Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Gábor György: Tanítónk, Dúró Dóra és az autentikus bibliaolvasat
4/11/2023 15:42
| Szerző: Gábor György
Szeretem, amikor a Bibliát egyesek, kiváltképp garantáltan hozzá nem értő politikusfélék, amolyan aforizmagyűjteményként igyekeznek hasznosítani, az idézetnek szánt textust szövegkörnyezetéből kiragadva, s az idéző hozzá nem értésének és biblikus nyelvi tudatlanságának környezetébe belehelyezve.
Amint ezt legutóbb Dúró Dóra tette.
Történt, hogy a képviselő asszonynak vitája támadt L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójával, minthogy ez utóbbi (noha maga is megszavazta kis kacsójának gombnyomásával az Idült Hülyeséget), maliciózus iróniával köszönetet mondott Dúró képviselő asszonynak, aki egyenest a kulturális miniszternek címzett kis magyar feljelentésével egyfelől elérte, hogy a kultúra legfőbb őre azonnali hatállyal kiűzze a művészetek istennőinek, a múzsáknak a templomából a 18 éven aluli állampolgárokat, másrészt elérte azt is, hogy denunciációja a legjobb promócióvá metamorfizálódott, hogy ennek köszönhetően rég nem látott tömegek, kígyóként tekergő sorokba rendeződve rohamozzák meg a kiállítást, természetesen 18 év alatti gyermekeikkel együtt, minthogy sem Dúró képviselő asszony, sem Csák János miniszter számára föl sem merült, hogy a Múzeumnak nem áll jogában elkérni a személyi igazolványt. Így aztán most még nagyobb tömegek, még nagyobb lelkesedéssel és kíváncsisággal keresik fel az érintett időszaki kiállítást, kisiskolások és tinédzserek, apukák és anyukák, nagymamák és nagypapák, hogy odahaza a családi fészek melegénél beszélhessék meg a látottakat, hálát adva Dúró képviselőnek és Csák miniszternek, hogy rekompenzálandó a politikusok szűnni nem akaró hülyeségébe belefásult népességet, ilyen szép és tartalmas hétvégi családi programról gondoskodtak.
L. Simon László jó gazdaként és kormányzatilag szilárdan védett személyként és szuszlovi örökös túlélőként köszönetet mondott Dúró képviselőnek az ingyenes és pompásan elsült hírverésért és reklámhadjáratért, ám Duró képviselő, az iróniát nem kedvelve, jól felhúzta az orrát (Dúró képviselőnek: nem szó szerint értendő, kifejezés, amelynek jelentése: rossz néven vesz, megbántódik, duzzog, megorrol, berág), s jól odaválaszolt az érintett múzeum igazgatójának. Nagyszerű válasz született, volt benne csipetnyi személyeskedés, L. Simon obszcenitására és aberrációjára való utalás (nem kívánok a múzeumigazgató fogadatlan prókátora lenni, de – emlékeim szerint – az ország népessége – hála az Örökkévalónak – nem L. Simonnak a történelmi Magyarország teljes népessége előtt (beleértve a 18 éven aluliakat is) feltárulkozó, egy lakótelepi fürdőkád selymes vízében megmerítkező testét gusztálhatta és gusztálhatja mind a mai napig, hanem Dúró képviselő habokból kikandikáló anatómiai felületeit és testének lankás tájait, ám ezután a válasz biblikus magasságokba emelkedett. Dúró ugyanis az alábbit szögezte le: "nem lehet egyszerre két Istent szolgálni."
Akkor hát haladjunk sorjában!
Egyrészt már miért is ne lehetne? Azok a népek (elég csinos tudományos és kulturális teljesítménnyel a hátuk mögött), amelyek politeisták voltak, azaz több isten létezésében hittek, nemhogy kettő, hanem akár annál sokkalta több istenséget szolgáltak egyszerre.
Ha Dúró képviselő nemcsak a saját feljelentéseit olvasgatná, hanem más, majdnem olyan színvonalas munkákat, akkor találkozhatott volna Platón Az állam c. dialógusával, amelynek negyedik könyvében Szókratész épp az ifjúság nevelése érdekében az istenek (így, többes számban) tisztelete mellett érvel, s kiáll az isteneknek, démonoknak és héroszoknak járó tiszteletadás mellett. Mert tisztában van vele, hogy ha nem tisztelnék, nem szolgálnák az emberek az összes istenséget, akkor abból szörnyű tragédiák származhatnak. Ugyanis Szókratész ismerte a görög mitológiai hagyományt és a görög színházi kultúrát, szemben Dúró képviselővel.
De Dúró képviselő a Máté evangéliumában foglaltakra, azaz a zsidóság és kereszténység egy Istenére kíván utalni, csakhogy ezt tévesen teszi. Ugyanis Máté evangéliumában nem két alternatív Isten szerepel, hogy a hívők szabadon választhassanak, hanem mindössze (és maximum) egyről. Tudniillik az Egyről. A Máté-evangéliumban nem is a Dúró-féle ostobaságot olvashatjuk, nem két Isten szolgálatának nehézségeiről panaszkodik a szöveg, hanem arról, hogy "Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." (Mt 6,24)
Vagyis két úrról van szó (δυσὶ κυρίοις - κύριος -´ου), az Istenről (θεῷ) és a mammonról (μαμωνᾷ), ami kincset jelent, gazdagságot, vagyont, tulajdont, feltehetően az óhéber mamon (ממון – pénz) és az arámi mamona (מָמוֹנָא – gazdagság) szóból.
Hát így valahogy!
A fenti szöveg megírása közben észleltem, hogy Máté-Tóth András teológus, vallástudós, egyetemi tanár barátom a saját Facebook-oldalán, engem megelőzve, ugyancsak szóvá tette a Máté evangéliumára történt téves hivatkozást. Bolyai és Lobacsevszkij. Természetesen nem bánom ezt, hiszen ebből is látszik, hogy pár évtizedes kollegiális barátságunk és szakmai kapcsolatunk sok közös alapon nyugszik. És ez – nem tagadom – számomra sokkal fontosabb, mint Dúró Dóra bibliai exegézise.
