Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Semjén: "Kérlelhetlen ellensége vagyok a pedofiloknak"

1/10/2025 07:02

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Az állami tévében is nyilatkozott a miniszterelnök-helyettes.

Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofíliának és a pedofiloknak, ebben a kérdésben nálam radikálisabb ember nem sok van az Országgyűlésben – tudatta Semjén Zsolt kedden az állami tévé 48 perc című hírháttérműsorában.

Semjén megismételte, amit az ATV-s interjújában már elmondott, tehát, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitóülésén nem tervezte meg felszólalását, de az őt ért támadás, olyan mértékben az identitásába és személyiségébe vágott, hogy erkölcsi okokból fel kellett állnia. Hozzátette: nem a politikai karakterét érte támadás, nem egy szellemi vita volt, hanem legbelső identitásában támadták meg.

 
Semjén Zsolt
 Forrás: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem YouTube-csatornája
 

A politikus elmondta, szerepe volt abban, hogy „Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét fogadta el a parlament”. Megjegyezte, hogy ő volt az első, aki „a keresztény értékek védelmében ki mert állni az LMBTQ lobbival szemben a politikai életben és az országgyűlésben”. Hangsúlyozta ugyanakkor, semmilyen összefüggés nincs ebben a vonatkozásban a pedofília és az LMBTQ között. A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, már-már a gyilkossághoz hasonló. Magyarország szabad ország mindenki úgy él, ahogy akar az alkotmány határain belül – mondta, hozzátéve: „senkinek nem adunk életvezetési tanácsokat, de az LMBTQ lobbit – pont a gyermekvédelem miatt – nem engedhetjük be az iskolákba és az óvodákba”.

Semjén szerint szervezett, megtervezett kormány elleni támadás történt külföldi szálakkal. A szándék a magyar kormány megrendítése volt, azért, hogy ne legyen képes politikájának továbbvitelére, és így megvalósulhassanak olyan célok, melyek ellentétesek Magyarország érdekével. (A 24.hu nyomán)