Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Nagycsütörtök - Józsa Márta jegyzete
31/03/2024 12:01
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Most olyan időket élünk – és persze az azóta elmúlt több mint kétezer évben nem először, azt is mondhatnám, hogy jellemzően többnyire nem olyan időket élünk – amikor az emberség és az alázat volna a sorvezetőjük azoknak, akik a hatalmat birtokolják.
Nagycsütörtök. Megmosta tanítványai lábát. Talán tudják, kire gondolok. Ez az üzenet gyerekkorom óta megfogott, kis túlzással azt is mondhatom, hogy engem azok az emberek érintenek meg igazán, akik képesek erre, vagy kinézem belőlük. Most olyan időket élünk – és persze az azóta elmúlt több mint kétezer évben nem először, azt is mondhatnám, hogy jellemzően többnyire nem olyan időket élünk - amikor az emberség és az alázat volna a sorvezetőjük azoknak, akik a hatalmat birtokolják. És tulajdonképpen mindegy is, hogy öröklés, bitorlás, vagy választói akarat volt az, ami miatt a nyakunkra kerültek. De hogy itt vannak az hétszentség. Most például napok óta arra kényszerítenek valamennyiünket – ha akarjuk ha nem, elvégre mindenki benne él valamilyen kommunikációs buborékban – hogy kövessünk egy családi drámaként előadott kommunikációs felépítményt, amelyben az egyik fél messiásnak, vagy legalábbis Grál-lovagnak, vagy mindkettőnek adja elő magát, a másik pedig egy bulvárcsapással tárja a nemzetközösség elé saját történetként a jogvédők családibántalmazásról szóló példatárának gondosan megfogalmazott alapeseteit. Az egy dolog, hogy mindketten a hatalom közelségétől, vagy közelmúltbeli közelségétől veszíthették el saját emberi méltóságukat, és mára – szándékuktól függetlenül – megmutatták a maguk módján azt, hogy mit tett velünk ez a másfél évtizede gondosan és ördögien konstruált rendszer. Az meg egy másik dolog, hogy nem csak a saját gyerekeiken, környezetükön, hanem óhatatlanul mindannyiunkon komoly sebeket ejtenek az ő vagdalózásaik is. A mi méltóságunkon is. Ez a történet, elő- és utóéletével együtt bemocskolta az egész társadalmat, ha még használni szabad egyáltalán ezt a megtépázott fogalmat. Ami mindösszesen azt jelentené, az én ízlésem szerint a lehető legtágabban, hogy olyan emberek összessége, akiket a közös viszonyrendszerük és intézményeik – gyakran a közös érdeklődésük, ismertetőjegyeik, kultúrájuk – megkülönböztet más csoportok tagjaitól. Megkülönböztet, és nem elidegenít.
Minden nagycsütörtökön elolvasom Dsida Jenő versét, tegyék Önök is inkább ezt. Idézem az utolsó néhány sort:
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
