Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Vásárhelyi Mária: Politikai hullamosdatás
20/06/2023 14:20
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Aki ma Magyarországon Horthy Miklós szennyesét kívánja tisztára mosni, az a magyar nemzet ellensége. Olyan embert kíván példaképként a nemzet elé állítani, aki tevékenységével a "legpocsékabb nemzet" szerepébe taszította az országot. Aki vágóhídra küldte a magyar lakosság csaknem 10 százalékát. Akinek nyolcszázezer honfitársának meggyilkoltatása sem volt túl nagy ár hatalmának megtartása érdekében.
Egész gyermekkoromban elfacsarodó szívvel, irigykedve hallgattam a téli- és nyári szünetről hazaérkező boldog osztálytársaim beszámolóit a vidéki nagyszülőknél, rokonoknál töltött szünidőről. Elképzeltem, hogy milyen lehet a szánkókat a lovaskocsi után kötve repülni a havon, reggeltől-estig a falusi gyerekekkel száguldozni a réten, tehenet legeltetni a mezőn és részesnek lenni egy olyan zárt közösség életében, amilyen a falu. Értetlenül álltam a kérdés előtt, hogy nekem miért nincs egyetlen vidéki rokonom sem.
Aztán, ahogy múlt az idő, megértettem. Azért nincsenek vidéki rokonaim, mert kiirtották őket. Az édesanyám tágabb családjának közel 100 tagja lett a holokauszt áldozata vagy halt meg munkaszolgálatban, az édesapám családjáról még azt sem tudom, hogy közülük hányat gyilkoltak meg haláltáborokban, erőltetett menetekben vagy a harctéren ágyútöltelékként. De nagyjából hasonló lehet a szám.
Mind itt éltek Magyarországon, magyar állampolgárok voltak, magyar volt az anyanyelvük, magyarul beszéltek otthon is. Az egyetlen „bűnük” az volt, hogy zsidónak születtek. Volt közöttük vallásos ortodox és olyan is, aki már az 1910-es években kikeresztelkedett és hívő református lett belőle. Meg persze sok vallástalan is. De ez a „végső megoldás” szempontjából mindegy volt, hiszen ahogy a tömeggyilkos Hitler mondotta hóhér segédjének, a magyar kormányzónak, Horthy Miklósnak; „ úgy kell kezelni minden zsidót, mint a tuberkulózis baktériumát, amely megfertőzi az egészséges szervezetet”. És Horthy Miklós – elszánt antiszemitizmusát bizonygatva – készségesen teljesítette Hitler minden parancsát. A fehérterror során meggyilkolt ezrek, több tucat zsidótörvény és zsidóellenes rendelet, a Kamenyec-Podolszkijba deportált és válogatott kínzások után meggyilkolt 21 ezer zsidó felnőtt és gyermek, a haláltáborokba küldött 450 ezer magyar állampolgár, a munkaszolgálatban, a gettókban meggyilkolt és a Dunába lőtt tízezrek szegélyezik Horthy politikai karrierjét. És ehhez még hozzáadhatjuk a Don-kanyarba küldött 120 ezer magyar katona értelmetlen és borzalmas halálát.
Dióhéjban így foglalható össze annak a kormányzónak a politikai tevékenysége, akit a rendszerváltás óta minden jobboldali kormány megpróbál tisztára mosdatni. De vajon miféle, önmagát nemzetiként aposztrofáló kormány az, amely Horthy életművének mellékes epizódjaként tekint közel egymillió magyar állampolgár elveszejtésére és szánalmasan kétségbeesett erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a mérleg másik serpenyőjébe tett „jó cselekedetekkel” pozitív irányba billentse az erkölcsi megítélés mérlegét a kormányzó javára. Vagyis, hogy elmagyarázza, hogy Horthy „kivételes államférfi” (Orbán Viktor), „hős katona, igaz magyar hazafi volt, akire főhajtással kell emlékeznünk” (Lázár János).
Valóban kivételes volt; ennyi magyar állampolgár vére egyetlen magyar kormányfő nevéhez sem tapad. Nincs annyi jó cselekedet a világon, amely 800 ezer ártatlan magyar állampolgár halálát „kiegyensúlyozhatja”. Ráadásul a kormányzó pártfogói által felemlegetett „jó cselekedetek” döntő részét csak vonakodva, elsősorban saját irhájának mentése érdekében – néhány nála sokkal tehetségesebb, és az ország sorsa iránt elkötelezett politikus társa unszolására – hajtotta végre. Ha csak rajta múlt volna, akkor vélhetően még sokkal több áldozatot követelt volna kormányzása.
Nyílt titok, hogy csupán a másik véreskezű diktátor, Sztálin mentette meg attól, hogy háborús bűnösként bíróság elé kelljen állnia. Az pedig, hogy portugáliai száműzetése során néhány – Amerikában élő – gazdag magyar zsidó tartotta el, nem arra bizonyíték, hogy zsidókat mentett, hanem arra, hogy a zsidó nagypolgárokat mennyire nem rendítette meg, a Horthy által halálra ítélt "kis zsidók" sorsa. És persze ez is szégyen.
Aki ma Magyarországon Horthy Miklós szennyesét kívánja tisztára mosni, az a magyar nemzet ellensége. Olyan embert kíván példaképként a nemzet elé állítani, aki tevékenységével a "legpocsékabb nemzet" szerepébe taszította az országot. Aki vágóhídra küldte a magyar lakosság csaknem 10 százalékát. Akinek nyolcszázezer honfitársának meggyilkoltatása sem volt túl nagy ár hatalmának megtartása érdekében. Aki azt szeretné, hogy Magyarország újra a legpocsékabb nemzet szégyenteljes szerepébe kényszerüljön.
