Zarándokvonat - Józsa Márta jegyzete
19/05/2024 12:01
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
"Hogy azok a középiskolások, akiket megfosztottak oktatóiktól a belügybe vezényelt politikai komisszárok, mégiscsak fel tudják tenni egy könnyes dalban a kérdést, miszerint valaki mondja meg, hogy milyen élet, és azt is, hogy miért ilyen."
Nemsokára elindul a vonat. Az, amelyik Csíksomlyóra szállítja majd a zarándokok tízezreit Budapestről a híres pünkösdi búcsúra. Lesz néhány probléma, mondjuk az, hogy ezek a zarándokvonatok idén jelentős kerülővel tudnak majd eljutni a pünkösdi imádságok és az igazi csíki székely sör, vagy valami hasonló fedőnevű nedű forrásvidékére. Például azért, mert felújítás miatt évekre lezárták idén a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonalat az Európai Unió tagjaként is ismert Romániában. Ez kábé olyasfajta veszteség egy hozzám hasonló elkötelezett tömegközlekedőnek, mintha mondjuk Budapestről Bécsbe nem lehetne eljutni vonattal. De egyáltalán nem, csak mondjuk Zágráb felé kerülve. Na jó, hát csípje kánya azt az egy-két millió embert, aki akkor érzi komfortosnak magát a Kárpát-medencében, ha csak elbaktat egy vasútállomásra, vesz egy jegyet, betesz a hátizsákjába egy jó vastag regényt, és hess, már Bécsben is van. Vagy Kolozsvárott, vagy Belgrádban. De azért tudok rosszallóan pislogni, amikor a sokszor emlegetett átjárható határok, meg a légiesített akadályok és efféle ígéretek után kiderül, hogy nem lehet eljutni A-ból B-be. No de mint minden, majd ez is megoldódik. Hanem itt vannak ugye ezek a szegény zarándokok, én többeket ismerek, akiknek rendre ez az év nagy pillanata, felszállnak a vonatra, városról városra megállnak a vasútállomáson, kenyérrel és pálinkával fogadják őket, olyan mint egy osztálykirándulás. Mármint egy olyan osztályban, ahol a diákok és tanárok együtt nevettek sírva és emlegették a nehéz, de gyönyörűséges diákkor emlékeit annak rendje s módja szerint a végzéskor Radnóti Színházban tartottak a napokban egy előadást, ahova meghívták egy budapesti középiskola kirúgott tanárait és egykori diákjait, hogy megtarthassák az elmaradt szerenádot. Hogy azok a középiskolások, akiket megfosztottak oktatóiktól a belügybe vezényelt politikai komisszárok, mégiscsak fel tudják tenni egy könnyes dalban a kérdést, miszerint valaki mondja meg, hogy milyen élet, és azt is, hogy miért ilyen. Visszatérve a pünkösdi zarándoklatra, ott több kérdés is felmerült amellett, hogy miért nem sikerül soha a büdös életben megoldani azt, hogy két uniós országban el lehessen jutni mindenféle horror nélkül egyik településről a másikba. Bármilyen céllal. Hanem vannak itt más felteendők is. Én jártam jó évtizeddeleddel ezelőtt azon a jeles rendezvényen, megnyugtatásul: munkaügyben. Mármint a csíksomlyói búcsúban. És volt alkalmam belepillantani abba, hogy hány fogyatékos, beteg gyereket és felnőttet hurcolnak ott a reményt kereső családtagok fel arra a hegyre, akár például a távolkeletről is, a gyógyulás reményében, vagy a gyógyulásbiznisz ígérete miatt. Mindenesetre voltak matracokkal borított tornatermek, ahol kéz és láb nélküli gyerekek fetrengtek nem kevés belépti díjért, és bármikor fel tudok idézni egy- egy középkori festményt a bűnbocsájtó cédulák osztogatásáról.
Nagy üzlet a zarándoklat, bár most a közlekedési viszonyok miatt kicsit megterhelőbb. Azon gondolkozom, hogy ezen a hosszú úton felmerül-e kérdésként bárkiben mondjuk a a publikumban, vagy bárkiben, hogy él ott a szomszédban egy Magyarországról anyagilag bőven kitömött, presztízsben is megtámogatott szerzetes, aki szerint nem gáz, ha egy nőt az ura kicsit megsimogat fejszével. Mert utána ki lehet engesztelni egy turkálóban történő bevásárlással. És aztán K. Endre bát már nem is említem, Csíksomlyó nem református biznisz. Igazságtalan is volna. És ünneprontó sem szeretnék lenni, kapcsolódjon ki minden zarándok, a maga útján, boldogan.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. május 16-ai adásában hangzott el.
