Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Arató András: Most mi a fxsz van?
12/04/2023 14:11
| Szerző: Arató András
A jelenségeket csak az nem látja, aki természetes (azaz pszichoszomatikus) vakságban szenved vagy gazdasági látássérült. Esetleg hülye. Részesedik a rabolt cuccból.
(Pszeudo-)kommunikatív diktatúra van. Ezt eddig nem tudtam. Azt hittem, hogy – várjunk csak, mit is?
Kötekedni jöttem, nem dicsérni. Vitatkozni kissé.
A jelenségeket csak az nem látja, aki természetes (azaz pszichoszomatikus) vakságban szenved vagy gazdasági látássérült. Esetleg hülye. Részesedik a rablott cuccból. Utóbbiból is legalább kettő féle akad: az egyik tényleg gazdagabb, mint amennyi amúgy jutna neki, a másik csak nem veszi észre, nem jobban, hanem éppen rosszabbul él, mint ahogy élhetne. Ő valójában nem kap a lopott holmiból, csak elhiszi, hogy a rezsijét csökkentik, a drágább benzinért kevesebbet kell fizetni, mint az olcsóbbért, a maximált áras áru, ami nem kapható, spórolást jelent neki.
Mi mindent hisznek el, avagy vélt vagy valós érdekeik miatt tesznek magukévá sokan a honban? Szinte lehetetlen felsorolni, a teljesség amúgy sem a publicisztika műfajába tartozik.
Példálózni persze lehet.
Amikor egy nagyhatalom fölénye biztos, ámde téves tudatában területhódító szándékkal megtámad egy agresszívan szuverén országot, az nem szép ugyan tőle, de nem tehet róla, hanem Amerika a hibás, mert három éve nem Magyarország barátját választotta újra, a szélfútta ingatlanmágnást. De már a különleges katonai művelet is régen befejeződött volna, ha Brüsszel nem szállít fegyvereket és szankcionál hibásan. Utóbbi tettnek a magyaremberek az áldozatai, minthogy a Kárpát-medencében lakik az infláció, mert a hegyek, meg Trianon. A pénzromlás nagyobb is lehetne, ha a kormány bölcs gazdaságpolitikája nem óvná meg a családokat.
A Nyugatnak, ami egyébként hanyatlik, egy cél lebeg a szeme előtt, a nemátalakító műtétek dömpingje az óvódákban melegpropagandával fűszerezve, ami maga a pedofília.
A média olyan szabad, mint a pinty. Németországban, ami valójában nem is létezik, a sajtót a liberáldiktatúra tartja korlátok között.
A magyar foci a legjobb a világon, mert az eredményességet csak a maradiak mérik gólban. A futball korszerű mértékegysége a forint.
A fejletlenebb vidékeken idegen nyelvekkel tömik a tanulóifjúság fejét, nem is mennek vele semmire. Kérdezz csak meg például egy átlagos érettségizett finn embert, akár nőt is, ki az a Wass Albert. Fxngja nincs róla.
Nálunk a kiszámíthatóság biztonsága öleli keblére a piacot. Míg a hanyatlóban össze-vissza mindenfélék nyerik a közbeszerzési pályázatokat, olyanok, akik életükben tán sosem láttak gázrezsót, nálunk előre lehet tudni az eredményt.
„Odaát” teljesen kiszámíthatatlanok a bírósági ítéletek, mert – szemben a hazai gyakorlattal – kupleráj van, mindenféle jogszabályokra hivatkozva döntenek, amelyeknek a paragrafusait ráadásul nem is a pártközpontban fogalmazzák meg.
Nálunk megszűnt, de legalábbis megszűnőben van az anarchia az iskolákban, a tanárok nem pofázhatnak bele a tananyagba, a tanítás mikéntjébe, végre a gyerekeknek nem összefüggések keresésével, vitákkal kell az agyukat fárasztani, hanem fontos és praktikus tudást szívhatnak magukba, hogy aztán bárhol a világon helytálljanak, amikor az Árpád-házi királyok feleségeit kell felsorolni.
Már csak pár lépés, és megszűnnek a kórházi várólisták. Nemsokára minden család képes lesz otthon vakbélműtétet elvégezni. Sőt, még a szinglik is.
Nálunk az apa férfi, az anya nő. Hát mely másik ország mondhatja ezt el magáról?
Satöbbi.
Mondjuk, hogy csak vicceltem. Nem vicc ez, csak mondjuk azt, hogy egy kicsit vitatkozhassak Kardos kollégával.
Tehát – és persze csak a vita kedvéért – állítsuk azt, hogy kxrva szxrul megy nálunk minden. Döglődik a gazdaság az elkxrt gazdaságpolitika miatt, a kormány hibát hibára halmoz, ezért Európa rekorder az infláció, az Unió polgárainak adójából finanszírozott állami és kesmoid média összevissza hazudozik, ellopták az ország vagyonának zömét, nincs sajtószabadság, az ügyészség és a bíróságok pártpolitikai szolgálatba álltak, a gyerekeinknek egyre kevesebb az esélye versenyképes tudáshoz jutni, az egészséghez való jog lineáris összefüggésben van a honpolgár anyagi helyzetével.
Eddig egyet is értenénk, persze csak ha a fentiek szerint tréfálkoznánk.
Ámde erre nem felelet az, hogy Gyurcsány.
Ha tudnám a választ, még akár a viccelődéssel is felhagynék.

