Vásárhelyi Mária: Hibernált társadalmak

2023. június 24-én a Prigozsin nevű orosz oligarcha és zsoldosvezér, köztörvényes bűnözőkből verbuvált hadseregével úgy masírozott közel 800 km-t Oroszországban, hogy egyetlen lövés sem dördült el menet közben. Az államilag finanszírozott magánhadsereg, a Wagner-zsoldosok mindenféle ellenállás nélkül elfoglalták Oroszország tízedik legnagyobb városát, a több mint egymilliós lakosságú Rosztovot és a hasonlóan népes Voronyezst. Szabadon és zavartalanul vonultak keresztül az ország középső részén, a fővárostól 1000 km-re fekvő Rosztovból indulva és csak 200 km-rel Moszkva előtt álltak meg. Akkor sem azért, mert feltartóztatták őket, hanem mert a parancsnok, Prigozsin megállította a sereget. A zsoldosok célja eredetileg Moszkva elfoglalása, a Putyin által kinevezett hadvezetés erőszakos leváltása, vagyis a hatalom átvétele volt, és 800 km-en keresztül úgy tűnt, hogy sem a hivatalos rendvédelmi szervek, sem a civil lakosság nem próbálja megállítani őket.

 

Wagner-zsoldosok Rosztov-na-donuban, 2023. június 24-én.

 

 Fotó: MTI/EPA/Arkagyij Budnyickij

 

 

Ez a nap sok szempontból nagyon pontos anamnézist nyújtott Oroszország hatalmi viszonyairól és az orosz társadalom állapotáról is. Az a tény ugyanis, hogy egy magánhadsereg 800 km-t háborítatlanul megtesz egy nap alatt egy országban, anélkül, hogy az út mentén vagy a városokban élő civil lakosság bármilyen módón kifejezné a viszonyát a masírozó zsoldosokhoz, mindent elmond a társadalom pszichés állapotáról. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy senki nem próbálta megvédeni a rendszert, az elnököt, saját városát, feltartóztatni a sereget, hanem arról is, hogy ugyanígy senki nem fejezte ki rokonszenvét a lázadók iránt sem. Vagyishogy az emberek teljes közönnyel nézték végig mindazt, ami a hazájukban, a városukban, a lakóhelyükön történik. Nem próbálták megvédeni Putyin rendszerét, de nem álltak a lázadók oldalára sem. Mindez csak azért alakulhatott így, mert a döntő többség úgy gondolja, hogy semmi köze nincs ahhoz, ami a hazájában történik és nagyjából mindegy számára, hogy melyik gazember vezeti az országot.

Az elmúlt évben - különösen a háború kitörése óta készült közvéleménykutatások - rendre Putyin népszerűségének növekedéséről számoltak be. Az a tény azonban, hogy a hosszú menetelés során semmiféle ellenállásba nem ütköztek a Wagner-zsoldosok, lényegében senki nem próbálta feltartóztatni a lázadókat, azt jelzi, hogy Putyin látszólagos népszerűségében a félelem mellett meghatározó szerepet játszik az apátia.

Nem vitás, hogy a hosszú évek óta felépített ukránellenes propaganda eredményeként, az elnök imperialista, területszerző törekvéseit rokonszenv kíséri a lakosság körében, ám most az is világossá vált, hogy népszerűségének legfontosabb pillére a beletörődés, a közöny. A szombati események azt bizonyítják, hogy a társadalom teljesen hibernált állapotban van, az emberek szenvtelenül asszisztálnak ahhoz, ami országukban történik, mert úgy gondolják, hogy az ő életüket nem változtatják meg az éppen aktuális hatalmi viszonyok. Évszázadok óta úgy szocializálódtak, hogy a politika „úri huncutság”, a „nagyok dolga” és nekik nem lesz jobb dolguk attól, hogy az egyik hatalmi klikket egy másik váltja.

És a diktatúráknak éppen az a célja, hogy elidegenítse az embereket a politikától, elhitesse velük, hogy semmi közük a közügyek intézéséhez. Így van ez a történelmi kezdetek óta zsarnoki elnyomásban élő orosz néppel és hasonló tendenciák érvényesülnek nálunk, Magyarországon is.

 

Apátia a mesterséges intelligencia szerint

 

Forrás: DeepAI

 

A minap összeszoruló szívvel hallgattam a Klubrádióban Józsa Márta műsorában az Egerről szóló riportot. A magas színvonalú közép- és felsőfokú oktatásáról híres városban, ahol Magyarország legszínvonalasabb pedagógusképző és továbbképző intézményei működtek, a pedagógusok ugyanolyan apatikusan asszisztálnak az oktatási rendszer lezüllesztéséhez, mint bárhol másutt az országban. Korábban számos szakmai és civil szervezet próbált küzdeni az oktatási rendszer korszerűsítéséért, a pedagógusok nagyobb megbecsüléséért, ám, ahogyan szerte az országban, úgy itt is kudarcot vallott minden jobbító szándékú törekvés. Aztán belefáradtak. Rá kellett jönniük, hogy semmi közük nincs ahhoz, hogy mi történik a szakmájukkal, velük. Már nincsenek alulról érkező szakmai javaslatok, nincs civil összefogás, nincsenek tiltakozó mozgalmak. A pedagógusok néma megadással várják az újabb és újabb pörölycsapásokat, mert megtanulták, hogy aki szól, annak betörik a fejét.

Az apátia és a közöny, a hibernált társadalom a diktatórikus hatalmak legfőbb szövetségese.