A csoki, amely legyőzi Orbánt - Dési János jegyzete
Miközben az üvöltő fráter bekászálódik a páncélozott BMW-jébe, ötszáz kilométerrel arrébb, Kárpátalján egy menekültszállón magyar orvosok egy csoportja az ott élő, főleg idős embereket látja el.
Dackorszak – Józsa Márta jegyzete
Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától.
A csőszkunyhó – Szénási Sándor jegyzete
Az Orbán-rezsim módszerei változatosak, de a kémvádat eddig mellőzték az ellenfeleikkel szemben, ám a végítéletek idejében járunk, ahol szinte minden kés előkerülhet a konyhafiókból. A kémügy pont annyira bizonyított, mint a csőszkunyhóban árulkodó Rajk esete, vagyis sehogy, de hát a rendszer már régen nem ad semmilyen látszatra: egy ingatag hazugságra újabb dőlékeny kamu épül, arra megint egy bomlékony blöff, végül egy huszöt emeletes koholmánytömb imbolyog a levegőben, készen arra, hogy levesse magát a mélybe.
A mi kampányunk – Selmeci János jegyzete
A mi kampányunkban arany vécékeféket visznek ukrán konvojok Amerikába, hogy ezzel a Tisza pártot támogassák, ahová ukrán informatikusok is beépültek, a franc sem tudja, hogy miért, de az egyik már 15 évesen is a haza ellen hackerkedett, miközben az évek óta, többek között titkosszolgálati források alapján oknyomozó újságíróról éppen a kampányhajrában derült ki, hogy többek között titkosszolgálati források alapján oknyomoz, tehát hazaáruló ukrán kém.
Magyar James Bondok - Hardy Mihály jegyzete
Vajon merre jártak ezek az elvtársak, akarom mondani alkotmányvédő szakemberek, amikor az orosz kémek ki- bejárkáltak a külügyminisztérium szerverein és közben a Kalinkát dúdolták?!
A budi aranya – Szénási Sándor jegyzete
Főúri színvonalú és árú minden, csak a valódi főúr hiányzott belőle mindig is, de kétségtelenül a valódi arany is. A köznyelv mégis az aranyvécé kategóriájába sorolta Matolcsy pipiskedését egy általa elképzelt arisztokrácia ritka levegőjébe, nyilván a Postapalota kertjébe leszúrt aranyozott, megrendítően undorító szarvasszobor miatt is.
Nem elv, hanem eszköz - Kárpáti Iván jegyzete
Beszéljünk ismét a szuverenitásról. Na meg arról, hogy Szijjártó és Lavrov beszélgetésének a Pellegrininek szervezett hakni mellett van egy még kínosabb, szégyenteljes szála: a soviniszta, nyíltan magyarellenes Andrej Danko fémjelezte párt megtámogatása.
Hadd hallja csak mindenki - Dési János jegyzete
A Szijjártó-Lavrov páros együtt dübörög - régóta nem titok ez. Ahogy valószínűleg az sem, hogy sűrű találkozóikon nemcsak dübörögnek, de Sz. Péter fecseg is. 2014. óta a gyors számítások szerint 25-ször futottak össze és a nyilvánosan bejelentett telefonhívások száma 38.
Gábor György: A gyermektelenség pecsétje
11/11/2023 09:19
| Szerző: Gábor György
A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a "mi"-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az "ők" állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja.
A migrációról szólva Orbán a pénteki rádiós monológjában az alábbiakat mondta: „Különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs gyereke. Ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, szeretne-e ő olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De, akinek van gyereke, és mi vagyunk többen, azt hiszem, mi azon gondolkodunk, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre.”
Szóval az, akinek nincs gyermeke, s mindegy is, hogy miért nincs, egyszerűen csak nincs és kész, abban a személyben – enyhébb esetben – ott lapul a cinikus közömbösség, rosszabb esetben a gonoszság hajlama, az ártó szándék és a galádságra való eredendő késztetés az ország jövőjét illetően. Mintha az ember képtelen lenne felelősen, okosan, bölcsen és tisztességesen gondolkodni ha nincs gyermeke, s mintha az ember nem lenne képes felelőtlenül gondolkodni akkor, ha gyermeke van.
Milyen gondolkodás ez? Miért kell, miért szükséges ellenséget kreálni, s miért szükséges, még akkor is, amikor ez teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnik, valakit, valakiket megsérteni, megbántani, gyanússá tenni és megbélyegezni, s miért kell újra és újra valakit, valakiket az „egészséges nemzettesttel” szembeállítani és megszégyeníteni? Miért célravezető az, ha maga a politika gondoskodik önnön ellenségeiről, arról, hogy mindig legyenek sértettek, frusztráltak, megbántottak, akikre aztán elrettentő példázatként lehet rámutatni és ha úgy adódik, márpedig amióta a világ fennáll, valamiért mindig úgy adódik, az összes rossz okát bennük látni, s ennek megfelelően a gyűlölet, valamint a „jogos”, az „észszerű”, az „indokolt” és az „érthető” ítélkezés tárgyaivá tenni őket?
Az orbáni homogenizáló és szétválasztó, bűnbakképző és megbillogozó gondolkodás nagyon is érthető!
Aki a legparányibb vonatkozásban nincs velünk, az ellenünk!
Miért kell folyton stigmatizálni, megosztani, a legolcsóbb sztereotípiákat újra és újra kifarigcsálni, folyton-folyvást a jó és a rossz, a fekete és a fehér dualizmusában gondolkodni? Orbánt és kollégáit egy életre megfertőzte Carl Schmitt „a barát és az ellenség” fogalompárjának teóriája, s annak a szándéka, hogy ha nincs, akkor is ellenséges viszonyokat kell előállítani, akkor is szükséges megképezni az ellenséget, hogy folyamatosan kitermelt traumák és instabillá tett, önmarcangoló lelki tényezők egyengessék a hatalmi érdekeket. A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a „mi”-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az „ők” állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja. A fenyegető ellenséggel szembeni eredményes harchoz elementáris szükség van a hatalom fellépésére, mert csak a tekintély és az uralom képes legyőzni és semlegesíteni a gonoszt.
Mindez olyan rögeszmévé vált Orbánék számára, amely a beszédhasználatban is folyamatosan megjelenik, hogy a nyelvi eszközök tegyék még láthatatlanságukban is érzékivé és leírhatóvá a sokszor jelen sem lévő, avagy rejtőzködő, fenyegetően megbúvó, és legtöbbször maszkot öltő ellenséget.
Mózes negyedik könyvének egy helyén olvasható az alábbi: „Kelj fel Isten, és hadd szóródjanak szét ellenségeid, és ellenségeid meneküljenek előled” (4Mózes 10:35). Magyarul nem válik világossá, de a héber eredeti két ellenségfogalmat használ: az egyik az ojeb, vagyis az, aki aktívan próbál ártani, a másik a soneh, aki viszont cselekvés hiányában megmarad az elméleti-lelki gyűlölködésnél.
Egyelőre még megválaszolatlan kérdés, hogy a magyar kormány a gyermektelen nőket és férfiakat az ellenség melyik csoportjába sorolja be.
