Repülőrajtot vett az infláció – Kárpáti Iván jegyzete
Miután a gazdaság teljesítménye helyett az infláció vett repülőrajtot, idén nem marad más, mint feltekerni kattanásig a gyűlöletet és az ideológiai harcot. Mivel a törzsszavazók is bemennek a boltba és bekerülnek a kórházba, valahogy bennük is kell tartani a lelket, valami nagyobb és félelmetesebb képet muszáj festeni eléjük.
Mészáros Lőrinc rekreál - Dési János jegyzete
Jegyzetében Dési János azt képzelte el, hogy nézhet ki a Ga(rá)zdálkodj okosan NER-módra.
Gazdag szegények – Józsa Márta jegyzete
Sebestyén Géza, az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője szerint ma jobb szegénynek lenni Magyarországon, mint a bűnös nyolc év utolsó évében, 2010-ben gazdagnak lenni volt, mert a szegényeknek sokkal több mobiljuk, autójuk, vagy éppen mikrohullámú sütőjük van, mint amennyit a korábban gazdagabbnak számítók a NER áldásai előtt birtokoltak. Józsa Márta jegyzetében elmondja, ő nem állt volna meg itt.
Zavarkeltés nyugaton – Hardy Mihály jegyzete
Az orosz propaganda boldogan tolja Trump szekerét, alkalomadtán pedig orosz diplomaták jelennek meg Magyarországon a magukat „hagyományőrzőknek” nevező félkatonai vagy a szimplán nyilasnak tekintő szervezetek háza táján.
Ady, Trump és akik már nem bíznak senkiben
Ha nem gondolom mindenről ugyanazt, mint a tábor, mondjuk a harmadik oltást már nem akarom járvány idején, vagy Trump híveként is elismerem, hogy az előző választást amúgy elvesztette, akkor könnyen elveszhetek a semmiben.
Bye-bye Dubaj, bye-bye Orbán - Rózsa Péter jegyzete
Amit tizennégy év alatt elloptak, amit kiszárítottak vagy éppen felszámoltak, már hirtelen jött pénzzel sem lehet helyreállítani. És ez itt a lényeg; most jutott el ez a politikai rendszer a fordulóponthoz, akár tovább öntik a pénzt és gyarapítják a vagyont maguk számára, vagy a föltámadott társadalmi feszültségeket bármekkora pénztömeggel próbálják enyhíteni, nem megy.
Jó hír – Szénási Sándor jegyzete
Újabban csupa, csupa jó hír érkezik a kisembernek, hogy a rokoni és kliensi körnek továbbra is folyamatosan juttatott százmilliárdok mellett neki is csurran-cseppen. Úgy, ahogy ez eddig is volt, és ami olyan szépen aládúcolta, mit aládúcolta!: gránitszilárdságúvá tette a rezsim neofeudál épületét.
Mennyit ér Trump barátsága?
A Győrben gyártott Audira nem lesz büntetővám, az ingolstadtira meg igen? Kétlem. Vagy mostantól amerikai gázt és olajat veszünk? Akkor mi lesz a gondosan vigyázott szuverenitásunkkal?
Gábor György: De és but és aber és mais
2/11/2023 07:47
| Szerző: Gábor György
Mostanában a leggyakoribb szó, amit a legkülönbözőbb nyelveken olvashatok, a "de", a "but", az "aber", a "mais" és így tovább.
Sok-sok nyelven elolvashatom, hogy mennyire rettenetes volt október 7. szörnyű, tragikus, borzalmas, mindenkinek sírhatnékja volt, aztán következik a de, a but, az aber, a mais és így tovább.
Lehet, rossz az emlékezetem, de nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évek-évtizedek során egy-egy piaci merénylet alkalmával, amikor a dinnyékkel és paradicsomokkal együtt robbantak a napi bevásárlást abszolváló nagymamák és nagypapák, vagy egy diszkó elleni merényletkor, amikor vérbe fagyva maradtak a táncparketten a tinédzserek, vagy amikor buszmegállókban árválkodtak gazda nélkül maradt iskola- és aktatáskák, amikor napi rendszerességgel kopogtattak az izraeli házak tetőzetén a rakétatörmelékek, nem is sorolom tovább, szóval akkor sok hasonló „de”-t olvastam volna, megannyi abert, butot, mais-t, s nem emlékszem hatalmas tömegtüntetésekre, palesztin zászlók égetésére, mecsetek elleni támadásokra, horogkeresztes falfirkákra a különféle arab nagykövetségek falain, továbbá nincsenek emlékeim arab társait vagy tanárát megkéselő zsidó gimisről sem. Nem emlékszem az október 7-i merényletet követő giga tüntetésekre, pedig más alkalommal már az „esemény” bekövetkezte után 20 perccel megy az örömködés és az önfeledt ünneplés erre is, meg arra is, Párizstól Berlinig, Londontól Brüsszelig, New Yorktól Sydney-ig, s az egész muszlim világon át, keresztül-kasul, minden valamire való de és but és aber és mais nélkül.
És miért csak a zsidó katonákkal szemben fogalmazódnak meg roppant szigorú emberjogi elvárások, másokkal, például állig felfegyverzett terroristákkal szemben vajon miért nem? Belegondolnak-e vajon a humanitárius jogvédők abba, hogy ha hasonló követelésekkel álltak volna elő a szövetséges hatalmak fegyveres erőivel szemben a II. világháború idején, mennyi ideig tartott volna még a világháború, mennyi ideig maradt volna fenn a fasizmus és nácizmus, s mennyivel több áldozatról beszélnénk most? És miért a zsidó katonákat szidalmazzák, miért nem azokat, akik – nem mellesleg: vallási meggyőződésükből fakadóan (de erről hamarosan részletesebben is írok) – saját honfitársaikat, köztük gyerekeket használnak fel élő pajzsként? És miért kizárólag a Hamasz statisztikái, kimutatásai és jelentései tekintendők hiteleseknek (vesd össze az Al-Ahli al-Arabi kórház esetét és így tovább), s az ENSZ és a legkülönfélébb, erősen szelektív felfogású „emberjogi intézmények” vajon miért épp ezeket veszik át engedelmesen és szolgai alázattal?
S hogyan lehetséges az, hogy egyik napról a másikra milliók válnak vallási, történelmi, politikai, biztonságpolitikai, katonai és emberjogi szakértőkké?
És tényleg minden kimondott és leírt mondatunkban ott a helye a „de” ellentétes kötőszónak?
Semmit sem lehet egyenesen kimondani? Még azt sem, ami tényleg olyan egyenes, mint a nyíl?
