A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
Nekik a Balaton (is) a Riviéra - Kárpáti Iván jegyzete
16/09/2025 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A NER olyan szinten felzabálta a Balatont, pláne annak kiemelt részeit, hogy ha véletlenszerűen rábökünk a Google utcaképre, akkor jó eséllyel egy családtag, üzlettárs, kültag-beltag házát leljük. Így nehéz ellenzéki politikusokra vadászni.
Érdekes időszak lesz az ősz, a Tisza már nem nagyon húzhatja a képviselőjelöltjeik bemutatását, az előválasztási házibajnokságok lebonyolítását. Aki kiáll az elnök mellé a színpadra, arra azonnal megy az össztűz, de Magyar Péter milliós táborának reményei és elkeseredettsége őket is felruházza egyfajta páncéllal. Meglátjuk, hogy működik ez tömeges méretekben, arra már valami Vaskupola kell.
Ez az össztűz néha persze oda is hullik, ahova nagyon nem akarták volna. Az ex-origós főszerkesztő aktuálisan menedzselt dögkútja próbált valamit összehozni Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke ellen. A mondás valami olyasmi lett volna, hogy a friss politikus ezüst kanállal a szájában érkezett, szülei rendszereken átívelően tehetősek voltak. Csendben jegyzem meg, és akkor mi van?
Lényeg a lényeg, kitettek egy képet egy impozáns balatonfüredi villáról. Ami ezután következett, az már kabaré: a NER olyan szinten felzabálta a Balatont, pláne annak kiemelt részeit, hogy ha véletlenszerűen rábökünk a Google utcaképre, akkor jó eséllyel egy családtag, üzlettárs, kültag-beltag házát leljük.
Itt most nem is akárkit sikerült kiszerkeszteni, magának Mészáros Lőrincnek, a szintén milliárdos öccse Mészáros Jánosnak és becses nejének házát tették címlapra. Mint kiderült a Forsthoffer-rezidencia a telek másik oldalán van, némileg szerényebb kiszerelésben. Ezt kénytelenek voltak elismerni, de azt már nem említették meg, hogy a hófehér villa kinek a büszkesége. Talán engedjék el ezt a balatoni vonalat, mert ott még „tűzivíztározók” is mind náluk vannak.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2025. szeptember 16-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

