Havasi Bertalan legyen a Fidesz elnöke! - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük meg a mezőnyt! Orbán Viktor trash celebként sodródik a nyilvánosságban. A bukott miniszterek úgy állnak Magyar Péterrel szemben, mint középiskolás színjátszókör a Broadwayn. A nagy harcosok eltűntek.
Sulyok bűnei - Dési János jegyzete
Sulyok Tamás a Fidesz embere. És nemcsak mióta köztársasági elnök lett, hanem előtte alkotmánybíróként, az Alkotmánybíróság vezetőjeként is.
Aszály – Józsa Márta jegyzete
Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.
Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
A "Szia, Bálint"-korszak vége – Selmeci János jegyzete
Nem voltam még nem Orbán-rendszerben újságíró, de a feladat talán nem változott olyan sokat. A lelkesedés magánügy, a kritika, a kétkedés és a valóság feltárása viszont kötelesség.
Metszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.
After – Szénási Sándor jegyzete
O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete
Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.
Vásárhelyi Mária: Gumicsont?
19/07/2023 10:06
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
1955. novemberében az Alabama állambeli Montgomeryben egy 42 éves afroamerikai nő, bizonyos Rosa Parks, három másik fekete társával, egy helyi járat üléseinek 5. sorában üldögélve nézett ki az ablakon. A korabeli törvények szerint feketék nem ülhettek a buszok első négy sorában, és ha a felszálló fehér utasok annyian voltak, hogy megteltek az első sorok, akkor az ötödikben ülő feketéknek is fel kellett állniuk és átadni helyüket. Amikor Rosa Parks felszállt a buszra, még üres volt az első négy sor, ám ahogy haladt a busz egyre több fehér szállt fel, és megteltek az első sorok. A következő állomáson felszálló fehéreknek már nem maradt hely. A buszvezető ezt látva felszólította a feketéket, hogy adják át helyüket. Rosa három utastársa eleget is tett a felszólításnak, ő azonban nem. A buszvezető felszólítására szelíden de határozottan azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy át kellene adnom a helyem”. Ezt követően Rosa Parksot letartóztatták és bíróság elé idézték és 10 dollár büntetés megfizetésére kötelezték.
A bírósági ítélet kihirdetése után a Színesbőrűek Felemelkedéséért nevű polgárjogi szervezet (NAACP) bojkottot hirdetett kijelentve, hogy Montgomeryben addig nem ülnek buszra a feketék, amíg nem törlik el a jogfosztó, faji alapú kirekesztő törvényeket. A bojkott szervezését egy fiatal baptista lelkész, Martin Luther King vállalta.
A városban élő 40 ezres fekete közösség tagjai több mint egy éven keresztül nem használták a városi tömegközlekedési eszközöket, volt ahol megszervezték, hogy az autósok szállítsák a többieket a munkahelyükre, máshol hóban, fagyban és forróságban gyalog jártak dolgozni, vásárolni. A bojkott 381. napján, 1956. december 20-án, a város vezetése megadta magát és eltöröltek minden faji alapú megkülönböztetést szolgáló törvényt.
Ma már senki nem mondaná, hogy amit Rosa Parks tett és az ezt követő bojkott csupán gumicsont volt, amely elterelte a figyelmet a fontosabb dolgokról. Akkoriban azonban a saját felsőbbrendűségükben magabiztosan hívő fehérek közül biztosan sokan gondolták így. Meg voltak győződve arról, hogy a feketék afféle „beszélő szerszámok”, akiknek az a dolguk, hogy munkaerejükkel hozzájáruljanak a fehér társadalom jobblétéhez, az azonban soha nem jutott eszükbe, hogy ezért a munkaerejük újratermeléséhez szükséges minimális feltételek biztosításán túl, bármilyen jogok megilletnék őket.
Az ezt követő évtizedekben Amerikában, legalábbis jogi szempontból, felszámoltak a faji diszkrimináció minden formáját, a faji alapú kirekesztést törvény bünteti. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fejekben is sikerült rendet tenni, vagy, hogy a szegregáció felszámolása során nem történtek mindenféle túlkapások, ám mégis hatalmas eredmény volt, hogy alkotmányba foglalták a származásra, fajra, nemre vonatkozó jogegyenlőséget. És az a „gumicsont”, amit Rosa Parks bedobott az állóvízbe – hosszú évtizedek alatt - átalakította Amerikát.
Hasonló a helyzet most nálunk a szexuális orientációjuk miatt az állam által kirekeszteni szándékozott LMBTQ közösség tagjaival. Mert teljesen függetlenül attól, hogy a kormány nyilvánvalóan gumicsontnak szánja az un. gyermekvédelmi, valójában azonban egy kisebbség tagjainak megalázására és jogfosztására irányuló törvényeket, nem tolhatjuk el magunktól a problémát azzal, hogy ez gumicsont. Hiszen ez a „gumicsont” embertársaink egy részét sérti meg méltóságában és rekeszti ki a jogegyenlőségből. Tudjuk, hogy a kormánynak semmi sem drága, ha hatalmának megtartása a cél. És most, hogy az ország egyre mélyebbre süllyed a hatalom által előidézett gazdasági, politikai és morális válságba, az országot irányító cinikus és romlott hatalomtechnikusok számára nem túl nagy ár csúcsra járatni a szexuális kisebbségekkel szembeni indulatokat. Annak ellenére sem, hogy biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
Mi azonban nem fordíthatjuk el a fejünket a kirekesztéstől, jogfosztástól, megalázástól csak azért, mert tudjuk, hogy a hatalom gumicsontnak szánja. Akkor sem adhatjuk át az ülőhelyünket a kirekesztőknek és jogfosztóknak, ha tudjuk, hogy látszólag ezzel az ő forgatókönyvüket valósítjuk meg. Mert nekünk vannak olyan erkölcsi normáink, amelyekhez ragaszkodnunk kell és csak mi tudjuk megvédeni azokat, akik védtelenek és kiszolgáltatottak a hatalmi önkénnyel szemben. És mert bíznunk kell abban, hogy Magyarország egyszer újra olyan hely lesz, ahol származásra, fajra, nemre, szexuális orientációra tekintet nélkül mindenkit egyenlő jogok illetnek meg.
