„Klubrádió
Publicisztika
Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete

Nagytekintetű miniszterelnök úr, Ön egy kisujjnyi erkölcsi tartást nagyít fel ember méretűvé, hogy ezzel egy újabb trükköt produkáljon, hátha beveszi a többség. Egy kisujjnyi igazságot szokott ön óriásplakáttá, vagy hangos nemzeti szózattá nagyítani, de ezúttal melléfogott.

Mielőtt még baj lesz – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Mielőtt még baj lesz – Szénási Sándor jegyzete

Hirtelen kiderül, hogy a tejszőke ukrán kislány gondnélküli iskolai beilleszkedéséről szóló film jó szándékú megtévesztés, az ukrán és a lengyel nyelv egyáltalán nincs olyan közel egymáshoz. A napi konfliktusok száma nő, a lengyel állammal szemben is, amely nem engedélyezi, vagy legalábbis az elmúlt évben még nem engedélyezte az abortuszt az ukrán nőknek sem, holott ők nyilvánvalóan nem lengyel állampolgárok.

Navalnij elrabolt holtteste – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Navalnij elrabolt holtteste – Kárpáti Iván jegyzete

A világnak az a része, amihez mi egyelőre még hivatalosan tartozunk, elítéli a putyini szörnyállam brutalitását és cinizmusát. Orbán Viktor, aki egykor a kivégzett és titokban elföldelt Nagy Imre felravatalozott koporsója mellől szónokolt, most hallgat. Elárulta önmagát is.

Odakint most történt valami komoly – Dési János jegyzete
Publicisztika

Odakint most történt valami komoly

Kiderült, amit régóta sejtettünk, hogy csak korlátozottan igaz az, hogy miután az állami propaganda elzárja az emberekhez való elérés útjait, nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Dehogynem. Tessék csak! Igenis lehet, csak a módján kell kicsit gondolkodni.

Mit mond a vezér? - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Mit mond a vezér? - Rózsa Péter jegyzete

Migránsveszély, Covid járvány, Oroszország Ukrajna elleni háborúja, miegyebek okán lassan tíz éve rendkívüli állapotra hivatkozva rendeleti kormányzást vezetett be. De mit szól, ha egyáltalán szóba meri hozni, hogy most nem kreált, kitalált ellenségek, és ügyek, hanem saját rendszerének emberei és sötét dolgai jönnek szembe.

Tüntetni fáj, tüntetni minek, tüntetni kell, tüntetni jó – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Tüntetni fáj, tüntetni minek, tüntetni kell, tüntetni jó

Tüntetni minek, ha a végén elviszi a show-t valami aktivista vagy ellenzéki politikus, a végén már egész másról van szó, mint amiért eredetileg több tízezren haragudtatok, a kormány pedig, hiába kiabálod, hogy mondjon le, hogy szabad oktatás, hogy ne üldözzék el a CEU-t, hogy ne rúgják ki a tanárodat, a végén aztán nem csinál semmit.

A mosodások – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A mosodások – Szénási Sándor jegyzete

Bocsánatot azonban Balogh Zoltán csak a reformátusoktól kér, az áldozatoktól azonban egyáltalán nem, talán mert katolikusok is akadhatnak köztük, pláne kereszteletlenek, akik amúgy is méltatlanok a figyelemre, tán a gondoskodásra is.

Gábor György: De és but és aber és mais

2/11/2023 07:47

| Szerző: Gábor György

Mostanában a leggyakoribb szó, amit a legkülönbözőbb nyelveken olvashatok, a "de", a "but", az "aber", a "mais" és így tovább.

Sok-sok nyelven elolvashatom, hogy mennyire rettenetes volt október 7. szörnyű, tragikus, borzalmas, mindenkinek sírhatnékja volt, aztán következik a de, a but, az aber, a mais és így tovább.

Lehet, rossz az emlékezetem, de nem emlékszem arra, hogy az elmúlt évek-évtizedek során egy-egy piaci merénylet alkalmával, amikor a dinnyékkel és paradicsomokkal együtt robbantak a napi bevásárlást abszolváló nagymamák és nagypapák, vagy egy diszkó elleni merényletkor, amikor vérbe fagyva maradtak a táncparketten a tinédzserek, vagy amikor buszmegállókban árválkodtak gazda nélkül maradt iskola- és aktatáskák, amikor napi rendszerességgel kopogtattak az izraeli házak tetőzetén a rakétatörmelékek, nem is sorolom tovább, szóval akkor sok hasonló „de”-t olvastam volna, megannyi abert, butot, mais-t, s nem emlékszem hatalmas tömegtüntetésekre, palesztin zászlók égetésére, mecsetek elleni támadásokra, horogkeresztes falfirkákra a különféle arab nagykövetségek falain, továbbá nincsenek emlékeim arab társait vagy tanárát megkéselő zsidó gimisről sem. Nem emlékszem az október 7-i merényletet követő giga tüntetésekre, pedig más alkalommal már az „esemény” bekövetkezte után 20 perccel megy az örömködés és az önfeledt ünneplés erre is, meg arra is, Párizstól Berlinig, Londontól Brüsszelig, New Yorktól Sydney-ig, s az egész muszlim világon át, keresztül-kasul, minden valamire való de és but és aber és mais nélkül.

És miért csak a zsidó katonákkal szemben fogalmazódnak meg roppant szigorú emberjogi elvárások, másokkal, például állig felfegyverzett terroristákkal szemben vajon miért nem? Belegondolnak-e vajon a humanitárius jogvédők abba, hogy ha hasonló követelésekkel álltak volna elő a szövetséges hatalmak fegyveres erőivel szemben a II. világháború idején, mennyi ideig tartott volna még a világháború, mennyi ideig maradt volna fenn a fasizmus és nácizmus, s mennyivel több áldozatról beszélnénk most? És miért a zsidó katonákat szidalmazzák, miért nem azokat, akik – nem mellesleg: vallási meggyőződésükből fakadóan (de erről hamarosan részletesebben is írok) – saját honfitársaikat, köztük gyerekeket használnak fel élő pajzsként? És miért kizárólag a Hamasz statisztikái, kimutatásai és jelentései tekintendők hiteleseknek (vesd össze az Al-Ahli al-Arabi kórház esetét és így tovább), s az ENSZ és a legkülönfélébb, erősen szelektív felfogású „emberjogi intézmények” vajon miért épp ezeket veszik át engedelmesen és szolgai alázattal?

S hogyan lehetséges az, hogy egyik napról a másikra milliók válnak vallási, történelmi, politikai, biztonságpolitikai, katonai és emberjogi szakértőkké?

És tényleg minden kimondott és leírt mondatunkban ott a helye a „de” ellentétes kötőszónak?

Semmit sem lehet egyenesen kimondani? Még azt sem, ami tényleg olyan egyenes, mint a nyíl?

SZABADSÁG KLUB KOMMENT GOMB