Lottószámok hibahatáron belül – Selmeci János jegyzete
"Tessék elhinni, a Tisza párté 34, 42 és 39, a teljes népességben pedig csak a Fideszt mondom, már így is két szelvényre elegendő számunk lesz, szóval az összes választó 23, 29 és 36 százaléka szavazna a kormánypártra."
Imádlak, Afrika! – Rózsa Péter jegyzete
"A külső szemlélő is felrántja a szemöldökét, vajon mit csinál a magyar kormány a Száhel-övezetben? Mivel nincs ott semmi érdekeltségünk, nyilván Orbánék valamit előkészítenek, hogy legyen."
Lóden – Szénási Sándor jegyzete
Kiderült, hogy az orbáni élcsapat ’56-os tetkója kamu, simán lemosható, XS méretben már 890 forintért kapható, cégek, rendezvények, tehát pld. pártok számára érdemes 4000 Ft-os csomagokban (60 db ) megrendelni.
Mit látott Csárdi Antal? - Kárpáti Iván jegyzete
Egy valami biztos: Rogán, Ungár és Vitézy tuti nem csücsült egy csőszkunyhóban terveket szövögetve.
Csak az igazat írjuk - Dési János jegyzete
Dési János jegyzetében 1956. október 21-i újságokból ad lapszemlét.
Five ezer – Józsa Márta jegyzete
Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki. Plusz: miért hiszik el sokan készséggel a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika? Gondolatkörök Józsa Márta jegyzetéből,
Csomag, program, akcióterv – Selmeci János jegyzete
A nyolcadik csomag, program vagy akcióterv lehetett volna pénz az oktatásra, meg az egészségügyre, hogy aztán a tanult és egészséges emberek versenyképes munkahelyeket teremtsenek magunknak, de a piaci ár tízszereséért kutató kutatóink meggyőzték a Marcit, meg hát ő is tudta, okos fiú, hogy a választási győzelmünket egy csomag, program, vagy akcióterv segíti inkább, függetlenül attól, hogy hatékony is, vagy csak van.
Előre a putyini úton! - Hardy Mihály jegyzete
Önleleplező egyébként, hogy a magyar miniszterelnök sem a SPAR vezérigazgatója, sem az osztrák Lebesmittel Zeitung ellen nem indított pert és nem kért helyreigazítást.
Gábor György: Die Fahne hoch! (Magasra a zászlót!)
13/02/2023 20:43
| Szerző: Gábor György
A frissen lüktető Budapest legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek.
Talán 1968-ban született a Rolling Stones híres száma, a Street Fighting Man, az Utcai harcos. Mick Jagger arról énekelt benne, hogy „mindenhol hallom a menetelő lábak hangját”, meg arról, hogy „a játék kompromisszumos megoldás”, meg arról, hogy „az alvó Londonban nincs helye utcai harcosnak.”
Persze azt nehéz lenne ma eldönteni, hogy 1968-ban London ténylegesen mennyire számított alvó, szendergő kisvárosnak, kiváltképp a kádári szocializmusból kikukucskálva, mindenesetre manapság kitörő lelkesedéssel állapíthatjuk meg, hogy a mai Budapest él, mozog, forr, Európa és a nagyvilág ütőerének mondható. Messze földön ismert csodásan rendbehozott, felújított, korszerűsített házairól, gondosan karbantartott útjairól, a gyógyulás esélyeit mindenki számára egyformán biztosító kórházairól, prosperáló egészségügyéről, jól felszerelt iskoláiról, felsőoktatási intézményeiről, a szegénység és a nélkülözés ellen folytatott és sikeresen megvívott csatáiról. A fővárosban árad és hömpölyög a jólét, mindent ural a közbiztonság, a város fákkal és ligetekkel növeli zöldfelületét, lakói számára friss levegőt, gyermek- és idősbarát parkokat kínálva. A közüzemek a legkorszerűbb technikával ellátottak, a közberuházásokat kiterjedt tisztázó viták előzik meg. Az ország kormánya az ellenzéki városvezetéssel példamutatóan harmonikus együttműködésben iparkodik az ország közigazgatási, kulturális és idegenforgalmi központjának továbbfejlesztésén.
Az 1968-as Londonnal ellentétben Budapest tehát nem alvó város, s ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a flaszteren már jelen vannak végre és egymásnak adják a stafétabotot az utcai harcosok. Emitt német antifasiszták támadnak rá szélsőjobboldalinak kinéző emberekre, amott magyar szélsőjobboldaliak vernek véresre és pépesre békésen sétáló fiatalembereket.
A frissen lüktető város legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek. Fess rohamosztagos falkák a tradicionális pépesre verés argumentációjával fejtik ki véleményüket, mintegy a kívánt irányba radikalizálva a kormánypárti politikusok és újságírók megannyi kód mögé bujtatott szövegét, valamint a névtelenségbe burkolózó, s a kódokat az elvárt módon dekódoló kommentseregük harcias antiszemitizmusban, eltökélt rasszizmusban és a legócskább tahóságokban megképződő iránymutatásait.
Igaz, antifasisztákból még importra szorul az ország, de büszkeségtől dagadó nemzeti öntudattal nyugtázhatjuk, hogy nácikból viszont újra szépen el vagyunk látva, akad bőviben belőlük, s a Betyársereg kötelékébe rendeződve, a 80-90 évvel ezelőtti hagyományokhoz hűségesen őrzik és öregbítik Magyarország 1940-es években kivívott nemzetközi hírnevét.
Csak sajnálhatjuk, hogy míg a német antifasiszták akciójáról több utcai felvétel is rendelkezésre áll, addig a Széll Kálmán téri, régi, daliás időket felidéző verésről egy bánatos videó sem akad, vagy ha igen, bizonyára gondos kezek zárják el azokat az érdeklődő nagyközönség elől.
De vajon miért?
S vajon kik lehettek a náci különítményesek? Bizonyára rosszindulatú beszéd, hogy a nagyjából húszas létszámú különosztagban akadhatott potentát személynek számító utcai harcos is, valamiféle brazil harcművésznek kiképzett rongy alak, akit most féltő-óvó öleléssel igyekeznek körbefonni szerető baráti karok.
Budapest, Budapest, te csodás!
Címlapi kép: Tüntetők Buenos Airesben, 2012-ben. Forrás: Flickr