A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
Kötcse két oldalról - Dési János jegyzete
8/09/2025 18:03
| Szerző: Dési János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A felszólalók körülbelül hozták az elvártat. Magyar Péter beletanult a felelős politikus szerepébe, Orbán pedig a kétkezi maffiafőnök stíljében közölte, hogy Magyarország tulajdonképpen Oroszország része, tessék szíves lenni ezt nem elfelejteni.
Mire vasárnap elkezdődtek Kötcsén a beszédek, a politizáló nagyérdemű nagyjából már tudta, mit gondoljon róluk. A nem politizáló nagyérdemű meg füvet nyírt, a gyerek iskolai füzeteit rakta össze, mert rendnek lennie kell, esetleg a nagymamának vitt be ebédelni valót a helyi kórházba, mégse haljon éhen az öreglány, aki reggelire már kapott egy macisajtot és túlélte a zsírra szállt port is.
A felszólalók körülbelül hozták az elvártat. Magyar Péter beletanult a felelős politikus szerepébe, Orbán pedig a kétkezi maffiafőnök stíljében közölte, hogy Magyarország tulajdonképpen Oroszország része, tessék szíves lenni ezt nem elfelejteni. És akinek akadozna az emlékezete, az bizony fel lesz írva és könnyen egy magasház 15 emeletéről lefelé találhatja magát. Jó, ez persze így nem hangzott el. Ahogy, amikor megzsarolnak, akkor is csak azt szokás mondani, hogy jaj, de szép kis boltocska ez, nehogy valami baja essék ám. És korántsem az hangzik el, hogy vagy fizetsz, vagy szétverjük ezt az egészet. Végülis, azért vagyunk emberek, hogy értsünk a szóból.
Egy pillanatra mégis álljunk meg és vessük össze a két szónok közönségét a szavazótábora átlagával. Nyilván, sok szempontból felszínes és leegyszerűsítő a dolog – ráadásul a látszatra megy. De ezzel együtt nagy tévedés biztosan nincs benne.
Magyar Péter szavazói statisztikailag jelentős számban városi népek, magasabban iskolázottak, jobb anyagi körülmények közt élők, fiatalok és középkorúak inkább (természetesen ez nem jelenti azt, hogy mások ne tartoznának ebbe a halmazba, de valószínűleg a felsoroltak alkotják a nagyrészét). És kik hallhatták a kötcsei főtéren a szónokot? Nagy számban magasabban iskolázott, jobb anyagi körülmények között élő, dolgos emberek, a középosztály, a polgárság képviselői, fiatalok, középkorúak sokan.
Nézzük a másik tábort. A Fidesz szavazói igen nagy számban kistelepüléseken élők, alacsony iskolai végzettségűek és zömében az idősebb korosztályhoz tartozóak. És ehhez képest ki volt a hallgatóság, ki jutott a rendőrsorfalak mögé? A képeket elnézve az új nemzeti burzsoázia és csatolt részei. A “Család”. Közpénzen felhízlalt vállalkozók, zsíros és túlárazott állami megrendelések haszonélvezői. A hazugsággyárak és agymosodák jól megfizetett alkalmazottai. Nekik elég volt csak az ékszereiket csörgetni, még tapsolniuk sem kellett. A köznép, különösen a szavazók a közelébe sem kerültek, valószínűleg nem is kerülhettek e fényes rendezvénynek. Ők azok, akik nem kapnak huszonegyedik századi orvosi ellátást, mert a kistelepülésektől minden messze esik, magánellátásra nincs pénzük. A gyerekük, unokájuk épphogy működő iskolába jár és a jövedelmük egy jelentős részét elviszi az élelmiszer infláció - de legalább a gyűlölködés szabadságát megkapják. nyugat fúj, menekült fúj, Brüsszel fúj, Ukrajna fúj, társadalmi egyenlőség és igazságosság fúj, fúj. Nekünk rabság kell - hiszen évszázadok óta ott érezzük jól magunkat. Talán, ha a deresrehúzást be tetszene vezetni nekünk, mindenünk meglenne. Kéretik az ajtót erősen rácsapni az országra és a reteszt behúzni.
Mindesetre, ezek a sokszor faragatlan szegények semmiképpen sem rontják el a keresztapa beszédét, hiszen közel-távol nem engedik őket. Ők csak szavazni kellenek, addig, amíg. A belépés csak milliárdokkal, az is általában közpénzből.
A nagy Oroszország kovácsolta frigy.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2025. szeptember 8-ai adásában hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra)

