Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Vásárhelyi Mária: Gumicsont?
19/07/2023 10:06
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
1955. novemberében az Alabama állambeli Montgomeryben egy 42 éves afroamerikai nő, bizonyos Rosa Parks, három másik fekete társával, egy helyi járat üléseinek 5. sorában üldögélve nézett ki az ablakon. A korabeli törvények szerint feketék nem ülhettek a buszok első négy sorában, és ha a felszálló fehér utasok annyian voltak, hogy megteltek az első sorok, akkor az ötödikben ülő feketéknek is fel kellett állniuk és átadni helyüket. Amikor Rosa Parks felszállt a buszra, még üres volt az első négy sor, ám ahogy haladt a busz egyre több fehér szállt fel, és megteltek az első sorok. A következő állomáson felszálló fehéreknek már nem maradt hely. A buszvezető ezt látva felszólította a feketéket, hogy adják át helyüket. Rosa három utastársa eleget is tett a felszólításnak, ő azonban nem. A buszvezető felszólítására szelíden de határozottan azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy át kellene adnom a helyem”. Ezt követően Rosa Parksot letartóztatták és bíróság elé idézték és 10 dollár büntetés megfizetésére kötelezték.
A bírósági ítélet kihirdetése után a Színesbőrűek Felemelkedéséért nevű polgárjogi szervezet (NAACP) bojkottot hirdetett kijelentve, hogy Montgomeryben addig nem ülnek buszra a feketék, amíg nem törlik el a jogfosztó, faji alapú kirekesztő törvényeket. A bojkott szervezését egy fiatal baptista lelkész, Martin Luther King vállalta.
A városban élő 40 ezres fekete közösség tagjai több mint egy éven keresztül nem használták a városi tömegközlekedési eszközöket, volt ahol megszervezték, hogy az autósok szállítsák a többieket a munkahelyükre, máshol hóban, fagyban és forróságban gyalog jártak dolgozni, vásárolni. A bojkott 381. napján, 1956. december 20-án, a város vezetése megadta magát és eltöröltek minden faji alapú megkülönböztetést szolgáló törvényt.
Ma már senki nem mondaná, hogy amit Rosa Parks tett és az ezt követő bojkott csupán gumicsont volt, amely elterelte a figyelmet a fontosabb dolgokról. Akkoriban azonban a saját felsőbbrendűségükben magabiztosan hívő fehérek közül biztosan sokan gondolták így. Meg voltak győződve arról, hogy a feketék afféle „beszélő szerszámok”, akiknek az a dolguk, hogy munkaerejükkel hozzájáruljanak a fehér társadalom jobblétéhez, az azonban soha nem jutott eszükbe, hogy ezért a munkaerejük újratermeléséhez szükséges minimális feltételek biztosításán túl, bármilyen jogok megilletnék őket.
Az ezt követő évtizedekben Amerikában, legalábbis jogi szempontból, felszámoltak a faji diszkrimináció minden formáját, a faji alapú kirekesztést törvény bünteti. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fejekben is sikerült rendet tenni, vagy, hogy a szegregáció felszámolása során nem történtek mindenféle túlkapások, ám mégis hatalmas eredmény volt, hogy alkotmányba foglalták a származásra, fajra, nemre vonatkozó jogegyenlőséget. És az a „gumicsont”, amit Rosa Parks bedobott az állóvízbe – hosszú évtizedek alatt - átalakította Amerikát.
Hasonló a helyzet most nálunk a szexuális orientációjuk miatt az állam által kirekeszteni szándékozott LMBTQ közösség tagjaival. Mert teljesen függetlenül attól, hogy a kormány nyilvánvalóan gumicsontnak szánja az un. gyermekvédelmi, valójában azonban egy kisebbség tagjainak megalázására és jogfosztására irányuló törvényeket, nem tolhatjuk el magunktól a problémát azzal, hogy ez gumicsont. Hiszen ez a „gumicsont” embertársaink egy részét sérti meg méltóságában és rekeszti ki a jogegyenlőségből. Tudjuk, hogy a kormánynak semmi sem drága, ha hatalmának megtartása a cél. És most, hogy az ország egyre mélyebbre süllyed a hatalom által előidézett gazdasági, politikai és morális válságba, az országot irányító cinikus és romlott hatalomtechnikusok számára nem túl nagy ár csúcsra járatni a szexuális kisebbségekkel szembeni indulatokat. Annak ellenére sem, hogy biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.
Mi azonban nem fordíthatjuk el a fejünket a kirekesztéstől, jogfosztástól, megalázástól csak azért, mert tudjuk, hogy a hatalom gumicsontnak szánja. Akkor sem adhatjuk át az ülőhelyünket a kirekesztőknek és jogfosztóknak, ha tudjuk, hogy látszólag ezzel az ő forgatókönyvüket valósítjuk meg. Mert nekünk vannak olyan erkölcsi normáink, amelyekhez ragaszkodnunk kell és csak mi tudjuk megvédeni azokat, akik védtelenek és kiszolgáltatottak a hatalmi önkénnyel szemben. És mert bíznunk kell abban, hogy Magyarország egyszer újra olyan hely lesz, ahol származásra, fajra, nemre, szexuális orientációra tekintet nélkül mindenkit egyenlő jogok illetnek meg.
