Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Be lehet-e tiltani Freddie Mercuryt? – Neuman Gábor jegyzete
20/09/2025 15:11
| Szerző: Neuman Gábor/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A Magyar Zene Háza és a World of Freddie nemzetközi szervezet saját tervezésű kiállítása elsőként mutatja be a világ egyik legnagyobb rockikonja, Freddie Mercury személyes történetét. Ha ezt a kiállítást nem engedik, mármint a hatalom megrendezni, akkor lebuknak Orbánék, az Ő nagy erkölcsiségükkel. Ha meg hagyják, törvényt sértenek, dédelgetett gyermekvédelmi törvényük miatt.
Emlékeznek még az L. Simon-ügyre? Arra, amikor kirúgták a Nemzeti Múzeumból. Az úgy történt, hogy a múzeum bemutatta a World Press Photo 2023 kiállítást. Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák János minisztertől a Nemzeti Múzeumban megtekinthető Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt, Csák pedig meg is állapította a törvénysértést, és a családok védelméről szóló törvény értelmében arra kérte a Nemzeti Múzeumot, azaz L. Simon László igazgatót, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be. A főigazgató erre azt reagálta, hogy „a Nemzeti Múzeum jogszerűen nem tudja végrehajtani Csák János felszólítását, ugyanis senki személyi igazolványát nem kérhetik el”, és meg is köszönte Dúrónak a hírverést, a múzeum előtt ugyanis napokig kígyóztak a sorok, annyian voltak kíváncsiak a 18-as karikát kapó kiállításra. Dúró ezután meg is vádolta az igazgatót azzal, hogy „a kormányon gúnyolódik”. Ezt követően Csák János miniszter azonnali hatállyal menesztette L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját – írta a Magyar Nemzet. L Simon válaszreakciója a következő volt: „Kiállításainkon meg kell jelenniük a világban zajló háborúk, politikai mozgalmak, sőt még a devianciák megrázó erejű képeinek, tárgyainak. Aki nem érti, ezeknek mi keresnivalójuk van a Nemzeti Múzeumban, az nincs tisztában a történeti múzeumok küldetésével” – írta.
Igaza volt L. Simonnak? Hát persze, hogy igaza. Egy transzvesztita csoportról készült fotósorozat miatt történt mindez, amelyben nem voltak pornográf képek, csak felöltözött emberek, akik élik a mindennapjaikat.
Miért hozom ezt föl most? Mert egy állami tulajdonban és állami vezetésben működő múzeum meg kívánja sérteni a hatályos gyermekvédelmi törvény 6/A paragrafusát, ahogyan azt L. Simon tette 2023-ban. Most akkor én feljelentem ezt a múzeumot? Talán nem, mert azt a bizonyos gyermekvédelmi törvényt már rég ki kellett volna dobni a kukába, hiszen többek között ennek köszönhetően vonja meg Brüsszel a Magyarországnak járó támogatásokat. De, ha a hatalom ezt feljelentésnek veszi, komoly hibát követ el, ami befolyásolhatja a jövő évi választásokat. És a hatalom butasága, korlátoltsága egyre nyilvánvalóbbá lesz. Meg ne felejtsük el, hogy Dúró Dóráék folyamatosan lesben állnak, és már legalább egy éve nem jelentettek fel senkit. Viszket a tenyerük, gondolom.
De először annak a bizonyos gyermekvédelmi törvénynek az idevonatkozó passzusát idézem: „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
Igen, tilos a megjelenítés is. Ez nagyon fontos. Tehát nem szabad bemutatni olyan műalkotásokat, amelyekben a homoszexualitás fontos, illetve meghatározó tényező. Oscar Wilde-ot, ma, Magyarországon elítélnék, talán nem kerülne börtönbe, ahogyan az a 19. század Angliájában történt.
Mert, miről is van szó?
A Magyar Zene Háza és a World of Freddie nemzetközi szervezet saját tervezésű kiállítása elsőként mutatja be a világ egyik legnagyobb rockikonja, Freddie Mercury személyes történetét úgy, ahogyan eddig még soha nem láthattuk. Freddie, a 2026 tavaszán nyíló új tárlat apropóját a világsztár 80. születésnapja és a magyar közönség számára is emlékezetes 1986-os budapesti fellépés 40. évfordulója adja. A kiállítás több mint ezer eredeti, személyes relikvián, barátok és munkatársak exkluzív visszaemlékezésein keresztül vezeti be a látogatókat a kulisszák mögötti világba, hogy felfedezhessék Freddie-t, a híresség azon emberi oldalát, amit a rajongók eddig kevéssé ismerhettek.
„A legendás énekes örökségét ápoló World of Freddie alapítója és partnerei a Zene Háza állandó kiállítását látva azonnal beleszerettek a Ház szellemiségébe. Így született meg a gondolat, hogy egy közös kiállítás keretében a Zene Háza tervezhesse meg elsőként Freddie Mercury személyes történetét. Ez nemcsak fantasztikus szakmai elismerés egy nem egészen négy éve működő intézmény számára, hanem óriási lehetőség is arra, hogy meghatározó szerepet vállaljon a nemzetközi kulturális színtéren” – mondta Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.
A kiállítás különlegessége, hogy Freddie egykori személyi asszisztense és barátja, Peter Freestone, narrátorként kíséri végig az érdeklődőket a teljes tárlaton.
A tárlat során a kulisszák mögötti világ is feltárul a látogatók előtt: fény derül arra, hogyan készültek az elsöprő élményt nyújtó koncertek a kreatív tervezéstől a próbákig, és mi zajlott a fellépések előtt és alatt a backstage-ben. A társasági élet és a barátok meghatározó szerepet játszottak Freddie életében, és a kiállítás során sokan közülük is megszólalnak. Így a látogatók bepillanthatnak a leggyakrabban látogatott klubjaiba, és részesei lehetnek a messze földön híres bulijainak, jól ismert történeteinek is. A tárlat külön terekben idézi fel Freddie kedvenc szórakozásait, mint a backstage-ben napokig tartó Scrabble-partikat, Japán és az opera iránti rajongását, valamint a vásárlás és ajándékozás iránti szenvedélyét.
„Sajnos”, és ez nem volt titok akkoriban, Freddie Mercury vállaltan meleg volt. 1974-ben például a New Musical Express újságírójának így nyilatkozott: „meleg vagyok, mint a kályha, drágám!”. A 80-as években több homoszexuális kapcsolatára is fény derült, például a legtartósabb viszony Jim Huttonhoz fűzte. Hutton a Savoy londoni luxusszállodában dolgozott borbélyként, amikor 1985-ben megismerkedett a Queen együttes frontember-énekesével és először nem ismerte fel, milyen szupersztárral van dolga. Később egyre közelebb kerültek egymáshoz és együtt éltek Londonban egészen Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig. Hutton ápolta az énekest annak végnapjaiban, aki viszont utolsó napjaiban már „férjeként” emlegette az ezermestert.
Most akkor mi van? A rocktörténelem egyik legnagyobb alakja meleg volt, na és?
Ha ezt a kiállítást nem engedik, mármint a hatalom megrendezni, akkor lebuknak Orbánék, az Ő nagy erkölcsiségükkel. Ha meg hagyják, törvényt sértenek, dédelgetett gyermekvédelmi törvényük miatt.
Abból azért világbotrány lenne, hogy néhány bigott fideszes képviselő miatt Freddie Mercuryt betiltaná a rendőrség.
Neuman Gábor jegyzete az Esti gyors 2025. szeptember 20-i adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra) Kiemelt kép: Carl Lender / Wikimedia Commons

