, csupán emberek élnek óhajt, jelentsen ez az ökörség bármit is, és mint nem magyar odahánysz ahová akarsz. Keresztény „hívő” főszerkesztőnk valóban kedvelte mindig is a radikális identitásképző lelkesítő nyelvhasználatot.
Példának okáért a Népszabadság 1986. október 17-i számának első oldalán a következő kis publicisztikát jelentette meg, kizárólag már akkor az akkori „hite” radikális és könyörtelen képviseletével. Íme Bencsik András cikke:
Érzelmi kötődés
Legendája volt a gimnáziumi orosztanárnőnek, pedig szokatlanul szigorú volt. Legendáját mégis az táplálta, hogy az osztályában tanulók az átlagnál sokkal jobban tudták, szerették és használták az orosz nyelvet. Legendája egyébként abban állt, hogy már a kezdet kezdetén beszélgetéseket kezdeményezett tanítványaival az élet kis és nagy dolgairól, oroszul, s egyáltalán nem zavarta, ha ezeken a kötetlen beszélgetéseken a diák botladozva, hibásan törte az új nyelvet, csak az volt a fő, hogy beszéljen, gondolkozzon azon a nyelven. A tantervi szigorúság meglepő könnyedséggel párosult nála a tanterven kívüli diskurzusok során tanúsított engedékenységgel, s az eredménye az lett, hogy tanítványai napról napra szívesebben és könynyebben beszéltek oroszul. És a saját tapasztalatukból jöttek rá, hogy miért érdemes szavakat, ragozásokat biflázni. Ha nem is az ő személyes példája, de a hozzá hasonló jó, s a vele pörölő rossz példák tapasztalatai indították talán egyebek között a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk, világlátásuk tisztázására. Amint az MSZBT országos elnökségének állásfoglalása hangsúlyozza, az ifjúság nevelésében a formális elemeket kerülve, a gazdag tudásanyag megszerzésén túl olyan lehetőségeket kell találni, amelyek erősebb élményeket rögzítenek a fiatalokban. A például vett tanárnő esete így válik általánossá, hiszen a fiatalok világnézetének formálásában a pedagógusnak óriási szerep jut. Valamint mindazoknak, akik szenvedélyből, hivatástudatból a két nép közötti barátság elmélyítését szolgálják. Van mit tenni ezen a téren, hiszen az összefüggéseket nem minden esetben feltáró történelemoktatás, a tájékoztatás hiányosságai akadályozták a szilárd és mozgósító erejű történelmi és nemzettudat kialakulását. Az ifjúság szinte minden rétegében találhatók olyanok, akik elfordultak apolitikai, közéleti tevékenységtől. Egyebek között azért is, mert ma a pályakezdés és a családalapítás éppen erre a korosztályra ró fokozott terhet. A változó és nem mindig könynyű élethelyzetekből adódó, sok esetben előítéletektől tarkított, sematikus vagy éppen idealizált kép sürgős tisztításra vár. S ezen az úton valóban a legjobb és leghatásosabb módszer a személyes élményszerzés segítése, támogatása. A lehetőségek gazdagok, legyen szó általános iskolásról, gimnazistáról vagy szakmunkás fiatalról. De kétségtelen tény, hogy általános érvényű recept erre sem létezik. Helytől, kortól, érdeklődéstől függően lehet és kell megtalálni azokat a módozatokat, amelyek a két nép kapcsolatainak hagyományait az ifjúság körében tovább gazdagítják.
Bencsik András
Namármost előttünk áll „korunk hőse”. Igaz, mai napság mintha kissé durvábban beszélne mint ’86-ban, de az biztos, hogy Bencsik „hite” már ’86-ban sziklaszilárd volt. Ja, bocsesz, akkor kommunista, ma keresztény „hívő” lélek. De a hit az hit. A diktatúra az diktatúra. ’86-ban is, mai is. És a diktatúra slapaja az a diktatúra slapaja. Akkor is, most is. No pláne, ha a kettő történetesen ugyanaz a személy. Bencsik a diktatú(k)ban való „hit” szolgánca.
Még tiszta szerencse, hogy Orbán Viktor szerint minden magyarban lakozik egy kis Petőfi. Mivel pediglen Bencsik diktatúraszolgáló egyed kétségkívül magyar ember, ezért nagyon megnyugtató, hogy ugyan jó mélyen eldugva, de benne is lakozik egy darab Petőfi. El sem merem képzelni, hogy ez az ember még mely diktátorok igazhitű talpnyalonca lenne, ha netán mégsem lakoznék benne az az icipici Petőfi.
És van még ám kontinuitás a „hit” eme átváltozó művészének életében. Mint ’86-os cikkéből és mostani epeömléseiből világosan kiderül: Bencsik mester ’86-ban is szerette az oroszokat, meg ma is nekik drukkol ebben az aljas háborúban. Az valóban csak nüansz, szóra sem érdemes, hogy 1986-ban még szovjeteknek hívta az oroszokat, fő a folytonosság, ugye Bencsik uram?
