Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Gábor György: Die Fahne hoch! (Magasra a zászlót!)
13/02/2023 20:43
| Szerző: Gábor György
A frissen lüktető Budapest legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek.
Talán 1968-ban született a Rolling Stones híres száma, a Street Fighting Man, az Utcai harcos. Mick Jagger arról énekelt benne, hogy „mindenhol hallom a menetelő lábak hangját”, meg arról, hogy „a játék kompromisszumos megoldás”, meg arról, hogy „az alvó Londonban nincs helye utcai harcosnak.”
Persze azt nehéz lenne ma eldönteni, hogy 1968-ban London ténylegesen mennyire számított alvó, szendergő kisvárosnak, kiváltképp a kádári szocializmusból kikukucskálva, mindenesetre manapság kitörő lelkesedéssel állapíthatjuk meg, hogy a mai Budapest él, mozog, forr, Európa és a nagyvilág ütőerének mondható. Messze földön ismert csodásan rendbehozott, felújított, korszerűsített házairól, gondosan karbantartott útjairól, a gyógyulás esélyeit mindenki számára egyformán biztosító kórházairól, prosperáló egészségügyéről, jól felszerelt iskoláiról, felsőoktatási intézményeiről, a szegénység és a nélkülözés ellen folytatott és sikeresen megvívott csatáiról. A fővárosban árad és hömpölyög a jólét, mindent ural a közbiztonság, a város fákkal és ligetekkel növeli zöldfelületét, lakói számára friss levegőt, gyermek- és idősbarát parkokat kínálva. A közüzemek a legkorszerűbb technikával ellátottak, a közberuházásokat kiterjedt tisztázó viták előzik meg. Az ország kormánya az ellenzéki városvezetéssel példamutatóan harmonikus együttműködésben iparkodik az ország közigazgatási, kulturális és idegenforgalmi központjának továbbfejlesztésén.
Az 1968-as Londonnal ellentétben Budapest tehát nem alvó város, s ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a flaszteren már jelen vannak végre és egymásnak adják a stafétabotot az utcai harcosok. Emitt német antifasiszták támadnak rá szélsőjobboldalinak kinéző emberekre, amott magyar szélsőjobboldaliak vernek véresre és pépesre békésen sétáló fiatalembereket.
A frissen lüktető város legkülönbözőbb pontjain, annyi hiábavaló és feleslegesen elpazarolt évtized után végre újra előkerülnek a viperák, a rugóskések, a boxerek, edzőtermekben megdolgozott lábak lendülnek rúgásra, izmos öklök sújtanak le hátulról tarkókra, koponyákra, mindenre, amit csak érnek. Fess rohamosztagos falkák a tradicionális pépesre verés argumentációjával fejtik ki véleményüket, mintegy a kívánt irányba radikalizálva a kormánypárti politikusok és újságírók megannyi kód mögé bujtatott szövegét, valamint a névtelenségbe burkolózó, s a kódokat az elvárt módon dekódoló kommentseregük harcias antiszemitizmusban, eltökélt rasszizmusban és a legócskább tahóságokban megképződő iránymutatásait.
Igaz, antifasisztákból még importra szorul az ország, de büszkeségtől dagadó nemzeti öntudattal nyugtázhatjuk, hogy nácikból viszont újra szépen el vagyunk látva, akad bőviben belőlük, s a Betyársereg kötelékébe rendeződve, a 80-90 évvel ezelőtti hagyományokhoz hűségesen őrzik és öregbítik Magyarország 1940-es években kivívott nemzetközi hírnevét.
Csak sajnálhatjuk, hogy míg a német antifasiszták akciójáról több utcai felvétel is rendelkezésre áll, addig a Széll Kálmán téri, régi, daliás időket felidéző verésről egy bánatos videó sem akad, vagy ha igen, bizonyára gondos kezek zárják el azokat az érdeklődő nagyközönség elől.
De vajon miért?
S vajon kik lehettek a náci különítményesek? Bizonyára rosszindulatú beszéd, hogy a nagyjából húszas létszámú különosztagban akadhatott potentát személynek számító utcai harcos is, valamiféle brazil harcművésznek kiképzett rongy alak, akit most féltő-óvó öleléssel igyekeznek körbefonni szerető baráti karok.
Budapest, Budapest, te csodás!
Címlapi kép: Tüntetők Buenos Airesben, 2012-ben. Forrás: Flickr
