Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Vásárhelyi Mária: Hibernált társadalmak
28/06/2023 16:28
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Az a tény, hogy egy magánhadsereg 800 km-t háborítatlanul megtesz egy nap alatt egy országban, anélkül, hogy az út mentén vagy a városokban élő civil lakosság bármilyen módón kifejezné a viszonyát a masírozó zsoldosokhoz, mindent elmond a társadalom pszichés állapotáról.
2023. június 24-én a Prigozsin nevű orosz oligarcha és zsoldosvezér, köztörvényes bűnözőkből verbuvált hadseregével úgy masírozott közel 800 km-t Oroszországban, hogy egyetlen lövés sem dördült el menet közben. Az államilag finanszírozott magánhadsereg, a Wagner-zsoldosok mindenféle ellenállás nélkül elfoglalták Oroszország tízedik legnagyobb városát, a több mint egymilliós lakosságú Rosztovot és a hasonlóan népes Voronyezst. Szabadon és zavartalanul vonultak keresztül az ország középső részén, a fővárostól 1000 km-re fekvő Rosztovból indulva és csak 200 km-rel Moszkva előtt álltak meg. Akkor sem azért, mert feltartóztatták őket, hanem mert a parancsnok, Prigozsin megállította a sereget. A zsoldosok célja eredetileg Moszkva elfoglalása, a Putyin által kinevezett hadvezetés erőszakos leváltása, vagyis a hatalom átvétele volt, és 800 km-en keresztül úgy tűnt, hogy sem a hivatalos rendvédelmi szervek, sem a civil lakosság nem próbálja megállítani őket.
Ez a nap sok szempontból nagyon pontos anamnézist nyújtott Oroszország hatalmi viszonyairól és az orosz társadalom állapotáról is. Az a tény ugyanis, hogy egy magánhadsereg 800 km-t háborítatlanul megtesz egy nap alatt egy országban, anélkül, hogy az út mentén vagy a városokban élő civil lakosság bármilyen módón kifejezné a viszonyát a masírozó zsoldosokhoz, mindent elmond a társadalom pszichés állapotáról. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy senki nem próbálta megvédeni a rendszert, az elnököt, saját városát, feltartóztatni a sereget, hanem arról is, hogy ugyanígy senki nem fejezte ki rokonszenvét a lázadók iránt sem. Vagyishogy az emberek teljes közönnyel nézték végig mindazt, ami a hazájukban, a városukban, a lakóhelyükön történik. Nem próbálták megvédeni Putyin rendszerét, de nem álltak a lázadók oldalára sem. Mindez csak azért alakulhatott így, mert a döntő többség úgy gondolja, hogy semmi köze nincs ahhoz, ami a hazájában történik és nagyjából mindegy számára, hogy melyik gazember vezeti az országot.
Az elmúlt évben - különösen a háború kitörése óta készült közvéleménykutatások - rendre Putyin népszerűségének növekedéséről számoltak be. Az a tény azonban, hogy a hosszú menetelés során semmiféle ellenállásba nem ütköztek a Wagner-zsoldosok, lényegében senki nem próbálta feltartóztatni a lázadókat, azt jelzi, hogy Putyin látszólagos népszerűségében a félelem mellett meghatározó szerepet játszik az apátia.
Nem vitás, hogy a hosszú évek óta felépített ukránellenes propaganda eredményeként, az elnök imperialista, területszerző törekvéseit rokonszenv kíséri a lakosság körében, ám most az is világossá vált, hogy népszerűségének legfontosabb pillére a beletörődés, a közöny. A szombati események azt bizonyítják, hogy a társadalom teljesen hibernált állapotban van, az emberek szenvtelenül asszisztálnak ahhoz, ami országukban történik, mert úgy gondolják, hogy az ő életüket nem változtatják meg az éppen aktuális hatalmi viszonyok. Évszázadok óta úgy szocializálódtak, hogy a politika „úri huncutság”, a „nagyok dolga” és nekik nem lesz jobb dolguk attól, hogy az egyik hatalmi klikket egy másik váltja.
És a diktatúráknak éppen az a célja, hogy elidegenítse az embereket a politikától, elhitesse velük, hogy semmi közük a közügyek intézéséhez. Így van ez a történelmi kezdetek óta zsarnoki elnyomásban élő orosz néppel és hasonló tendenciák érvényesülnek nálunk, Magyarországon is.
A minap összeszoruló szívvel hallgattam a Klubrádióban Józsa Márta műsorában az Egerről szóló riportot. A magas színvonalú közép- és felsőfokú oktatásáról híres városban, ahol Magyarország legszínvonalasabb pedagógusképző és továbbképző intézményei működtek, a pedagógusok ugyanolyan apatikusan asszisztálnak az oktatási rendszer lezüllesztéséhez, mint bárhol másutt az országban. Korábban számos szakmai és civil szervezet próbált küzdeni az oktatási rendszer korszerűsítéséért, a pedagógusok nagyobb megbecsüléséért, ám, ahogyan szerte az országban, úgy itt is kudarcot vallott minden jobbító szándékú törekvés. Aztán belefáradtak. Rá kellett jönniük, hogy semmi közük nincs ahhoz, hogy mi történik a szakmájukkal, velük. Már nincsenek alulról érkező szakmai javaslatok, nincs civil összefogás, nincsenek tiltakozó mozgalmak. A pedagógusok néma megadással várják az újabb és újabb pörölycsapásokat, mert megtanulták, hogy aki szól, annak betörik a fejét.
Az apátia és a közöny, a hibernált társadalom a diktatórikus hatalmak legfőbb szövetségese.
