Jönnek a hírek – Szénási Sándor jegyzete
A rezsim agymosása és a független sajtó manipulációja is működik azért, de működik az ellenzék ellenszenve is az iránt az új szereplő iránt, aki egy perc alatt kétszer annyi embert vitt ki a placcra, mint az egész oppozíció éveket alatt, és még nem felejtett el a hétköznapok nyelvén beszélni úgy, mint ők. És ott vannak még azok, akik már mindenkitől távolságot tartanak, és megpróbálják józanul nézni a Magyar-jelenséget. Túl gyors, túl sokat ígér, és túl gyorsan kifáradhat, ezt gondolják.
Magyar, Varga, Polt, Rogán − Kárpáti Iván jegyzete
Egy valódi, letagadhatatlan családi dráma bontakozik ki Magyar Péter hangfelvételén és főleg annak hátterében, tehát Rogán mindent elkövet azért, hogy csak ezt lássa a közönség, ne pedig a pillanatot, amikor belenyúlnak az aktákba.
Langyos a sör, de nekünk így is jó – Dési János jegyzete
Jön az elvtársi tulajdonos. Vacakabb szolgáltatás, magasabb árak, több rohadt paradicsom és büdös tojás, kisebb választék, rosszabbul fizetett, undok eladók, korábbi zárás. De sebaj, mert ha mindenhol kifolyik a tej a zacskóból és száraz a kifli, akkor nem fogsz válogatni, és a minden ízében hazait választod. Mert eszi, nem eszi, nincs más.
Hajtány – Józsa Márta jegyzete
Az erdélyi magyar iskolák közül sokba megérkezett az ukáz, hogy kötelező elmenni – persze saját költségre – megnézni a Petőfi-filmet.
Szőröstől, bőröstől – Rózsa Péter jegyzete
Szájkarate, de a magyar miniszter fenyeget is: meg fogják fizettetni a Sparral a dolgot, egészen pontosan ezt mondta: "ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül”. Ha tehát visszapofázol, és a magyar kormánynak nem tetsző dolgokat mondasz, akkor úgy felvásárolnunk, hogy az osztrák anyád sem ismer majd rád.
Pofon és politika – Selmeci János jegyzete
Nem zárhatjuk ki, hogy a választók júniusban átírják a következő két év eddig kiszámíthatónak tűnő forgatókönyvét.
Privát, katt – Szénási Sándor jegyzete
Sem a rendőrségnek nem volt joga kiadni a jelentést, sem az újságírónak egy percet is foglalkoznia vele, és persze a híroldalnak sem volt joga a jelentést idéző cikket közzétenni.
Politikai feltámadás - Rózsa Péter jegyzete
Keretszabály, keretlegény, politikai keretrendszer, rács mögé mindenkit, mit kell ezt szépíteni?! Aki állami pénzből működik, az az állam foglya.
A politikai mérce mint múzsa – Gábor György írása
6/02/2023 19:52
| Szerző: Gábor György
Mi is valójában az Orbán-kormány miniszterének ars poeticája?
Arra a kérdésre, hogy a kulturális szolgáltatások megítéléséhez szükséges-e a politikai mérce, Csák János ezt válaszolta: „Szükséges is politikai mérce, hiszen a demokráciában értékeket közvetítő pártok versengenek, és amikor megnyerik a választást, azon értékek érvényesítésére kapnak mandátumot. Ez a tágasabb kultúraértelmezés a mai kormányzat számára az Isten, haza, család.”
