Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Az én elnököm – Dési János jegyzete
6/10/2025 17:52
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Manapság a politikusok többségéről – a megveszekedett rajongókon túl – inkább rosszakat gondolunk. Néha túlzunk is ebben. Talán, mert kevés a jó példa. Éppen ezért kell Göncz Árpádra és az ő életművére büszkének lennünk, felidéznünk: Lehet így is.
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”
(Göncz Árpád beiktatási beszéde a Parlamentben, 1990. augusztus 3.)
Ma a luxizás a divat. A lenézés, a megalázás, a kastély, a hajtóvadászat a hajtónak használt cselédekkel. Jacht- és Porsche-gyűjtemény. Dubaji luxus. Százmilliárdos üzletek a mi pénzünkből az ő zsebükbe. Tízmilliós táska és Barbie babává operált díszletfeleség. A „Zsolti bácsizás” a megkaparintott kisgyerekekkel. Ma tíz éve nincs velünk Göncz Árpád. De nagyon nincs. Pedig vele kezdődött. Megismétlem hát:
Göncz Árpád az én elnököm.
Az én köztársasági elnökömre büszkék lehetünk. Az én elnököm egész életútja példás. Pedig a XX. század igazán megtépázta. Volt katona a második világháborúban, harcolt a fasiszták ellen, megszökött az orosz fogságból. A demokrácia rövid éveiben egy demokratikus pártban működött. 1956-os szerepéről sokat tudunk, meg arról, hogy helyén volt a szíve. Kapott is egy életfogytiglanit. Sok-sok évet le kellett ülnie belőle, de ez sem törte meg.
Az én elnököm nem hódolt be hódító hatalmaknak. Nem kuncsorgott jó állásokért, nem kért kisebb-nagyobb tisztségeket. Nem játszotta el azt, hogy ugyan élvezi mindazt a sok jót, amit meg lehet szerezni, de később már úgy emlékezik vissza, ő tulajdonképpen ellenálló volt. Az én elnököm talpig becsületes ember.
Az én elnököm sokat fordított. A Gyűrűk urát egész nemzedékek az ő magyarhangján élvezhetik. De Updike boszorkányai is tőle tanultak meg magyarul, ahogy Hemingway vagy Golding hősei.
Az én elnököm tudta, hogy elnökként a nemzet egységét kell képviselnie. De azzal is tisztában volt, hogy akadnak olyanok, néha kormányon is, akik a szükséges egységet akarják széttörni. Akik azt képzelik, némi parlamenti többséggel a birtokukban például vihetik a köztévét, a közrádiót. Az én elnököm felismerte, hogy az ő alkotmányos kötelessége ilyenkor a valódi többség, a valódi nemzeti egység mellett fellépni.
Későbbi korok történészei talán azt is feltárják, milyen szerepe volt abban, hogy a taxisblokádból nem lett nagyobb baj. Hogy a csetlő-botló, amatőrökkel teli új kormány egyes tagjainak hibájából nem lett vérontás.
Az én elnököm azt is tudta, hogy a nemtelen támadásokkal felesleges törődni. Volt benne része elég – de sebaj. Érezhette mindig a polgárok döntő többségének a támogatását. A szeretetét. Az én elnököm léte bizonyítja sokaknak, hogy a „politikus” mégsem a cinikus, a hatalomvágyó, a pénzéhes szinonimája.
„Árpi bácsi”-nak hívták, de a kedves nagypapa figura komoly politikust takart, aki pontosan értette, mit akar. „Árpi bácsi” volt, aki tegeződött népével, s a nép többsége megértette, ennél a „szervusz”-nál nagyobb megbecsülést nem kapott még politikustól. És fordítva.
Az én elnököm utódai – ki így, ki úgy – mégiscsak azt bizonyították elnökségükkel, nem is olyan könnyű elnöknek lenni. Göncz valóban az emberek elnöke volt – akkor, amikor nem vésték még rá ezeket a lózungokat minden kapufára.
Manapság a politikusok többségéről – a megveszekedett rajongókon túl – inkább rosszakat gondolunk. Néha túlzunk is ebben. Talán, mert kevés a jó példa.
Éppen ezért kell Göncz Árpádra és az ő életművére büszkének lennünk, felidéznünk: Lehet így is.
Az én elnököm, népében állított magának ércnél maradandóbb emlékművet.
A mi elnökünk: Göncz Árpád.
A Dési János jegyzete az Esti gyors 2025. október 6-i, hétfői adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
