Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Gábor György: Peszáhi besúgók, húsvéti feljelentők
7/04/2023 10:42
| Szerző: Gábor György
"Tele vannak irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, ravaszsággal, jellemtelenséggel; besúgók, rágalmazók, Istent gyűlölők, gátlástalanok, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a gonoszságban…"
Ezekben a napokban a nyugati civilizáció két meghatározó szellemi alappillérének, a zsidóságnak és a kereszténységnek a nagy ünnepi pillanatait éljük. A zsidóság számára a peszáhnak, az egyiptomi szolgaságból való megszabadulás ünnepének az egyik neve „zmán héruténu”, szabadságunk ünnepe, hiszen csak a kegyetlen elnyomás alól megszabadult zsidó nép kaphatta meg a törvényeit, minthogy kizárólag szabad népnek jár a törvény, szabad, nagykorúsított, saját döntéseiért felelős nép tud szabad akarattal viszonyulni a törvényekhez, ám a rabszolgasorban tartottak csak elszenvedi képes azokat. Magától értetődő, hogy a törvények formálják valódi néppé a közösséget. És a kereszténység számára a húsvét szintén a szabadság eljövetelének pillanata, ugyanis Jézus kereszthalálával megváltott minden embert a bűntől, s feltámadásával legyőzte a halált. Erdő Péter bíboros ezért is mondhatta húsvétvasárnapi beszédében, hogy a húsvét „az igazi és teljes szabadság ünnepe”, s „minden szabadságnak az alapja az ember méltósága” (2017. április 16.).
Ezek után több, mint elborzasztó, hogy Semjén Zsolt (és most nem vele a baj, sokkal inkább a mögötte tornyosuló hatalommal és annak cinikus és romlott érdekeivel) tegnap arra a kérdésre válaszolva, miért utasította el a parlament igazságügyi bizottsága 27. alkalommal is indoklás nélkül a kommunista ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, elmondta, hogy a kormánypárti képviselők azért nem hajlandók publikussá tenni az aktákat, mert „ha nyilvánosságra hoznánk az ügynökaktákat, olyan embereket is lebuktathatnánk az (értsd: egykori szovjet) utódállamok felé, ami Magyarországnak nemzetbiztonsági kárt okozna… a nemzeti érdekek szempontjából meggyőző volt, amit az adott szolgálatok vezetői tanácsoltak, hogy magyar nemzetbiztonsággal ellentétes lenne, hogyha bizonyos ügynökök neve nyilvánosságra kerülne”, végül hozzátette, nem gondolja, hogy "a titkosszolgálatoknak jelezniük kellene, a Fideszben vagy a KDNP-ben hány egykori ügynök volt, sőt szerinte a kormánypártok vezetésének sem kell ezt feltétlenül tudnia.”
Szégyen és gyalázat! Ezt mondja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke 33 évvel a rendszerváltás után, az egypártrendszer diktatúrájának bukását követően, amikor sokan azt remélték, hogy a nép maga mögött hagyva a szolgaság házát, s szabaddá téve önmagát, mostantól értelmes törvények mentén, felelősségteljesen alakíthatja sorsát.
Ma már látható: súlyos és téves remény volt mindez. Se szabadság, se értelmes törvények, se felelősségteljesen gondolkodó, sorsát alakítani szándékozó nép, kizárólag a kíméletlen egypártrendszer.
Akkor hát vissza a zsidósághoz és a kereszténységhez! A Tanakh (Ószövetség) több helyen számol be elítélő módon feljelentőkről és spiclikről: Jeremiás panaszkodik rájuk (Jer 20,10), az Eszter könyve pedig arról tudósít, hogy besúgók jelentették föl Mordekhájt Hámánnál. Az Én Gedi zsinagóga 5. századi mozaikpadlója őrzi azt a feliratot, amely a besúgókról (malsinim) és a kollaboránsokról (mószerim) kimondja, hogy együttműködnek a „gonosz királysággal”, vagyis Rómával.
A keresztény hagyomány szintén a legnagyobb megvetéssel utasítja el a besúgókat és rendőrspicliket. Iskarióti Júdás profi besúgóként, megfelelő díjazás ellenében jelentette föl Jézust. Pál apostol körül folytonosan ott sürögtek-forogtak a besúgók és feljelentők, nem véletlen, hogy a Rómaiakhoz írott levélben az Istent elutasítókat ezekkel a szavakkal írja le: „tele vannak irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, ravaszsággal, jellemtelenséggel; besúgók, rágalmazók, Istent gyűlölők, gátlástalanok, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a gonoszságban…” (Róm 1,29)
A korai keresztényeket kivétel nélkül feljelentők és besúgók juttatták hóhérkézre, minthogy a pogány világban a feljelentés megszokott és javadalmazott tevékenységnek számított. Tacitus egy helyen név szerint is megemlíti Tiberius hírhedt besúgóját, Cotta Messalinust (Ann 6,5). Pál apostolt ugyancsak besúgók jelentették fel, s juttatták börtönbe, miként az első keresztény vértanút, Istvánt is feljelentették (ApCsel 6,11). De idézhetném Euszebiosz Egyháztörténetét, amely elmondja, hogy miután Domitianus parancsot adott a Dávid családjából származók legyilkolására, buzgó feljelentők gondoskodtak „Üdvözítőnk rokonainak” letartóztatásáról (III,19-20).
A példatár tetszőlegesen szaporítható, ám én inkább elgondolkodnék azon, milyen keresztény kormányzat az, amely a „gonosz királyságának”, azaz a pártállami diktatúrának a feljelentőit a keblére öleli, hallgat felőlük, s nem is kíváncsi a személyükre. Ez utóbbit persze még magának Semjén Zsoltnak sem hiszem el: a hatalom pontosan tudja, már hogyne tudná, kik voltak a besúgók, a jelentők, csak a mostani „gonosz királyságnak” épp az a lényege, s ez az alapja az egész hatalmi- és klientúrarendszernek, hogy egymás tökét tartják a kezükben, mindenkiről tudnak valamit, mindenki zsarolható, s ez a bűnszervezeti láncolat nyújtja a teljes belső biztonságot: ha én lebukom, te is velem buksz, ő is velünk bukik, mindannyian együtt bukunk. Mellesleg, ha volna legfőbb ügyész ebben az országban, aki tényleg „azért dolgozik, hogy a törvények érvényesüljenek” (lásd ugyeszseg.hu), s nem csupán sakkban tartott pártkatona lenne az illető, aki azért dolgozik, hogy Pártja és annak holdudvara érvényesülhessen, akkor a Schadl-Völner-ügy már dominóeffektusként döntötte volna be a velejéig korrupt Orbán-rezsimet.
Amúgy a jelenlegi állampárt valamennyi hitvalló keresztényével és aktív békepártijával ellentétben, akik a mai keresztényüldözések idején is csodálatra méltó bátorsággal vallják meg hitüket, én úgy emlékszem, hogy nem a feljelentő és besúgó Júdásról mondta Jézus a keresztfán, hogy „még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).
