Autogramgyűjtők - Hardy Mihály jegyzete
Erre a fotóra is hatványozottan igaz, hogy egy kép többet mond el száz vagy ezer szónál. Nekem végtelenül megalázó és méltatlan, amit a kép üzen. A magyar szuverenitásra olyan rátartian büszke Orbán Viktor, mint egy tinédzser rajongó egy popkoncerten vagy egy focimeccsen hajbókol az amerikai elnöknek.
Amerikából jöttek - Szénási Sándor jegyzete
A jegyzőkönyv kedvéért: a szankciók alóli mentesség ügyében a magyar fél részéről először az hangzott el, hogy az időkorlát nélküli, majd amikor a Reuters fehér házi forrásokra hivatkozva egy évet írt, némi tagadás után Szíjjártó azt mondta, hogy a tárgyaláson időkorlát nem hangzott el. A többi tehát költészet.
Orbán Viktor az ingyen pénz helyett, inkább védelmi pénzt fizet - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.
Az adatlopások története - Dési János jegyzete
Nevezhetjük mai kifejezéssel “adatszivárgásnak” is, de talán a lopás pontosabban írja le a történteket.
Közös képviselő – Józsa Márta jegyzete
Na most tegyük fel, hogy van egy háromgyerekes roma család, a szülők nyolc általánost végeztek, mindketten dolgoznak, összegyűjtöttek, netán örököltek annyit, hogy ha összehúzzák a nadrágszíjat, akkor vehetnek 3 százalékos kamatozású hitellel egy házat egy faluban. Csakhogy…
Forrás hűs, tiszta vize – Szénási Sándor jegyzete
Ha jól értjük a kormánymédiát, és jól értjük, akkor az ukrán már csak olyan, hogy szeret valamit felépíteni, majd lerombolni, ebben leli kedvét, hiába, az a fajta. Hogy a káosz nagyobb legyen, ami nyilván cél is, a nyilvánossá tett listán szereplők némelyike közli, hogy ő egyáltalán nem is regisztrált. Egyes vélemények szerint lista sincs, vagyis szivárgás sem történt, az egész egy kamu. Ebben a megtervezett tohuvabohuban a kormánytábornak egymást lefejelő igazságokat kell elhinnie, amiben persze gyakorlata van már.
A duma bojkottja, avagy mindenki fogja be a pofáját – Selmeci János jegyzete
Szóval ne töltögessen le a nép egyszerű gyermeke pártos appokat, mert fel fogja hívni a Vadhajtásos faszi, és elküldi az anyjába, szépen kussolva el lehet menni szavazni, kivéve ha állami, vagy Mészáros Lőrinc dolgozó, vagy közmunkás az ember, mert akkor abban is segítünk, de a választás napjáig csak ne aktivistáskodjon, meg nemzet hangjázzon, meg előválasztgasson senki, mert megírjuk, hogy hova jár a mocskos ukrán gyereke óvodába.
Córesz - Rózsa Péter jegyzete
Az átlagnyugdíj szégyenszemre 226 ezer, ha marad a korábbi számítási mód, akkor 373 ezer forint lenne. Meg inkább szembeötlő a különbség az öregségi nyugdíjasoknál, ahol az átlagos nyugdíj 246 ezer helyett ma 405 ezer forintnál tartana.
Az én elnököm – Dési János jegyzete
6/10/2025 17:52
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Manapság a politikusok többségéről – a megveszekedett rajongókon túl – inkább rosszakat gondolunk. Néha túlzunk is ebben. Talán, mert kevés a jó példa. Éppen ezért kell Göncz Árpádra és az ő életművére büszkének lennünk, felidéznünk: Lehet így is.
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”
(Göncz Árpád beiktatási beszéde a Parlamentben, 1990. augusztus 3.)
