Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Gábor György: A gyermektelenség pecsétje
11/11/2023 09:19
| Szerző: Gábor György
A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a "mi"-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az "ők" állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja.
A migrációról szólva Orbán a pénteki rádiós monológjában az alábbiakat mondta: „Különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke, vagy nincs gyereke. Ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, szeretne-e ő olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De, akinek van gyereke, és mi vagyunk többen, azt hiszem, mi azon gondolkodunk, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre.”
Szóval az, akinek nincs gyermeke, s mindegy is, hogy miért nincs, egyszerűen csak nincs és kész, abban a személyben – enyhébb esetben – ott lapul a cinikus közömbösség, rosszabb esetben a gonoszság hajlama, az ártó szándék és a galádságra való eredendő késztetés az ország jövőjét illetően. Mintha az ember képtelen lenne felelősen, okosan, bölcsen és tisztességesen gondolkodni ha nincs gyermeke, s mintha az ember nem lenne képes felelőtlenül gondolkodni akkor, ha gyermeke van.
Milyen gondolkodás ez? Miért kell, miért szükséges ellenséget kreálni, s miért szükséges, még akkor is, amikor ez teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnik, valakit, valakiket megsérteni, megbántani, gyanússá tenni és megbélyegezni, s miért kell újra és újra valakit, valakiket az „egészséges nemzettesttel” szembeállítani és megszégyeníteni? Miért célravezető az, ha maga a politika gondoskodik önnön ellenségeiről, arról, hogy mindig legyenek sértettek, frusztráltak, megbántottak, akikre aztán elrettentő példázatként lehet rámutatni és ha úgy adódik, márpedig amióta a világ fennáll, valamiért mindig úgy adódik, az összes rossz okát bennük látni, s ennek megfelelően a gyűlölet, valamint a „jogos”, az „észszerű”, az „indokolt” és az „érthető” ítélkezés tárgyaivá tenni őket?
Az orbáni homogenizáló és szétválasztó, bűnbakképző és megbillogozó gondolkodás nagyon is érthető!
Aki a legparányibb vonatkozásban nincs velünk, az ellenünk!
Miért kell folyton stigmatizálni, megosztani, a legolcsóbb sztereotípiákat újra és újra kifarigcsálni, folyton-folyvást a jó és a rossz, a fekete és a fehér dualizmusában gondolkodni? Orbánt és kollégáit egy életre megfertőzte Carl Schmitt „a barát és az ellenség” fogalompárjának teóriája, s annak a szándéka, hogy ha nincs, akkor is ellenséges viszonyokat kell előállítani, akkor is szükséges megképezni az ellenséget, hogy folyamatosan kitermelt traumák és instabillá tett, önmarcangoló lelki tényezők egyengessék a hatalmi érdekeket. A barbár, a pogány, az untermensch (nem-ember) itt van közöttünk. Közülünk való, akiben a „mi”-vel azonosított nemzet közös ellensége ölt testet, az „ők” állandóan változó, de rendre stigmatizált csoportja. A fenyegető ellenséggel szembeni eredményes harchoz elementáris szükség van a hatalom fellépésére, mert csak a tekintély és az uralom képes legyőzni és semlegesíteni a gonoszt.
Mindez olyan rögeszmévé vált Orbánék számára, amely a beszédhasználatban is folyamatosan megjelenik, hogy a nyelvi eszközök tegyék még láthatatlanságukban is érzékivé és leírhatóvá a sokszor jelen sem lévő, avagy rejtőzködő, fenyegetően megbúvó, és legtöbbször maszkot öltő ellenséget.
Mózes negyedik könyvének egy helyén olvasható az alábbi: „Kelj fel Isten, és hadd szóródjanak szét ellenségeid, és ellenségeid meneküljenek előled” (4Mózes 10:35). Magyarul nem válik világossá, de a héber eredeti két ellenségfogalmat használ: az egyik az ojeb, vagyis az, aki aktívan próbál ártani, a másik a soneh, aki viszont cselekvés hiányában megmarad az elméleti-lelki gyűlölködésnél.
Egyelőre még megválaszolatlan kérdés, hogy a magyar kormány a gyermektelen nőket és férfiakat az ellenség melyik csoportjába sorolja be.
