Gábor György: A história, a politika guminője

Novák Katalin levelét megírta. Így hangzik: "Magyarország fegyveres erőinek főparancsnokaként és köztársasági elnökeként jól tudom, hogy az új vezérkari főnöknek sok tennivalója van: szembe kell néznie az ukrajnai háború veszélyeivel és a hadsereg modernizálásával. A történelmi vitákat és értelmezéseket jobb, ha a történészekre hagyjuk."

Mindezt azért írta, mert az általa kinevezett új vezérkari főnök, akinek – normális esetben és csak igen kevéske túlzással – biztonságpolitikai és egyéb jól felfogott okokból – talán még a nevét és az arcát sem kellene ismernünk, amióta elnök asszony kinevezte őt, azóta egy valóságshow frissen felfedezett celebjének aktivitásával bukkan föl a legkülönbözőbb fórumokon, és ugyancsak egy valóságshow frissen felfedezett celebjének IQ-jával azonos (vagy inkább az alatti) szinten horgonyt vetve zúdítja rá intellektualitásának, felkészültségének, bölcsességének és tévképzeteinek kifogyhatatlan áradatát a nyilvánosság valamennyi fórumára, arcát és nevét adva mindazokhoz, amiktől már egy közepes képességűnek mondható általános iskolás is szégyenlősen elhatárolódna, és inkább távozna focizni, semmint hogy végighallgassa kamaszodó osztálytársainak fuldoklásba torkolló röhögését.

Én már akkor csettintettem egy nagyot, amikor ez az elnökileg a Honvédség élére kinevezett mókamester a követendő szittya gondolkodásmódot hozta szóba. Szerettem volna megkérdezni, hogy milyen források alapján volt képes rekonstruálni a szittya gondolkodásmódot, hiszen – ezt a történészek tudják a legjobban, a mentalitástörténészek pedig ezt művelik – sok minden rekonstruálható egy-egy nép hagyományait, szokásait, életmódját illetően, de speciel a gondolkodásmód bemutatása – ennek kognitív okait most hagyjuk – szinte kizárólagosan saját, "önreflexív" írott forrásai alapján lehetséges (csak szólok, Hérodotosz nem számít "saját" forrásnak).

Aztán kitörő örömmel értesültem arról, hogy ez az ember a "szabadság hangját" nem a Don Giovanni Viva la libertà! első felvonásának fináléjából, nem Beethoven Örömódájából, nem a Nabucco Rabszolgák Kórusából vagy Chopin Forradalmi etűdjéből hallja ki, hanem a falu fölött elrepülő Gripen hangjából és a Szomódon tüzet nyitó Leopard dörrenéséből, ugyanis öröm számomra, hogy még a filhallásunk sem azonos.

Következett aztán a II. világháborúról alkotott meglepő történelmi koncepciója, ami tényleg általános iskolai tananyag, de oda se neki, a történelemből felkészületlen ősdilettáns a lengyel, magyar két jó barát jelige alatt és az orosz szempontokat messzemenően szem előtt tartva rúgott bele abba a népbe, amely a zsidóság mellett a II. világháború legtöbbet szenvedett áldozatai közé tartozott.

Hát most Novák elnökasszony kioktatta a lengyel nagykövetet, hogy miként is kell érteni a nem éppen a hazai és egyetemes történelmi stúdiumok megtartására felkért vezérkari főnök szavait, jóllehet hivatalba lépése óta csak pszeudotörténészként mutatkozik meg.

De ha már Novák elnökasszony útmutatását tartjuk szem előtt, rákérdeznék arra, hogy vajon Orbán Viktort minek tartjuk, ugyanis a minap megint a történettudomány legmélyebb bugyraiba szállt alá, arról delirálva, hogy a Római Birodalom bukása után eldőlt, hogy Európában saját nyelvvel, saját kultúrával, saját ösztönvilággal rendelkező nemzetek lesznek, s "Bizánc, Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott. És ez ma is így megy: egyszerre van jelen az önálló nemzeti lét és a birodalmi gondolat. A nemzeti kultúra és az európai értékek. Szuverenitás és – ahogy ők mondják Brüsszelben – az Ever Closer Union."

Kérdezném Novák elnökasszonytól: Orbán Viktort miért tartjuk? Neki szabad történelemről zagyválnia? Csak azért, mert a fenti mondatok legalább akkora képtelenségeket és vulgárhazugságokat tartalmaznak, mint a frissen kinevezett vezérkari főnök szűnni képtelen szódiaréja. Nem részletezném, csak jelzem, hogy a történész számára elgondolkodtató, hogy az ezer-ezerötszáz évvel ezelőtti európai történelem ma elsősorban nem a tudósok, hanem a legkülönfélébb obskúrus, nacionalista, populista politikusok vadászmezeje. A Római Birodalom felbomlása és a barbár népvándorlás a politikai közbeszéd tárgya, s a múltat pedig a jelen playbackjének tekintik, saját jelenük önigazolásának. A múltért való versengés során "derül fény" például arra, hogy a legtöbb nép már az ősi, történelem előtti időkben kialakult, de legkésőbb a kora középkorban, s azóta kész, szilárd és megbonthatatlan entitásként állnak előttünk: hogy az európai népek, a politikai autonómiához való jog és az etnikai nacionalizmus ősi képződmények, amelyek egyes hatalmak számára saját politikájukat igazolják.

Valamelyest ismerni vélem a történelmet, de szimpla csököttagyúként nem vagyok képes felfogni, hogy mit is kíván a magyar miniszterelnök Bizánc és Hitler egy példázaton belüli, ám kétségtelenül roppant széles perspektívájú említésével alátámasztani.

A saját történelmi ismereteit biztosan nem.