Gábor György: A hallgatás üvöltése

A 2022-es hazai népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozásra feltett kérdésre csupán a népesség 60%-a válaszolt, vagyis a 40% megtagadta a válaszadást.

Vajon mi lehet ennek az oka? Minek tudható be, hogy az elmúlt népszámlálások tükrében a rejtőzködők, a vallási, felekezeti hovatartozásukat elhallgatók száma egyre nagyobb mértékben nő, s több mint három évtizeddel a demokratikus rendszerváltást követően az Alaptörvényben megfogalmazott vallási és lelkiismereti szabadság biztosította „szabad kinyilvánítás” joga valamilyen ok(ok)ból fakadóan önkorlátozás alá esik?

A minap egy kerekasztal-beszélgetés során kiváló vallásszociológus kollégáim társaságában közösen kerestük a választ a fenti kérdésre. A feleleteink egy része konvergált, lényegében megegyezett, egy másik része divergált, eltért egymástól, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy máshová helyeztük a hangsúlyokat.

S ez így is volt rendjén, hozzátéve, hogy mi a magyarországi egyházakat és felekezeteket közösen érintő, általánosnak mondható tanulságokra koncentráltunk, ám mindannyian azt gondoljuk, hogy maguknak a legérintettebbeknek, vagyis az egyes egyházaknak és felekezeteknek külön-külön is el kell végezniük ezt a munkát, őszintén szembenézve saját eredményeikkel vagy eredménytelenségeikkel, helyes vagy téves gyakorlatukkal, igaz és erkölcsös, vagy hibás és morálisan megkérdőjelezhető döntéseikkel, illetve mindezek „logikus” következményeivel. 

Ma, amikor épp arról olvasni, hogy a lehetetlen helyzetbe került, pontosabban szólva ellehetetlenített Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), amely egyházat a politikai hatalom előre megfontolt szándékkal, aljas indokból és az egyház által különféle támogatásokban (szociális, egészségügyi, oktatási stb.) részesített mintegy 20 ezer kiszolgáltatottat, azaz az állam által magukra hagyott rászorulókat különös kegyetlenséggel kivégezte, működésének – úgy tűnik – végső szakaszába érkezett, s a senki más által el nem végzett példátlan karitatív tevékenységét a teljes kivéreztetés állapotában be kell fejeznie, a népszámlálás során válaszukat megtagadók magas százalékának okát kutatva egy feltételezés fogalmazódott meg bennem.  

Jelesül az, hogy a válaszmegtagadók egy jelentős része döntését minden bizonnyal politikai protestálásnak, saját egyháza figyelmeztetésének, megintésének szánhatta, valamint egyháza és a politikai hatalom szemérmetlen és visszataszító násztánca kritikájának és elutasításának. A választ megtagadók egy része egészen biztosan nem önnön istenhitét utasította el, hanem azokat az egyházakat, amelyek az egymillió mélyszegénységben, s a több mint kétmillió létminimumon élőtől, valamint a száz-százötvenezer éhező gyerektől fordultak el, élvezve a hatalom graciózus nagylelkűségét, luxustámogatásokat, luxuskörülményeket és luxuspüspököket magukénak tudva. Azoktól az egyházaktól fordultak el, amelyek (a Mazsihisz kivételével) szó nélkül, gyáván és legfőképp saját szent hagyományukkal és értékrendjükkel szembemenve hosszú évek óta közömbösen szemlélik a MET-nek és a MET által gondozott és életben tartott 20 ezer rászorulónak a minimumléthez való jogtól való megfosztását. És a nem válaszolók annak a politikának kívántak üzenni, amely az egyházakat politikai erőforrásként használja fel, vastagon juttatott állami pénzekért transzcendens legitimációt remélve és kapva tőlük. Annak a politikai hatalomnak, amely manipulatív szándékkal azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy az ország keresztény ország, miközben a keresztény értékrend legalapvetőbb elemeit a hatalom képviselői szakmányban rúgják fel. Továbbá annak a hatalomnak, amely megalázó módon minden fideszest egyházához elkötelezett, mélyen vallásos személyként törekszik beállítani, a Fidesszel szembenállókat viszont hamis, bántó sztereotípiával dühödt antiklerikálisoknak nevez.

A válaszmegtagadók egy része egészen biztosan helyesen érzékeli az egyházak (párt)politikai fertőzöttségét. Aligha véletlen, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség viszont a korábbi években többször is elérte, hogy olyan esetekben, amikor a hivatal packázásait ellensúlyozandó vagy kivédendő a MET mellett kellett kiállni, s bizonyítani tagságának számosságát, minden esetben megtörténhetett, hogy még olyanok is bejelölték az egyházhoz való tartozásukat, akik valójában nem tartoznak a MET egyházi kötelékébe.

Vagyis a perverz politikai körülmények között mindkét állásfoglalás, a MET melletti szimpátia és a nagy egyházak elutasítása egészséges politikai gesztusnak és őszinte népszavazásnak tekinthető.

És hogy a kettő közül melyik az értékesebb, az egyértelmű: a népszámláláskor a KSH számolt meg bennünket, a MET esetében mi számláltattuk meg saját magunkat.

A többi néma csend…