„Köszönjük,
Publicisztika
A rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet – Dési János jegyzete
Publicisztika

Az erősebb felrúgja a gyengébbet

Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.

Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Esti gyors

Klímamisszió – Selmeci János jegyzete

Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.

Síneken a pokolba – Kerekes Bori jegyzete
Publicisztika

Síneken a pokolba – Kerekes Bori jegyzete

Lélegzetvételhez csak akkor jutottam, mikor elment mellettem valaki. Ilyenkor három másodpercig hidegnek éreztem a teste által kavart légmozgást. Ilyen lehet a pokol – gondoltam. Megfősz a saját levedben, miközben érzed a szellemek jéghideg áthúzását.

Közöd?! - Gábor György publicisztikája

5/02/2023 18:53

| Szerző: Gábor György

Csányi számára és persze (naná!) a hatalom számára miért csak az árpádsávosok és nagy-magyarországosok számítanak igazi magyar szurkolóknak: azok vajon miért nem, akik épp az árpádsávosok miatt kerülik el messzire a stadionok világát?

Esterházy egyik legfontosabb regényét, a Harmonia caelestist az írógépnél ülő apjával fejezi be: „apám már ott ül a Hermes Baby előtt, amely folyamatosan zakatol, akár egy géppisztoly, veri, csépeli, és jönnek és jönnek belőle a szavak, pötyögnek a fehér papírra, egyik a másik után, szavak, melyekhez neki semmi, de semmi köze sincs, nem is volt, nem is lesz.”

Esterházy e sorok leírásakor még nem tudhatta azt, ami csak ezután derült ki számára, jelesül, hogy apja rendőrspicli volt, közönséges besúgó, aki valóban írta a sorokat a Hermes Babyn, pötyögte a szavakat, „melyekhez neki semmi, de semmi köze” nem volt, hiszen nem a maga ihletésére, hanem a belügy elvárására fogalmazta személytelen jelentéseit. Micsoda új értelmet nyernek a Harmonia caelestis utolsó sorai, amikor a könyv megjelenése után a múlt, az írógépbe szavakat pötyögő apa kétes múltja lelepleződött: így a sorok a hazugság, a teljes identitászavar soraivá lesznek. Mert milyen leírt szavak azok, amelyekhez az írójának „semmi, de semmi köze sincs”?

Amúgy, hogy mi mindenhez van közünk, s ezt a „közünket” miként írhatja át a múlt, az cseppet sem mellékes.

Csányi Sándor elkezdett lobbizni az UEFA-nál, hogy fogadják el az árpádsávos zászlót és a Nagy-Magyarország jelképet, mert – mint mondja –, „ha már a szurkolók ennyire ragaszkodnak hozzá, és – teszi hozzá – szerintem se annyira túlzóak ezeknek a jelképeknek a használata…”

Kis Magyar Pornográf Stílusgyakorlat: „Se annyira túlzóak” – ízlelgeti a fennkölt, távolságtartó stílt Csányi. De hát mégis: mennyire? Mennyi az „annyira túlzóak”? És mennyi a „se annyira túlzóak”? És vajon a picinykét túlzóak még Csányi számára elfogadhatóak? És mennyi a picinykét? Mi jelöli ki a „se annyira” határait? Csányi privát érzékenysége? És hol kezdődik a picinyke? Azt majd ő dönti el? 

Kétségtelen, Csányi „se annyira” okos ember, legfeljebb egy picinykét. És Csányi „se annyira” közönséges szemforgató. Csak egy picinykét. De a picinyke szemforgatást annál gigantikusabban gyakorolja. Azt mondja, hogy „az árpádsávos zászló ott van a Parlamentben Magyarország történelmi zászlói között, amely évszázadokon át Magyarország hivatalos zászlója volt. Valóban volt egy rövid időszak a magyar történelemben, amikor a fasizmust, a rasszizmust testesítette meg, annak jelképévé tették. De azt gondolom, egy rövidebb időszak egy sokkal hosszabb időszakot nem írhatna felül.”

