Gábor György nyílt levele Demeter Szilárdnak

Tisztelt Igazgató Úr!

Október 14-én arra hívták fel a figyelmemet, hogy Ön méltóztatott cikket írni a Mandiner felületén, amelyben azzal tisztelt meg, hogy nevemet és munkásságomat többször is szóba hozta.

A rólam szóló állításait összességében a racionális kívánalmakat és elvárásokat semlegesítő, illetve azokat felülíró politikai előítéletesség determinálta, amit a "Hibás argumentumok, avagy hogyan ne érveljünk" tankönyvbe illő fejezetében felvonultatott súlyos érvelési hibák egész sora bizonyít, s aminek feltűnő sokasága egy ilyen rövid cikk esetén úgyszólván a Guiness Rekordok Könyvébe kívánkozik.

Ön elkövette az argumentum ad hominem (személyeskedés) érvelési hibát, az argumentum ad personam (hiteltelenítés) hibáját (és tisztességtelenségét), az argumentum secundum quid (elsietett általánosítás) érvelési hibát és a hibás általánosításból fakadó induktív érvelési hibát, amely abból fakad, hogy az induktív érvek értelmezésének előfeltétele, hogy megfelelő háttértudással rendelkezzünk, ami az Ön esetében nem állt fenn, épp ellenkezőleg: valamennyi vonatkozó állítása arról tanúskodott, hogy munkásságomat illetően Ön a legcsekélyebb  háttértudással sem rendelkezett, ám ez cseppet sem zavarta meg abban, hogy politikai előítéletessége és propagandisztikus elkötelezettsége okán téves vagy hazug állításokat fogalmazzon meg rólam, lejáratandó személyemet és munkásságomat.

Az eljárása bizonyos társadalmi keretek között tipikusnak vagy jól felismerhetőnek mondható, kiváltképp – mint éppen az Ön esetében – egy olyan személy részéről, aki mindeközben a hatalmi rendszerhez szorosan mellé- és alárendelve egzisztenciális értelemben is a hatalom kegyeitől függ, megkockáztatom, érdemtelenül, kizárólag végtelen és sokszorosan túlteljesített lojalitásának köszönhetően. Vesd össze ezzel kapcsolatosan a "megveszekedett orbánista vagyok, a kormány politikáját száztíz százalékig támogatom" bátor és nyílt üzenetét, helyesebben vallomását.

Tisztelt Igazgató Úr!

A nyugati vagy zsidó-keresztény civilizáció világában – amelyet tudtommal Ön is és politikai eszmetársai is vezérlő fonálnak tekintenek –  a demokráciákban, vagyis semmiképpen sem a diktatúrákban – minden önmagára valamit is adó médium a vélemény- és sajtószabadság alapjogát messzemenően szem előtt tartva "természetadta módon" lehetőséget biztosít arra, hogy egy cikkben megszólíttatott, kritizált, bírált, vagyis véleményezett fél válaszadási lehetőséggel élhessen, legfőképp azért, hogy a nagyrabecsült olvasó, mint amilyen a Mandiner közönsége is, a két vélemény közül objektív módon eldönthesse, melyikkel tud azonosulni, s az egymással disputáló felek közül kinek az álláspontját tekinti hitelesnek. Ezért voltam bátor az Önnek írt válaszomat elküldeni a Mandiner szerkesztőségének, abban a hiszemben, hogy a fennálló eszmei és politikai nézetkülönbözőségek ellenére a nyugati (zsidó-keresztény) világ demokratikus szabályait a tisztelt szerkesztőség magára nézve is irányadónak tekinti.

Nos, fájdalom, súlyosan csalódnom kellett: az a szerkesztőség ugyanis, amely megkérdezésem és beleegyezésem nélkül szakmányban publikálja a Facebook felületére kitett írásaimat, azok megjelentetését kellőképpen manipulálva (saját maguk által kiválasztott részt megjelenítve, maguk alkotta címeket adva, ám az írás egészének megismerését csak egy diszkréten utaló megjegyzéssel biztosítva), annak céljából, hogy a tisztelt olvasóközönség cizelláltnak nehezen nevezhető hangnemben, gazdagon hömpölygő antiszemitizmusát és a legtradicionálisabbnak mondható dühödt zsidóellenes sztereotípiáit kommentáradatával kifejezésre juttathassa.

És persze, annak rendje és módja szerint kifejezésre is juttatja!

Vagyis az Önnek írt válaszomat a Mandiner nem közölte le, ami – ebben biztos vagyok – Önt is, mint elkötelezett demokratát, minden bizonnyal mélyen felháborítja, így – ha nem veszi rossz néven – levelem csatolmányaként egyenest Önnek küldöm el a válaszomat, azt tanácsolva és javasolva, hogy ha valakiről írni szándékozik a jövőben, előbb ismerje meg annak munkásságát, hogy írása legalább a tények szintjén hitelesnek tűnjön, s ne már rögtön az alapoknál váljon világossá, hogy a szükséges háttértudás és a minimálisan elvárható háttérismeret híján tollát és közlendőjét messze nem az objektivitás szándéka, hanem kizárólag a politikai megfelelés reménye és az újabb és újabb bizonyítási kényszere mozgatta.

További jó és hasznos munkát kívánva,
üdvözlöm,
Gábor György