Gábor György: Az értelmezhetőség határán

Én mindenesetre őszinte érdeklődéssel és valóban a tanulás szándékával kérdezném meg a nyugat-európai integrációs programokat felemlegető és azok hatékonyságában töretlenül hívő barátaimtól, hogy milyen esélyét látják az integrációnak azok sorában, akik minden civileket ért brutális terrortámadást (holocaust-túlélő idős asszony ablakon át való kihajítását, iskolás gyerekek megkéselését, teherautóval karácsonyi vásározók közé hajtást, bárokban, éttermekben, kisboltokban, koncerttermekben, szerkesztőségekben rendezett vérfürdőt, metrószerelvények felrobbantását stb.) örömünnepként ülnek meg; ott, ahol önfeledt vigadalmat vált ki csecsemők lefejezése, nők megerőszakolása és élve megégetése, terhes asszonyok felkoncolása, tizenéves bulizó gyerekek lemészárlása, s a megcsonkított vagy szénné égett holttesteik melletti büszke szelfizés; azok között, akik a zsidókat és az „őket kiszolgáló, irányító és manipuláló Nyugatot” közösen – mert „a hitetlenek egy nemzethez tartoznak” – „a Sátán pártjának” (hizb al-saytan) nevezik, s akik ellenségeiket emlegetve „emberdisznókról”, „terjedő rákról” és „a világ uzsorásairól” beszélnek, bennük ismerve fel minden rossz forrását; azok között, ahol a holokausztról mint „soha meg nem történt állítólagos és üzleti célokból kitalált bűnről” beszélnek, s ahol II. János Pált, miután 1988-ban írt levelében a holokauszt miatt bocsánatot kért a világ zsidóságától, bűnösnek nevezték; ahol a hadíszra hivatkozva világossá tették, hogy az utolsó óra akkor jön el, amikor a muszlimok végre teljesen kiirtják a zsidókat, vagy ott, ahol a Hamász kisgyerekeknek szánt kiadványában arra szólítja fel a gyermekeket, hogy imádkozzanak Istenhez, s kérjék őt, hogy „Isten irtsa ki a zsidókat, a zsarnok bitorlókat.”

Az egyesülést és beilleszkedést szolgáló integráció – feltéve, hogy annak célja nem az uniformizáltság kikényszerítése vagy egy hatalmilag elvárt mintázat követése – az ész, a ráció bölcs alkalmazása és a humánum szerepének ragyogó felismerése, és ennek reményében végzett nélkülözhetetlen és hallatlanul fontos program és feladat a nyugati, zsidó-keresztény civilizációban, amelynek kidolgozásáról és megvalósításáról gyümölcsöző szakmai vitákat érdemes és lehetséges folytatni.

A vallási alapokon nyugvó, az igazhitűeknek a hitetlenek megsemmisítését tervbe vevő kötelessége a minden ráción túli, transzcendens eredetű isteni parancsolatból következő feladat, amely a világot két részre, a Jóra és a Gonoszra felosztó (manicheus) dualista szemléleten nyugszik, ahol a Jónak elementáris kötelessége a Rossz végleges legyőzése, minden eszközzel történő megsemmisítése és elpusztítása, s amelyről semmiféle racionális-szakmai disputa nem folytatható: az igazhitű dolga nem az isteni utasítások és parancsolatok mérlegelésében, megfontolásában, esetleges kiigazításában vagy korrekciójában rejlik, hanem annak haladéktalan végrehajtásában.

És ha most megkérdezik tőlem, mi hát a megoldás, őszintén válaszolok: fogalmam sincs. Csak annyit tudok, hogy legelébb mindig érdemes és szükséges felismerni a dolgok valódiságát, esszenciáját, ugyanis e felismerés nélkül csak ködszurkálás zajlik, s jószándékkal telve csak tragédiákat, katasztrófákat okozunk, vagy legalábbis azokhoz járulunk hozzá. Vagyis a felismerés, a tudás az első lépcsőfok. Aztán a dolgok ismeretében veheti kezdetét a gondolkodás, s a megoldás megkeresése. Én ez utóbbihoz nem értek, minthogy nem vagyok politikus, sem katonai-biztonságpolitikai szakértő: a magam részéről megmaradnék a saját szakmámnál.

Ugyanakkor, amikor arról kérdeznek, mi a megoldás, őszintén azt kell felelnem, hogy meglehet, nincs is megoldás. Az általam egyébként roppant mód kedvelt racionalizmus óta hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenre akad megoldás, racionális megközelítésben mindent meg lehet válaszolni, feltéve, ha birtokomban van a jó és megfelelő (üdvözítő) módszer. Azóta az emberiség mindenre megoldást vár és remél. S ugyanezt az illúziót erősítette az általam ugyancsak nagyon kedvelt és fontosnak tartott felvilágosodás, amikor a korszak kiváló gondolkodói úgy vélték, hogy a babonák, a sötét tudatlanság és előítéletesség világának ledöntésével egycsapásra minden világossá, fényessé és érthetővé válik. Ezt én nagyon nem így gondolom, de ez a kisebbik probléma. A nagyobbik az, hogy a világ és a világtörténelem sem így gondolja.

Vagyis mindenekelőtt a megismerés, amennyire csak képesek vagyunk erre, mert ennek hiánya csak torz, hamis, képtelen, gyilkos és öngyilkos illúziókat teremthet. Ha a (részleges) tudás a birtokunkban van, utána gondolkodhatnak el azok, akiknek ez a szakmája, a lehetséges megoldásokon. S ha nem lesz megoldás, akkor be kell látnunk, hogy annyi évtized, évszázad, évezred megoldatlan problémái közé immár egy újabb költözött.

Ám sose adjuk fel: bízzunk abban, hogy előbb-utóbb jön valaki, aki megtalálja a helyes és üdvözítő választ. Mert mi tagadás, ilyenek is akadtak már közöttünk.