Vásárhelyi M.: A forradalom kivéreztetett emléke

Ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi Orbán és Putyin rajongók bálványaikba vetett hitét akárcsak megkarcolja is, hogy az orosz fiatalokat az iskolában arra tanítják, hogy

„1956-ban lázadó radikálisok, a fasiszta Magyarország volt katonái fogtak fegyvert, rengeteg gyilkosságot követtek el, még a sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek”.

No, meg arra, hogy

„A magyar válságot a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék akciói katalizálták. A Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, és segített a magyar hatóságoknak a tiltakozás elfojtásában.”

Korábban is ilyen és hasonló mondatokat vertek az orosz gimnazisták fejébe a magyar forradalomról, de most, az új egyentankönyvekben bedurvult a helyzet. Mert, hogy akárcsak nálunk, ott is egyetlen tankönyvből a történelemi események egyetlen kaptafára felhúzott értelmezése oktatható az iskolákban. És Putyin már semmit nem bíz a véletlenre. A könyv elkészítésével korábbi tanácsadóját bízta meg, akinek a történelemtanításhoz ugyan semmi köze, az ideológiai hadviselésben viszont feketeöves harcos.

„Ellenforradalom”, „fasiszta csőcselék”, „megtévesztett tömegek”, „imperialista fellazító politika” és a „felszabadító, hős, szovjet hadsereg”. Ismerősen hangzó fogalmak. Mintha visszaröpítenének ifjúságom éveibe, amikor is a hivatalos propaganda és a tankönyvek szóról-szóra ugyanezt sulykolták. Egyetlen tankönyv, egyetlen értelmezés. De azért akkoriban a tisztességesebb történelemtanárok megtalálták a módját annak, hogy egy kicsit árnyaltabban szóljanak mindarról, ami Magyarországon '56 októberében történt. Vagy legalább ne szóljanak. Egyszerűen ne jussanak el 1956-ig a tananyagban. Sokan gondolták úgy, hogyha az igazat nem mondhatják el, akkor inkább nem mondanak semmit. Így azután az én generációm tagjainak többsége csak 1945-ig jutott el a történelemtanulásban, és a tanárok az érettségi tételek közül is kivették a forradalomról szóló tételt. Ami persze hosszú távon rendkívül kártékony volt, hiszen pont azokról az évekről nem tanultunk az iskolában, amelyek leginkább befolyásolták az életünket. De hát a történelmi hazugság már csak ilyen. Rövidtávon hasznos lehet a hatalomnak, hosszútávon azonban felmérhetetlen károkat okoz. De a hazug politikai propaganda terjesztésénél az is jobb volt, ha semmit nem tanítottak erről.

Akkoriban már az is bevállalás volt, ha valaki nem ellenforradalomnak, hanem forradalomnak nevezte a történteket. És amikor 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán, Pozsgay Imre az MSZMP vezető politikusa azt mondta a rádióban, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, akkor vállára emelte a rendszerkritikus ellenzék. Annyira azért nem volt bátor, hogy nevén nevezze a forradalmat, de ezzel a féligazsággal is jelentős erkölcsi tőkét halmozott fel.

De 1956 emléke mindössze néhány évig volt nemzeti önbecsülésünk egyik fontos pillére. Aztán elindult a politikai marakodás és megkezdődtek az újraértelmezések. Soha nem tudományos, mindig kizárólag politikai alapon.

Már az első Fidesz-kormány komoly erőfeszítéseket tett a forradalom emlékének politikai kisajátítása érdekében, emlékezzünk csak az 56-os Intézet költségvetési támogatásának megvonására, a Terror Háza hazug narratívájának felépítésére és a forradalom akkor még élő baloldali vezetői elleni lejárató kampányokra.

 

Terror Háza Múzeum Budapesten az Andrássy úton.

 

Forrás: Flickr

 

2010 után pedig maximális fordulatszámra kapcsolt a forradalom történetének átírása, a hatalom érdekében álló hazug narratívák felépítése és terjesztése. Megszüntették az 56-os Intézetet, ellenségnek kiáltottak ki minden történészt, aki nem a hatalom szája íze szerint értelmezte az eseményeket, Nagy Imre szobrát és a forradalom lángjának emlékművét eltávolították a Parlament mellől, elképesztő apparátust vetettek be annak érdekében, hogy az általuk felépített inkonzisztens, hazug narratíva beépüljön a közgondolkodásba. Ráadásul mindezt olyan erőszakosan, primitíven és átlátszóan csinálták – emlékezzünk csak a „Magyarország halszagú” c. újrahasznosított popdal bukására, Dózsa László Schmidt Máriával közös ámokfutására vagy Pruck Pál családjának kálváriájára – hogy végül kisajátítani nem, „csak” nevetségessé tenni, megalázni és kiüresíteni sikerült a forradalom emlékét. Mára a társadalom jelentős részét érzelmileg egyáltalán nem érinti meg 1956 emléke, teljes közöny övezi, hogy 67 évvel ezelőtt a magyar nép fellázadt az elnyomás és a megszállás ellen.

Ezért aztán Putyinék próbálkozása a forradalom emlékének meggyalázására semmiféle komolyabb társadalmi visszhangot nem fog kiváltani. A kormánypárt és vezető ideológusai rémülten várják, hogy néhány nap alatt lecsengjen az ellenzéki politikusok és néhány értelmiségi felháborodása, a propaganda média fogyasztóinak pedig fogalmuk sincs az egészről. De ha lenne is, világos, hogy Orbán hívei nem hisznek sem Istenben, sem hazában, hanem csakis és kizárólag Orbán Viktorban.

Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, amelyre fenntartások nélkül büszkék lehetünk, de október 23. biztosan ilyen. Ám mivel nem sikerült kisajátítania és saját képére formálnia a Fidesznek, inkább hagyja, hogy a szemétdombra kerüljön. Miközben folyamatosan nacionalista, hazug és ostoba közhelyeket sulykolnak a politikusok és a hatalom által kinevezett áltörténészek a magyar nép „különleges küldetéséről” és szajkózzák azt a röhejes butaságot, hogy „magyarnak lenni a legjobb dolog a világon”, elveszik tőlünk azt, amire valóban büszkék lehetnénk, ami valóban különleges volt a magyar történelemben, amikor néhány napig valóban úgy érezhették az emberek, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon.

Nemcsak a pénzünket, a kultúránkat, az intézményeinket és a jövőnket, hanem a múltunkat is elveszik tőlünk.

Címlapi kép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján tartott megemlékezésen és a Mindszentyneum épületének ünnepélyes átadóján Zalaegerszegen 2022. október 23-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher