Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Semjén az ATV-ben: "Ez szervezett rágalomhadjárat, amelynek célja a kormány megingatása”

29/09/2025 20:49

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Olyan, hogy valakit szándékos emberöléssel vagy pedofíliával vádoljanak, nem volt még a magyar politikában Ez vörös vonal átlépése” – mondta.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a vele szemben felmerült, súlyos társadalmi megítélésű vádakról beszélt. A politikus határozottan visszautasította az ellene megfogalmazott állításokat, sőt, hangsúlyozta: nemcsak valótlanok, hanem „fizikailag és jogilag is lehetetlenek”.

A beszélgetésben Semjén Zsolt kiemelte: a Szőlő utcai intézmény, amely körül az ügyek forognak, nem gyermekotthon, hanem fiatalkorúak börtöne, ahová 12 és 18 év közötti elítélt fiatalokat helyeznek. „Életemben nem jártam ott, sem az intézményben, sem a környékén. Senkit nem ismerek onnan, sem gyerekeket, sem nevelőket” – mondta és kiemelte: az ügyben fiatalkorú sértett nincs, így sem politikus, sem kormánytag nem lehet érintett.

Semjén tagadta, hogy  bármilyen kapcsolatban állt volna Juhász Péter Pállal, akit nőfuttatás miatt fogtak el. „Életemben nem láttam. Azt sem tudtam, hogy létezik” – jelentette ki, hozzátéve: a politikai támadások mögött szerinte az áll, hogy következetes híve a pedofíliával szembeni zéró toleranciának.

 
Semjén Zsolt
 

Tagadta azokat a vádakat is,  amelyek egy bicskei ügyben érintett férfivel való kapcsolatát sugallták. Mint mondta, legfeljebb olyan rendezvényeken lehetett jelen, ahol hivatalból több tucat szervezet meghívottja vett részt, de soha semmilyen személyes kapcsolata nem volt.  „Ez a támadás olyan mértékben a személyes és keresztény identitásomban vág, ami egyszerűen tűrhetetlen. Gimnazista korom óta együtt vagyok a feleségemmel, 37 éve házasok vagyunk, három gyönyörű gyermekünk van.”

Semjén szerint a vádak nem spontán módon kerültek be a közbeszédbe, hanem politikai szereplők tudatosan építették fel azokat. Úgy véli, az internet „sötét bugyraiban” terjedő pletykákból politikai fegyvert kovácsoltak ellenzéki szereplők.

Arra a felvetésre, hogy felszólalásával csak magára húzta az ügyet, Semjén azt válaszolta: erkölcsi kötelességének érezte, hogy kiálljon „Ez nem egy politikai megfontolás volt, hanem erkölcsi. Ha két kormánytag ilyen szörnyű vádakban lenne bűnös, az a kormány végét jelentené, és az államszervezetbe vetett hit is összeomlana” szerinte „ez szervezett rágalomhadjárat, amelynek célja a kormány megingatása”. A politikus szerint a vádak mögött nemcsak hazai ellenzéki szereplők, hanem nemzetközi erők is állhatnak. 

Elmondta: feljelentést tettek Káncz Csaba újságíró ügyében, más esetekben pedig a kormányzat jogi lépéseket készít elő Tuzson Bence igazságügyi miniszter irányításával. A politikus szerint a vizsgálatok során a tények egyértelműek lesznek, mivel „fiatalkorú sértett nem volt, a Szőlő utcai intézmény pedig javítóintézet, ahonnan nem lehet szabadon ki-be járni”. 

Olyan, hogy valakit szándékos emberöléssel vagy pedofíliával vádoljanak, nem volt még a magyar politikában Ez vörös vonal átlépése” – jelentette ki.

A miniszterelnök-helyettes szerint bár politikusként elviseli a támadásokat, a mostani ügy a családját is célozza. „A feleségem köztiszteletben álló tanár, fiatalok között dolgozik. A gyerekeimnek is van közösségi életük. Ez túlmegy minden határon” – mondta. A kormányzati kommunikációban az utóbbi hetekben megjelent a „megtorlás” kifejezés is, amit Semjén indokoltnak nevezett: „Súlyos következményekkel kell szembenéznie annak, aki ilyen rágalmakat gyárt és terjeszt. Ez nem maradhat következmények nélkül”