Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Anyakönyvvezető – Józsa Márta jegyzete
17/03/2024 06:14
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
"Nyomatékul és a választási csoda reményében kellett tehát kokárdát viselni őszerintük a világ végéig, no ekkor ment el tőle a kedvem. Holott egész gyerekkorom arról szólt, hogy a kabát alatt viseltük a kokárdát, igaz, csak tizenötödikén." Józsa Márta jegyzetéből az is kiderül, milyen megfejtésre jutott 2002-ben az utazóközönség egy része, mikor meglátott egy megakokárdás felszállót a nemzeti ünnep után.
Évről évre elhatározom, hogy idén tényleg feltűzök egy kokárdát, mert mégiscsak hallatlan, hogy ettől még 2002-ben, bizony 24 évvel ezelőtt elvette a kedvem – remélem, nem örökre – az akkori, a mostanihoz kísértetiesen hasonlító, bár kétségkívül fiatalabb hatalom.
Aznap este, amikor bejelentette a veszíteni nem tudó csúcsember, hogy mindenki viseljen egészen a választásokig kokárdát, éppen moziban voltam, Szabó István Szembesítés című filmjét láttam, és hazafelé megszólalt a telefonom. Valamelyik gyerekem hívott, hogy elfogyott otthon a kakaó, bementem tehát egy éjjelnappaliba a Nagymező utcában. A helység tele volt kapatos emberekkel, mindegyiken minimum egy kokárda, és üvöltve rám förmedtek, hogy rajtam miért nincs, hazaárulóztak, ahogy azt a tankönyvekben írják. Alig tudtak megmenteni a boltosok.
Mindez 2002. április kilencedikén este történt, Orbán Viktornak a Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde után, ahol nagyjából arról szólt, hogy Magyarországon veszélybe került minden, amiért a kormány az elmúlt négy évben keményen megdolgozott, fennáll a tandíj bevezetésének veszélye, a lakástámogatási és a családtámogatási rendszer megszüntetése is. Már akkor is ez volt neki bekattanva, és kiderült az is a nagy hatású expozéból: ezért kell mindenképpen megnyerniük a választásokat (a második fordulót, az elsőn már túl voltunk), és azt is lehetett tudni, hogy matematikailag nem nyerhet az akkori Fidesz-KDNP formáció; mert nem volt már kivel koalíciót kötniük, elvégre éppen ők nyírták ki az addigi partnereiket. Nyomatékul és a választási csoda reményében kellett tehát kokárdát viselni őszerintük a világ végéig, no ekkor ment el tőle a kedvem. Holott egész gyerekkorom arról szólt, hogy a kabát alatt viseltük a kokárdát, igaz, csak tizenötödikén. Hiszen tiltott volt akkor még, lám mit tesz, ha egyszer csak valami kvázi kötelező.
Amúgy akkor, 2002 tavaszán hallottam egy történetet. A metrón utazott egy idős házaspár, és felszállt melléjük egy megaméretű kokárdát viselő fiatal nő. Papa, papa – kérdezte az asszony – miért visel ez nemzeti színű szalagot most magán, ugye nincs ma március tizenötödike? A papa eltűnődött, elemezte magában a trikolór-problémát, majd megszólalt: Hát, biztosan ő lehet az anyakönyvvezető!
Józsa Márta jegyzete az Útszélen március 14-i adásában hangzott el.
A műsor témáiból:
Gazdik és kutyusok, akik együtt járnak színházba, közönségként, de akár színészként is. Sámán Marcell diplomaosztójára pedig kapott egy doktori fejfedőt. A vakok számára kiképzett kutyák komoly segítséget a mindennapi életben. Kiderült az is: kis odafigyeléssel hogyan lehet egy vak ember turista, de akár idegenvezető is, de a mai beszélgetés központjában a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola növendékei voltak.
Vendégek: Lukács Ágota és Kopa Marcell
