DJ-pult Teheránban - Kárpáti Iván jegyzete
A legkeményebb rendszerek sem tudják végleg kiirtani az emberi vágyat a szabadságra. El lehet fojtani, de megszüntetni nem. És amíg Teherán utcáin zene szól, fiatalok táncolnak, addig van remény.
Zebrasteak Hatvanpuszta-módra, felcsúti körettel - Dési János jegyzete
Az ínyencek egyik kedvence a Zebrasteak Hatvanpuszta-módra, felcsúti körettel, uborkafával, diktatúra-öntettel.
Hóhányók – Józsa Márta jegyzete
Megvalósult a nemzeti hókotró ökumené, pártállásától függetlenül valamennyi politikai aspiráns hólapátot ragadott, abban a szent meggyőződésben, hogy erőfeszítéseik maradandó nyomot hagynak az áprilisi szelek idejére is. Nincs annyi kamera a földön, hogy ábrázolni tudna valamennyi lelkesen hóeltakarító politikust.
Hógolyó - Szénási Sándor
Hó, pláne ennyi, évek óta nem kínálta fel magát politikai nyersanyagnak …
Trump barátsága - Selmeci János jegyzete
Donald Trump barátsága tényleg olyasmi, amiért illethetné valamiféle dicséret a magyar külpolitikát, pláne ha nem lennénk öri-hariban mindenki mással, én anno azt gondoltam, hogy Trump eljövetele ad egy utolsó lehetőséget a miniszterelnöknek a helyesebb, az orosz elnök fenekétől elfelé vezető irány megtalálására.
Bepillantás a NER hátsó udvarába - Rózsa Péter jegyzete
Mert hiszen valamitől elborult a NER vezérek és lovagok agya, amikor hagymázos, nemzeti jelszavak és tételmondatok zsolozsmázása közben leépítették a maradék jogállami intézmények és jogi keretek rendszerét, kirabolták a költségvetést, közpénzt szivattyúztak át a magánszférájukba, és nem érdekelte őket az sem, hogy végül is azt a tyúkot vágják le, aminek a tojása korábban a sikeres fejlődés záloga volt. Nem jön pénz, de majd lesz valami.
A kicsik – Szénási Sándor jegyzete
O.V. először az olajár emelkedését, aztán a csökkenését vizionálta, pár nap alatt sovány malac vágtában cikkcakkozott a nagyfiúk között, és közben összevissza beszélt, amire nem kényszerítette semmi, leszámítva a mániákus fontoskodást. Az, hogy minimum három lovat, az oroszt, az amerikait, és a kínait ülje meg egy fenékkel, viszont szőrén, nyilvánvalóan még az ő képességeit is meghaladja és még veszélyes is lehet.
Belerokkanni a várakozásba - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a fajta alkotó, akiről az ember azt hiszi, hogy örök. Nem halhatatlan a szó patetikus értelmében, hanem egyszerűen kívül van az időn. Tarr Béla ilyen volt. Mintha mindig is itt lett volna, és mintha mindig itt is maradna. A filmjei alapján legalábbis biztosan.
Nagycsütörtök - Józsa Márta jegyzete
31/03/2024 12:01
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Most olyan időket élünk – és persze az azóta elmúlt több mint kétezer évben nem először, azt is mondhatnám, hogy jellemzően többnyire nem olyan időket élünk – amikor az emberség és az alázat volna a sorvezetőjük azoknak, akik a hatalmat birtokolják.
Nagycsütörtök. Megmosta tanítványai lábát. Talán tudják, kire gondolok. Ez az üzenet gyerekkorom óta megfogott, kis túlzással azt is mondhatom, hogy engem azok az emberek érintenek meg igazán, akik képesek erre, vagy kinézem belőlük. Most olyan időket élünk – és persze az azóta elmúlt több mint kétezer évben nem először, azt is mondhatnám, hogy jellemzően többnyire nem olyan időket élünk - amikor az emberség és az alázat volna a sorvezetőjük azoknak, akik a hatalmat birtokolják. És tulajdonképpen mindegy is, hogy öröklés, bitorlás, vagy választói akarat volt az, ami miatt a nyakunkra kerültek. De hogy itt vannak az hétszentség. Most például napok óta arra kényszerítenek valamennyiünket – ha akarjuk ha nem, elvégre mindenki benne él valamilyen kommunikációs buborékban – hogy kövessünk egy családi drámaként előadott kommunikációs felépítményt, amelyben az egyik fél messiásnak, vagy legalábbis Grál-lovagnak, vagy mindkettőnek adja elő magát, a másik pedig egy bulvárcsapással tárja a nemzetközösség elé saját történetként a jogvédők családibántalmazásról szóló példatárának gondosan megfogalmazott alapeseteit. Az egy dolog, hogy mindketten a hatalom közelségétől, vagy közelmúltbeli közelségétől veszíthették el saját emberi méltóságukat, és mára – szándékuktól függetlenül – megmutatták a maguk módján azt, hogy mit tett velünk ez a másfél évtizede gondosan és ördögien konstruált rendszer. Az meg egy másik dolog, hogy nem csak a saját gyerekeiken, környezetükön, hanem óhatatlanul mindannyiunkon komoly sebeket ejtenek az ő vagdalózásaik is. A mi méltóságunkon is. Ez a történet, elő- és utóéletével együtt bemocskolta az egész társadalmat, ha még használni szabad egyáltalán ezt a megtépázott fogalmat. Ami mindösszesen azt jelentené, az én ízlésem szerint a lehető legtágabban, hogy olyan emberek összessége, akiket a közös viszonyrendszerük és intézményeik – gyakran a közös érdeklődésük, ismertetőjegyeik, kultúrájuk – megkülönböztet más csoportok tagjaitól. Megkülönböztet, és nem elidegenít.
Minden nagycsütörtökön elolvasom Dsida Jenő versét, tegyék Önök is inkább ezt. Idézem az utolsó néhány sort:
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
