„Klubrádió
Publicisztika
Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete

Nagytekintetű miniszterelnök úr, Ön egy kisujjnyi erkölcsi tartást nagyít fel ember méretűvé, hogy ezzel egy újabb trükköt produkáljon, hátha beveszi a többség. Egy kisujjnyi igazságot szokott ön óriásplakáttá, vagy hangos nemzeti szózattá nagyítani, de ezúttal melléfogott.

Mielőtt még baj lesz – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Mielőtt még baj lesz – Szénási Sándor jegyzete

Hirtelen kiderül, hogy a tejszőke ukrán kislány gondnélküli iskolai beilleszkedéséről szóló film jó szándékú megtévesztés, az ukrán és a lengyel nyelv egyáltalán nincs olyan közel egymáshoz. A napi konfliktusok száma nő, a lengyel állammal szemben is, amely nem engedélyezi, vagy legalábbis az elmúlt évben még nem engedélyezte az abortuszt az ukrán nőknek sem, holott ők nyilvánvalóan nem lengyel állampolgárok.

Navalnij elrabolt holtteste – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Navalnij elrabolt holtteste – Kárpáti Iván jegyzete

A világnak az a része, amihez mi egyelőre még hivatalosan tartozunk, elítéli a putyini szörnyállam brutalitását és cinizmusát. Orbán Viktor, aki egykor a kivégzett és titokban elföldelt Nagy Imre felravatalozott koporsója mellől szónokolt, most hallgat. Elárulta önmagát is.

Odakint most történt valami komoly – Dési János jegyzete
Publicisztika

Odakint most történt valami komoly

Kiderült, amit régóta sejtettünk, hogy csak korlátozottan igaz az, hogy miután az állami propaganda elzárja az emberekhez való elérés útjait, nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Dehogynem. Tessék csak! Igenis lehet, csak a módján kell kicsit gondolkodni.

Mit mond a vezér? - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Mit mond a vezér? - Rózsa Péter jegyzete

Migránsveszély, Covid járvány, Oroszország Ukrajna elleni háborúja, miegyebek okán lassan tíz éve rendkívüli állapotra hivatkozva rendeleti kormányzást vezetett be. De mit szól, ha egyáltalán szóba meri hozni, hogy most nem kreált, kitalált ellenségek, és ügyek, hanem saját rendszerének emberei és sötét dolgai jönnek szembe.

Tüntetni fáj, tüntetni minek, tüntetni kell, tüntetni jó – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Tüntetni fáj, tüntetni minek, tüntetni kell, tüntetni jó

Tüntetni minek, ha a végén elviszi a show-t valami aktivista vagy ellenzéki politikus, a végén már egész másról van szó, mint amiért eredetileg több tízezren haragudtatok, a kormány pedig, hiába kiabálod, hogy mondjon le, hogy szabad oktatás, hogy ne üldözzék el a CEU-t, hogy ne rúgják ki a tanárodat, a végén aztán nem csinál semmit.

A mosodások – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A mosodások – Szénási Sándor jegyzete

Bocsánatot azonban Balogh Zoltán csak a reformátusoktól kér, az áldozatoktól azonban egyáltalán nem, talán mert katolikusok is akadhatnak köztük, pláne kereszteletlenek, akik amúgy is méltatlanok a figyelemre, tán a gondoskodásra is.

Gábor György: Szellemi romokon üldögélve

26/10/2023 17:03

| Szerző: Gábor György

Ha a Corvinus oktatóiban akad szakmai és oktatói önbecsület (s ez az egy, amiben biztos vagyok, hogy akad), akkor most első lépésben nem sztrájkot szerveznek, s nem öt percig érdekes tiltakozást, vagy két percig sem érdekes aláírásosdit, hanem közösen, elegánsan, udvariasan, de a létező legnagyobb határozottsággal kérdeznek majd rá a Corvinus vezetőségénél az elbocsátás valós és tényleges okaira és részleteire.

Meglátásom szerint, ha a Corvinus vezetésének lenne egy parányi esze (tényleg csak parányi, ehhez nem is kellene több), valamint lenne egy még parányibb etikai-erkölcsi érzéke (ahogy minden valószínűség szerint nincs), akkor nem bocsátották volna el Ádám Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét.

Ezzel a cselekedetükkel viszont maguk szaporították a jól ismert felhozatalt, amely a filozófusoktól, a Liszt Ferenc Repülőtér elnevezését megbíráló Földrajzi Bizottságtól vagy az Origótól és a Népszabadságtól Iványi Gáboron, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségen, a Klubrádión, Nagy Ervinen és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen át a meteorológusokig, az Operaház igazgatói pályázatáig vagy az elbocsátott tanárokig ível (s lásd a sok-sok további személyt és intézményt).

S ha a legeslegparányibb tisztesség nyomai fellelhetőek lettek volna bennük, akkor Ádám Zoltán elbocsátásával szemben elsőként az érintett hallgató és a protekcionizmust valló, uram-bátyámos és csinovnyikos módon eljáró Mol-részvényes szülők emelték volna fel a szavukat, akiknek a személyéről egyébként mindenféle érdekes hírek kezdtek el szanaszét terjedni.