Ma a luxizás a divat. A lenézés, a megalázás, a kastély, a hajtóvadászat a hajtónak használt cselédekkel. Jacht- és Porsche-gyűjtemény. Dubaji luxus. Százmilliárdos üzletek a mi pénzünkből az ő zsebükbe. Tízmilliós táska és Barbie babává operált díszletfeleség. A „Zsolti bácsizás” a megkaparintott kisgyerekekkel. Ma tíz éve nincs velünk Göncz Árpád. De nagyon nincs. Pedig vele kezdődött. Megismétlem hát:
Göncz Árpád az én elnököm.
Az én köztársasági elnökömre büszkék lehetünk. Az én elnököm egész életútja példás. Pedig a XX. század igazán megtépázta. Volt katona a második világháborúban, harcolt a fasiszták ellen, megszökött az orosz fogságból. A demokrácia rövid éveiben egy demokratikus pártban működött. 1956-os szerepéről sokat tudunk, meg arról, hogy helyén volt a szíve. Kapott is egy életfogytiglanit. Sok-sok évet le kellett ülnie belőle, de ez sem törte meg.
Az én elnököm nem hódolt be hódító hatalmaknak. Nem kuncsorgott jó állásokért, nem kért kisebb-nagyobb tisztségeket. Nem játszotta el azt, hogy ugyan élvezi mindazt a sok jót, amit meg lehet szerezni, de később már úgy emlékezik vissza, ő tulajdonképpen ellenálló volt. Az én elnököm talpig becsületes ember.
Az én elnököm sokat fordított. A Gyűrűk urát egész nemzedékek az ő magyarhangján élvezhetik. De Updike boszorkányai is tőle tanultak meg magyarul, ahogy Hemingway vagy Golding hősei.
Az én elnököm tudta, hogy elnökként a nemzet egységét kell képviselnie. De azzal is tisztában volt, hogy akadnak olyanok, néha kormányon is, akik a szükséges egységet akarják széttörni. Akik azt képzelik, némi parlamenti többséggel a birtokukban például vihetik a köztévét, a közrádiót. Az én elnököm felismerte, hogy az ő alkotmányos kötelessége ilyenkor a valódi többség, a valódi nemzeti egység mellett fellépni.
Későbbi korok történészei talán azt is feltárják, milyen szerepe volt abban, hogy a taxisblokádból nem lett nagyobb baj. Hogy a csetlő-botló, amatőrökkel teli új kormány egyes tagjainak hibájából nem lett vérontás.
Az én elnököm azt is tudta, hogy a nemtelen támadásokkal felesleges törődni. Volt benne része elég – de sebaj. Érezhette mindig a polgárok döntő többségének a támogatását. A szeretetét. Az én elnököm léte bizonyítja sokaknak, hogy a „politikus” mégsem a cinikus, a hatalomvágyó, a pénzéhes szinonimája.
„Árpi bácsi”-nak hívták, de a kedves nagypapa figura komoly politikust takart, aki pontosan értette, mit akar. „Árpi bácsi” volt, aki tegeződött népével, s a nép többsége megértette, ennél a „szervusz”-nál nagyobb megbecsülést nem kapott még politikustól. És fordítva.
Az én elnököm utódai – ki így, ki úgy – mégiscsak azt bizonyították elnökségükkel, nem is olyan könnyű elnöknek lenni. Göncz valóban az emberek elnöke volt – akkor, amikor nem vésték még rá ezeket a lózungokat minden kapufára.
Manapság a politikusok többségéről – a megveszekedett rajongókon túl – inkább rosszakat gondolunk. Néha túlzunk is ebben. Talán, mert kevés a jó példa.
Éppen ezért kell Göncz Árpádra és az ő életművére büszkének lennünk, felidéznünk: Lehet így is.
Az én elnököm, népében állított magának ércnél maradandóbb emlékművet.
A mi elnökünk: Göncz Árpád.
A Dési János jegyzete az Esti gyors 2025. október 6-i, hétfői adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
