Magyarország hivatalos nyelve is lehetne mától egy holt nyelv. Vagy inkább tízmillió.

Az önkényuralmak az irodalom és a művészet legitimációs segítségéért kapkodnak. A vers szabadsága azonban megmarad.

Ami a hétvégén a szombathelyi templomban elhangzott, az a blaszfémia minősített esete.

Ha Virginia Woolfnak igaza van, miszerint a barátainkon keresztül saját magunkat mérjük meg, akkor Orbán igyekezete érthető, ha a Vatikánnal szeretné önmagát egy társaságban tudni. A Vatikán részéről ennek a fordítottjáról viszont már messze nem vagyok meggyőződve.

Jól bírtam, talán tizenhét másodpercig. A "Bidenéknek is van humora, mert egy présembert, David Pressmant küldték nagykövetnek" – mondatocska után lekapcsoltam, mint Médiatanács a 92.9-et.

Meddig terjedhet a nevelési gyakorlat módszertana, ha fennáll a veszély, hogy a gyermek liberálisan elfajzik?

Lassan a politikai pszichiátria tárgykörébe tartozó kérdés, hogy miért tört ki  az EU elleni olyan fokú gyűlölet a Fideszen és a Magyar Nemzeten, mely gyűlöletet nem egyszerűen  magának a normalitásnak a megnyilvánulásaként akarnak eladni, de nagy ravaszul összekapcsolják mindezt a liberalizmus, mint a világ eszmei és gazdasági mételye iránti gyűlölettel, és az intézmény és az eszme ellen indított nyelvháború, amint azt jól ismerjük a történelemből, sohasem magánszorgalmú elborulás, hanem nagyon is tudatos politikai megrendelés áll mögötte.

A példázatok tekintetében egyre bővülő gazdag listával dicsekedhet a nemzeti-keresztény kormányzat, annak összes kinevezettje, fontos helyzetbe hozott megannyi tényezője, s a nemzeti-keresztény eszmeiséget képviselő és propagáló pennasereg.

Ha nem akarjuk, hogy életünk végéig, és azon is túl, diktatúrában éljük le az életünket, meg kell tanulnunk radikálisan szembenézni a való világunkkal. Az önbecsapás apologetikus nyelve az ég egy adta világán nem vezet már sehova.

Nincs az a páva, amelyik önként felszámolja magát.

A kifejezés olyan mértékben inflálódott, hogy ma már inkább dicsőség, semmint szégyen, ha valakire ráaggatják.

A szakmányban elkövetett gyilkosságok az utóbbi években gyakorlatilag mindennaposakká váltak Oroszország határain belül és olykor kívül is.