És ha a MOL-os szakikban volna bármi pozitív, a tisztesség és becsület legcsekélyebb fosszíliája, ami említésre érdemes lenne, de persze semmi említésre érdemes nincs bennük, s ha nem csinálták volna össze magukat az érintett szülők puszta nevétől, akkor a MOL, ha másért nem, hát legalább saját nevének lejáratását elkerülendő, valamit egészen biztosan eldünnyögött volna.

És végül, ha a Corvinus oktatóiban akad szakmai és oktatói önbecsület (s ez az egy, amiben biztos vagyok, hogy akad), akkor most első lépésben nem sztrájkot szerveznek, s nem öt percig érdekes tiltakozást, vagy két percig sem érdekes aláírásosdit, hanem közösen, elegánsan, udvariasan, de a létező legnagyobb határozottsággal kérdeznek majd rá a Corvinus vezetőségénél az elbocsátás valós és tényleges okaira és részleteire.

Miért történt? Arányos döntést hoztak-e? Részrehajlástól mentes döntésről lehet-e beszélni? A Corvinus vezetése elfogulatlanul tárta-e föl az egész ügyet a kezdetektől az elbocsátó határozatáig? Az üggyel szorosan összefüggő egyéb esetleges fegyelmi vétségek elkövetőivel szemben sor került-e bármilyen retorzióra? És így tovább, addig, amíg nem tisztázódik minden, félreérthetetlenül és egyértelműen, hogy ezt követően lehetőség nyíljék a szükséges, elkerülhetetlen és következetes konzekvenciák levonására. 

Pontról pontra, hiszen a Corvinus oktatói felnőtt emberek, gondolkodó és értelmező emberek, ismeretekre szomjúhozó emberek, akik a konklúziók megfogalmazásához a rendelkezésükre álló információk alapján jutnak el, akik öntudatos emberek, s elvárják intézményük vezetőitől a világos és egyértelmű beszédet, s mindezt abban a szilárd és rendíthetetlen meggyőződésben, hogy az egyetemük ügyei közös ügyek, oktatókat és hallgatókat (mi több, leendő hallgatókat) egyaránt érintő fontos és nem elbagatellizálható kérdések (kiváltképp, ha az adott történet a létező legsúlyosabb egzisztenciális határozatba torkollott, jelesül egy szakmailag megbecsült, tudományos fokozattal rendelkező oktató elbocsátásába), amelyeket nem lehet elmaszatolni és azokat hétpecsétes titkoknak nyilvánítva 869 évre páncélszekrények mélyébe rejteni.   

Mert a Corvinus nem egy elvont entitás, de nem is az éppen adott vezetők halmazával megegyező képződmény, hanem az egyetemi polgárok összessége.

És messze nem utolsó sorban: sokan elmondták, leírták és részletesen kifejtették már az álláspontjukat, persze nem a MOL-os szakik, vagy azok a méltatlanságok, akiknek jószolgálataikat miniszterelnöki utasításra egyetemi fokozatok osztogatásával ismerte el a mindig hálás Párt, arról a súlyos, botrányos, szakmailag elfogadhatatlan és megalapozatlan, kizárólag pártpolitikai és a jól megszokott pénzlenyúlási gyakorlatra építő, etikailag tisztességtelen, beláthatatlan (de ma már egyre beláthatóbb) következményekhez vezető döntési mechanizmusról, amely a fideszes alapítványokba áttolt-átlopott egyetemek megváltozott státuszához vezetett. Legfőképpen és alapvetően azt, ahogy a  minden komolyan vehető egyetem működési feltételéül, az oktatási, a tan- és akadémiai szabadság elengedhetetlen alapjául szolgáló, sok-sok évszázados, a középkori keresztény Európában megfogalmazott, kidolgozott és gyakorolt egyetemi autonómia alapelve a rengeteg handabanda, félrebeszélés, kínos bizonyítványmagyarázkodás és a megannyi képmutató és manipulálni szándékozó duma, valamint a csábító pénzeserszénykék felmutatása ellenére is szükségszerűen, előbb még alig-alig feltűnően, aztán egyre látványosabban szorult (szorul) vissza, s kezdte meg lassú, megkérdőjelezhetetlen és visszafordíthatatlan agóniáját. A Corvinus méltán elhíresült esete, akármi is legyen a háttérben, az egyetemi autonómia tragikus elhalálozásának látványos példázata.

És ha valaki a továbbiakban a fideszes önkény leváltásán és sokszorosan kiérdemelt megbuktatásán vagy legyőzésén ábrándozik, tisztában kell lennie azzal, hogy az egyetemek rendszerében elkövetett, s az egész országot katasztrofálisan sújtó fideszes oktatási és kutatási pusztítás – az egészségügy mellett –  elsőbbséget kell hogy élvezzen, amely a helyreállítás várhatóan sok évre kiterjedő, kemény és szakmailag ezerszeresen átgondolt munkáját veszi majd igénybe, hiszen ennek a munkának egy szellemi háború borzalmas nyomait kell majd eltakarítania, s a romokon az egész oktatási rendszert, a bölcsödétől a felsőoktatásig, újraépítenie.