Nos, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, az MLSZ elnöke, a 2022. év leggazdagabb magyarja a fentieket rosszul gondolja. A jelképek és szimbólumok jelentését nem a „rövidebb” vagy „hosszabb” időszak határozza meg. Aki ilyet állít, annak elemi ismeretei sincsenek sem a jelképek lényegéről, sem a történelemről. Vegyük például a svasztikát, az egyik legősibb jelképet, amelyet a hinduizmus már az i.e. II. évezredben ismert és használt. De a svasztika díszítő elemként megtalálható az ókori zsidó és keresztény emlékeken, csakúgy, mint a muszlim mecseteken. Ehhez képest a horogkereszt története sokkal „rövidebb időszakra” tehető, minthogy csak az 1920-as években vált a nemzetiszocializmus jelképévé, ám Csányi nagyívű történelem- és szimbólumelméleti eszmefuttatásával szemben valamiért mégis a mai Magyarországon és a világ civilizált felén napjainkban már önkényuralmi jelképnek minősül, amelynek használatát a Büntető Törvénykönyv tiltja.

Bizonyára azért, mert a felkészületlen és ostoba törvényalkotók nem ismerték Csányi hosszú és rövid időtartam teóriáját!

Az árpádsávos zászlónak természetesen ott a helye a magyar történelmi zászlók sorában, ám onnan kiemelve, majd hozzápasszintva a Nagy-Magyarország jelképéhez, azonnal más jelentést ölt magára. Márpedig – s ez a szimbolikus formák legnagyobb szakértőjétől, Ernst Cassirertől tudható –, nem az időtartam, hanem a kontextus adja a szimbólumok „legvalóságosabb” jelentését (lásd Die Philosophie der symbolischen Formen).

S innentől végképp értelmezhetetlen Csányi viselkedése: miért az UEFA-hoz fordul engedélyért? Az UEFA-nak „semmi, de semmi köze sincs, nem is volt, nem is lesz” ehhez, miként Csányinak is legfeljebb csak tízmilliomodnyi részben. Csányi épp azokat felejtette el megkérdezni erről, akiknek vagy akik leszármazottainak annál több közük volt a fenti jelképhez, de Csányi azokat sem értesítette küldetéséről, akiknek az árpádsávos zászlóhoz közvetlen módon ugyan nem volt közük, ám az emlékezéshez és az emlékezethez – tisztességes emberek lévén - annál inkább.

Csányi számára és persze (naná!) a hatalom számára miért csak az árpádsávosok és nagy-magyarországosok számítanak igazi magyar szurkolóknak: azok vajon miért nem, akik épp az árpádsávosok miatt kerülik el messzire a stadionok világát? Ez a jelkép tudniillik nem is oly régen – mondjuk már el Csányi Sándornak – a magyar történelem leggaládabb kirekesztésének a jelképe volt. Most pedig Csányi a szurkolók kirekesztésén fáradozik, azokén, akik az ő fejében nem férnek be a magyar szurkolók táborába, minthogy a történelmi zászlók sorából kiemelt árpádsávos zászló, kiegészülve Nagy-Magyarország jelképével, a legelvadultabb gyűlöletet és a legalávalóbb embertelenséget idézi fel számukra. „Se annyira” túlzóan, hanem teljes mértékben.

Amúgy miért pont az árpádsávos zászló a történelmi zászlók közül?

Nem elég tehát, hogy Csányi „nem annyira” (mennyire?) buta, még alakoskodik is, hogy a Várhegyen regnáló gazdája kényes ízlésének megfeleljen. Úgy tesz, mintha köze sem lenne ahhoz a múlthoz, amihez viszont épp a jelenen át lesz köze, de még mennyire, vesd össze Harmonia caelestis utolsó sorait.

És végezetül: ha az UEFA szervezete, amelynek semmi, de semmi köze sincs mindehhez, véletlenül mondjuk rábólintana Csányi szégyenteljes törekvésére, akkor Csányi számára már minden rendjén volna? S legközelebb talán már maga is árpádsávos kendőt öltene, hogy a Várhegyen székelő urának nagy-magyarországos sáljával szimbiózisba lépve hirdethesse, hogy immár neki is piszkosul köze van valamihez, csak az a baj, hogy fogalma sincs, mihez, mert nem ismeri a történelmet. Kizárólag azt, ha valami hosszú ideig tart, vagy ha rövid ideig.

Épp, mint az OTP-ben a hosszú lejáratú betét és a rövid lejáratú betét.

Egyszóval olvassunk Esterházyt!