Gábor György: Meleg nem vész el, csak átalakul

Nekem ez kimondottan imponál! Mint olvasom, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalmi szöveggyűjteményében, amelyet a Katolikus Pedagógiai Intézet adott ki, Kiss Judit Ágnes „Szó” című költeményének egy helyén a „meleg” szót önkényesen lecserélték „magyarra”. Az eredetiből („Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, meleg, roma”.), így lett aztán a sokkal költőibb, emelkedettebb, líraibb, himnikusabb és metafizikaibb tartalom: „Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, magyar, roma.”

Legelébb tehát a költőnek nevezett szánalmas fűzfapoéta hálás szívvel köszönje meg szépen, hogy a kínosan csetlő-botló, fájóan silány verskoholmányát az Eratótól, a szerelmi költészet, Euterpétől, a lírai költészet és Kalliopétől, az epikus költészet múzsáitól homlokon csókolt Katolikus Pedagógiai Intézet kegyelmi pillanatában parnasszoszi magasságokba emelte.

És ezt lehetne folytatni!

Ott van például az a roppant gyanús Biblia, amely az Ószövetség egy helyén azzal jön, hogy „Itt a kenyerünk – még meleg volt, amikor házunkban az útra magunkhoz vettük, amikor útra keltünk, hogy hozzátok jöjjünk, s lám, most egészen száraz, szétmorzsolódott.”, amikor helyesen így hangzik a textus: Itt a kenyerünk – még magyar volt…aztán száraz lett és szétmorzsolódott” (Józsué 9,12). Vagy itt van az Újszövetség, amely szintén tévesen szólt ekképp, hogy „Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott.”, miközben helyesen a szöveg: „Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a magyartól egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott” (ApCsel 28,3). Ugye-ugye, ez így már sokkalta realistább!

És persze – ha már Petőfi-évet ülünk – a János vitéz is úgy kezdődik, hogy Tüzesen süt le a nyári nap sugára / Az ég tetejéről a juhászbojtárra. / Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,

A juhásznak úgyis nagy MAGYARJA vagyon.” (Hmmm!) Vagy az Arany Jánoshoz írt költeményét is imigyen kezdte: „Toldi írójához elküldöm lelkemet / MAGYAR kézfogásra, forró ölelésre!...”

De folytathatnánk akár József Attilával is: Itt ülök csillámló sziklafalon. / Az ifju nyár / könnyű szellője, mint egy kedves / vacsora MAGYARJA, száll.” Vagy ugyanő a Nagyon fáj című költeményében: „Nemcsak a lágy, / MAGYAR öl csal, nemcsak a vágy, de odataszít a muszáj is…”

És persze hosszan lehetne még szállítani az átírásra váró textusokat! Például vajon milyen sanda szándék vezette Sík Sándort, néhai piarista tartományfőnököt, amikor az általa összeállított Himnuszok könyvéhez írt bevezetőjében azt volt képes leírni, hogy „A Jézus Szent Szívéről írt himnuszok például igazi meleg ihletről tanúskodnak”, amikor mindenki számára világos, hogy „magyar ihletet” kellett volna felemlegetnie. Vagy ott van XIII. Leó pápa A Szent Család ünnepére írt himnusza, amelyet – bizonyára tévedésből – úgy voltak képesek kinyomtatni, hogy Ó boldog tűzhely, Názaret, / Meleg otthon, királyi ház”, holott, ha Názaretről van szó, akkor természetesen csak „MAGYAR otthon, királyi ház” jöhet szóba.

 

Egyetlen dologra kell ügyelni mostantól, de arra viszont roppant mód! A sorosista, liberális hordák, amelyek genderpropagandájuktól és már az óvodákban nemváltó műtétekre kész aktivitásuktól fűtve, az egyetlen még talpon maradt, s nem fideszes alapítványba lenyúlt egyetemen szerzett, amúgy Parragh László által is teljesen feleslegesnek mondott, s az Iparkamara profiljába cseppet sem illeszthető bölcsészkari képzettségükkel, romkocsmák félhomályában merengve, sunyi módon átírnak majd bizonyos verseket, épp az ellenkező módon, vagyis az előforduló „magyar” szavakat „melegre” cserélve. Például Berzsenyinél: „Oh! más MELEGGEL verte vissza / Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!”, vagy nehogy már Petőfi a MELEGEK istenére kezdjen el esküdözni, vagy a Magyar vagyok című versében nehogy azt hirdesse, hogy MELEG vagyok. De Ady magyarság-verseiről sem lenne jó, ha kiderülne, hogy valójában melegség-verseket írt, s nehogy már Ady a „meleg” Ugaron gázoljon! Vörösmartynál még véletlenül se a MELEG legyen híve hazájának rendületlenül, Kölcseynél továbbra is a magyart, s ne a MELEGet áldja meg az Isten, jó kedvvel, bőséggel.

Persze más megítélés alá esik viszont Adynak az Én nem vagyok magyar? c. költeménye, ahol gúnyosan emlegeti a „félig-élő”, „habzó-szájú magyarkodókat”, a „köd-evőket”, a „svábokból jött magyarokat”. A nemzeti kormánnyal való példás együttműködésre tekintettel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Katolikus Pedagógiai Intézetben az összes, e költeményben előforduló „magyar” szót azonnali hatállyal átírták „melegre”.

Figyelem! A közoktatásért felelős Pintér Sándor miniszter rendeletére a 2023. évi szóbeli irodalmi érettségire már a fenti sorvezető szerint szükséges felkészülni!

Ellenkező esetben bukás és könnygáz!