„Köszönjük,
Publicisztika
Ki az alkalmatlan? - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Ki az alkalmatlan? - Kárpáti Iván jegyzete

"Tényleg nem látja, vagy nem akarja látni Gyurcsány és a többi "régi ellenzéki", hogy ha ez a sok szempontból valóban bizarr jelenség, amit Magyar Péternek hívunk, azért jelent most millióknak reményt, mert ők tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak?"

Szalonna vagy gumicsizma – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Szalonna vagy gumicsizma – Hardy Mihály jegyzete

Erre szokták jobb körökben azt mondani, hogy látszik, az illetőnek a szalonna vagy a gumicsizma volt a jele az óvodában. Bevallom a kínos jelenetet látva ennél jóval erősebb szavak jutottak az eszembe, és ezúton is elnézést kérek a teljes magyar agrárszektor minden tagjától, sőt még Johann Sebastian Bach Parasztkantátáját is megkövetem.

Valami honpolgár – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Valami honpolgár – Józsa Márta jegyzete

Valaki érdeklődött aziránt, hogy akkor most lesz-e választási vita a királyi tévében, vagy ha nem, akkor miért nem. A miértet hagyjuk, a királyi meg csak szleng, ennyit megengedhetek magamnak. És azt a nyilvánvalóan nem neki címzett, ám trehányság miatt az ő postaládájában kikötött választ kapta, miszerint "Nem tudom, hogy ő ki, gondolom vmi honpolgár. Nem válaszolunk neki." És jól van ez így.

Menni, vagy nem menni – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Menni, vagy nem menni – Szénási Sándor jegyzete

Négy témában, tízféle mondandóra, olyan körülmények között, amelyeket Magyar joggal jellemez azzal, hogy tömegbázissal, és nulla támogatással rendelkező pártokat zárna össze a köztévé egy gettóba, hogy – ezek már nem az ő szavai -  lihegve az indulattól és a levegő, meg az időhiánytól, falják fel egymást.

Couleur locale – Józsa Márta jegyzete

14/04/2024 12:00

| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió

Erre itt azt mondanók: megoldjuk okosba’. És azt is tesszük: ha nincs orvos, akkor gyógyíttatunk kézrátéttel, ha nincs iskola, akkor egy határral odébb küldjük a gyerekeket tanulni és így tovább. Miközben egy várbeli teraszon pöffeszkedik vastag tárcájával egy-két fazon, és még ezen is ő keres.

2024. április 11. Útszélen-részlet (2024.04.11. Józsa Márta jegyzete)
03:55
00:00

Még húsvéthétfőn üldögéltünk Vajdaságban, a palicsi piac melletti söröző teraszán arra várva, hogy megebédeljen a szomszédos vasútállomáson a kasszás kisasszony, és megvehessük a vonatjegyet a jó pár éves csúszással végre valahogy átadott, így-úgy többnyire járó Szeged-Szabadka vonatra. Arra bizonyos negyven kilométeres távra, amelyen röpke másfél óra alatt lehet átsuhanni.

Aki a virágot szereti, az elgyönyörködhet a mező minden szálán, nincs az a nagy rohanás, ez kérem nem a brüsszeli gyors, nem a dekadens nyugat. Az eszeveszett száguldás okai számosak, a legfontosabb, hogy valahogy sohasem sikerült megoldani azt, hogy a szerb és a magyar hatóság egyszerre kezelje az útleveleket, tehát minden iratot kétszer szkennelnek és így tovább. A vámolás is őrzi még a jól bevált, békebeli viszonyokat, "na vegye le szépen azt a koffert, olyan feltűnően új".

Meghitt érzés, amikor a piszkos zoknijaid és a gyerekeknek hozott csokinyulak között turkálnak, persze értem én, hogy Európa bástyáján éberen kell őrködni. Igazi retroérzés egy ilyen procedúra, az Unióban már ezt is elvették tőlünk Schengen bürokratái. Pedig milyen jó volt anno melltartóban valutát csempészni Bécsbe.

A lassúság másik oka, hogy a 2015-ben kezdődött és tavaly ősszel részben befejezett magyar szakaszt valamelyik Mészáros-cég újította fel, nem könnyű körülmények között. Ugyanis egy adott ponton átvezényelték őket gépestül a hirtelen összeomlott Bécs-Budapest vonalra kárt menteni, olykor meg mindennél is fontosabb volt átvonulniuk az ezer év alatt megtérülő Belgrád-Budapest vonalra, kisegíteni az ott szorgoskodó kínai elvtársakat.

Szóval döcögött a felújítás, de valahogy, persze a kényelmi berendezések, mondjuk akadálymentesítés kivételével legalább már jár a vonat, nem mellesleg háromszor annyiba kerül a jegy, mint kilenc évvel ezelőtt, a bezáráskor, de hát az üzlet az üzlet. Azt nem sikerült ugyan logisztikailag megoldani, hogy összehangolják a két ország menetrendjeit, ne kelljen órákig várni a csatlakozásra vagy itt, vagy ott, de legalább van. Hurrá, utazhatunk.

Szóval eljutottunk végül Palicsra, a magyar határtól három kilométerre levő, Monarchia-beli fürdővárosba, amelynek tóparti épületeit Komor Marcell és Jakab Dezső tervezték, itt volt fürdőorvos Csáth Géza író, és itt lakik Tolnai Ottó Kossuth-díjas magyar író is. Hozzá igyekezvén ültünk le az említett sörre, a teraszon nem volt szabad asztal, egy kedves, amolyan mackós fickó maga mellé engedett. Egyedül ült ott, a jobb zsebében egy hatalmas köteg euró volt, a balban pedig hasonló vastagságú dinártekercs, befőttesgumival átkötve. Percenként zarándokolt hozzá valaki: volt, aki pénzt váltott oda vagy ide, volt, aki focimeccsekre fogadott, olyan is akadt, akinek el kellett intézni, hogy eljuthasson az egyik faluból a másikba, ha már a tömegközlekedést itt sem sikerült megoldaniuk a hatóságuknak. És ha bárkinek arra az információra volt szüksége, hogy mikor kezdődik a horgászati tilalom a tavon, továbbá milyen büntetésre lehet számítani, ha mégis kifogsz egy pontyot, és hogyan lehet megúszni a lebukást – azt is meg lehetett ott tudni. Egyszersmind azt is, hogy mi az, ami hiányzik a helyieknek a pénzváltótól a hírekhez való hozzájutáson át az autóbuszig. Erre itt azt mondanók: megoldjuk okosba’.

És azt is tesszük: ha nincs orvos, akkor gyógyíttatunk kézrátéttel, ha nincs iskola, akkor egy határral odébb küldjük a gyerekeket tanulni és így tovább. Miközben egy várbeli teraszon pöffeszkedik vastag tárcájával egy-két fazon, és még ezen is ő keres. Na mindegy, megoldódott minden, a nap szépen sütött, a sör hideg volt és kiváló minőségű, a piacon még karfiol-akció is volt, a kasszásnő rendben megebédelt, lett vonatjegy és egyelőre még a határokat sem zárták le. 

 
Étterem kerthelyisége
 
1938 Forrás: Fortepan/Fortepan
 

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. április 11-i adásában hangzott el.