Csák Jánosnak persze reménytelen lenne elmagyarázni, hogy sem demokráciában, sem monarchiában, sehol semmilyen államformában nincs szükség a „kulturális szolgáltatások” megítéléséhez valamiféle „politikai mércére”, ez a kultúra lassú elfojtását és kimúlását szolgálná csupán. A kultúrával szemben támasztott „politikai mércéről” kizárólag az az ember spekulál, akinek halvány fogalma sincs a kultúráról, annak mibenlétéről, ám miniszteriális-hatalmi helyzetéből fakadóan képes talán még önmagával is elhitetni, hogy zagyválkodása maga a minősített hozzáértés és a tündöklő értelem. Szegény Csák János! Ha van igazi tagadása az esztétikai minőségnek és mindennemű kulturális megnyilvánulásnak, az épp a politikai mérce maga, azaz a kultúrával szemben támasztott mindennemű politikai elvárás és persze a hatalom mércéjéhez igazodó támogatási elv. Csák a diktatúráról beszél megértő szeretettel és mély empátiával, annak egyik lényegét tárja fel, vagyis beszéde egyszerre realista korrajz és bensőséges önvallomás.
Az Orbán-kormány miniszterének ars poeticája.
De miért ne lehetnénk Csák János merő szamárságával megértők? Miért ne lehetne Csák Jánosnak igaza? Elvégre például a demokratikusan megválasztott Hitler hatalomra kerülése után Thomas Mann nyugodtan maradhatott volna Németországban, csupán a politikai mércének kellett volna megfelelnie: legfeljebb nem Józsefről és testvéreiről írt volna, hanem Brünhildről és a valkűrökről, a Doktor Faustusban Wendell Kretzschmar pedig nem Beethoven opus 111-es szonátáját elemezte volna, hanem a Horst-Wessel-Liedet, továbbá az éppen aktuális politikai mérce szerint nem az „Isten, haza, család” eszmei triásza vezette volna pennáját, hanem az „Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer”. Így nem is kellett volna az USA-ba kitántorognia, szépen maradhatott volna a fenekén, valahol a festői Weimar melletti dombok lankáin, közel Buchenwaldhoz.
De hazai példákon is illusztrálható Csák Jánosnak a demokrácia, a kultúra és a kívánatos politikai mérce elkerülhetetlen szimbiózisáról alkotott innovatív gondolatfutama. Semmiféle esztétikai kifogás nem merülhetett volna fel mondjuk Csurkával, Szentmihályi Szabó Péterrel vagy Döbrentei Kornéllal szemben, ha az „értékeket közvetítő pártok” versengéséből akkoriban győztesen kikerült szoclib kormányzás idején mindketten teszem azt gender tematikájú műveket írtak volna, vagy A fekete szép, esetleg A zsidó szép címmel nagyregényt, netán Soros, az angyal címmel kedves misztériumjátékot. Miként ma sem lenne probléma például Spiróval, ha a pártok versengéséből mostanra győztesként kikerült Fidesz értékeit közvetítő politikai mércének megfelelve írna egy szép Horthy-tetralógiát, Závada megírná végre Prónay Pál regényes élettörténetét, s Parti Nagy rímekbe szedve vetné papírra Soros, az ördög című poémáját.
Szóval menne minden, mint a karikacsapás, a váltógazdaság egymást követő politikai mércéi pedig természetes úton gondoskodnának íróink, művészeink folyamatos, minimum négyévenkénti megújulásáról. S a magyar történelmi hagyományokon túllépve innentől emelt fővel lehetne elmondani, hogy egy kormányváltást követően messze nem valamiféle gerinctelen megalkuvásról, privát előnyökben, juttatásokban, elismerésekben reménykedő jellemtelen átállásról van szó, és nem is válik szükségessé a továbbiakban a „belülről bomlasztás” meg a „még mindig jobb, ha az én könyveim jelennek meg, mint amazé” kínos mentegetőzése, mostantól elégséges a politikai mérce determinisztikus hatásának törvényszerűségére utalni.
Jelen tudásunk szerint mindössze egyetlen országban adódhatnak komolyabb nehézségek. Kellő megértéssel gondoljunk ugyanis arra az olasz regényíróra, aki körül két-háromhavonként változik a kormány: már az első fejezet felénél módosítania szükséges a politikai mércét, s mire eljut a huszonötödik fejezethez, addigra nagyjából nyolcvanhárom politikai mérce bőrébe bújt múzsa csókolta homlokon.