Állatmesék - Józsa Márta jegyzete
Két ismeretlen tíz vaddisznót engedett szabadon azok közül az állatok közül, melyeket azért zártak be, hogy nyugi legyen.
A kérdés - Szénási Sándor jegyzete
Bár a Tisza vezet, csak egy kisebbség hiszi, hogy kormányra is juthat. Részint persze azért gondolják ezt, mert tudják, hogy O.V. a hatalomért mindenre képes, de talán azért is, mert gyanakodnak a honfitársaikra, tán magukra is, hogy bepánikolva visszahátrálnak a régi rossz reflexekhez.
Orbán az ukrán elnökválasztáson indul - Kárpáti Iván jegyzete
Kevesebb mint hat hét van hátra a választásokig, és az embernek az az érzése, hogy nem is Magyarországon kampányolunk. Mintha hirtelen áthelyezték volna a szavazóköröket Kijevbe, és a tét az lenne, hogy ki győzi le Volodimir Zelenszkijt.
Vallásháborúk - Józsa Márta jegyzete
Nem lehet tudni, mi lesz, minden kornak van egy éppen valamilyen kórban szenvedő ideológiai, vagy vallási áramlata, korunkban az iszlám betegeskedik.
Együttnyomorgás – Józsa Márta jegyzete
Azt magyarázzák el a mindent ellepő kormánypárti kampányszlogenek a magyar lakosság jelentős részének, hogy ne is törődjenek vele. Hanem törődjenek bele. Abba, hogy egy havi családi pótlékból egy hétvégi ebédre sem futja, mit tegyünk, ilyen a munkaalapú társadalom. Apa szívja csak a mérgező port az akkumulátorgyárban, anya vegyen saját fizetéséből almát az ovis gyerekeknek.
Grószmutti meghalt – Szénási Sándor jegyzete
Ha lengyelek lennénk, kérdezhetnénk, mikor jön Gliwice, 1939. szeptember 1-re utalva, amikor is Pesten Az Est nevű, akkor már kormánypártivá nyomorított napilap közölte, hogy a lengyelek az éjjel betörtek Németországba, a hitleri hadsereg ezért kénytelen volt támadni. Az akció egyébként egy sima hamis zászlós művelet volt, lengyel katonaruhás németek lőttek egy német rádióállomást, ez volt az ürügy az invázióra.
A Medián nem hazudik, Orbán Viktor sem hazudik – Selmeci János jegyzete
Nem tudom. Erre a következtetésre azután jutottam, hogy három napot töltöttem el közeli kapcsolatban a Medián friss számaival, majd rövidebb viszonyt folytattam a Medián állítólagos januári nyers adataival, eközben pedig hozzáértő ismerőseimmel folytattam nyilvános, és nem nyilvános, de mindenképpen mélyreható beszélgetéseket a valóság feltárása érdekében, amiről, már a valóságról, ennek köszönhetően egyre kevesebbet merek tudni.
Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A politikai mérce mint múzsa – Gábor György írása
6/02/2023 19:52
| Szerző: Gábor György
Mi is valójában az Orbán-kormány miniszterének ars poeticája?
Arra a kérdésre, hogy a kulturális szolgáltatások megítéléséhez szükséges-e a politikai mérce, Csák János ezt válaszolta: „Szükséges is politikai mérce, hiszen a demokráciában értékeket közvetítő pártok versengenek, és amikor megnyerik a választást, azon értékek érvényesítésére kapnak mandátumot. Ez a tágasabb kultúraértelmezés a mai kormányzat számára az Isten, haza, család.”
Csák Jánosnak persze reménytelen lenne elmagyarázni, hogy sem demokráciában, sem monarchiában, sehol semmilyen államformában nincs szükség a „kulturális szolgáltatások” megítéléséhez valamiféle „politikai mércére”, ez a kultúra lassú elfojtását és kimúlását szolgálná csupán. A kultúrával szemben támasztott „politikai mércéről” kizárólag az az ember spekulál, akinek halvány fogalma sincs a kultúráról, annak mibenlétéről, ám miniszteriális-hatalmi helyzetéből fakadóan képes talán még önmagával is elhitetni, hogy zagyválkodása maga a minősített hozzáértés és a tündöklő értelem. Szegény Csák János! Ha van igazi tagadása az esztétikai minőségnek és mindennemű kulturális megnyilvánulásnak, az épp a politikai mérce maga, azaz a kultúrával szemben támasztott mindennemű politikai elvárás és persze a hatalom mércéjéhez igazodó támogatási elv. Csák a diktatúráról beszél megértő szeretettel és mély empátiával, annak egyik lényegét tárja fel, vagyis beszéde egyszerre realista korrajz és bensőséges önvallomás.
Az Orbán-kormány miniszterének ars poeticája.
De miért ne lehetnénk Csák János merő szamárságával megértők? Miért ne lehetne Csák Jánosnak igaza? Elvégre például a demokratikusan megválasztott Hitler hatalomra kerülése után Thomas Mann nyugodtan maradhatott volna Németországban, csupán a politikai mércének kellett volna megfelelnie: legfeljebb nem Józsefről és testvéreiről írt volna, hanem Brünhildről és a valkűrökről, a Doktor Faustusban Wendell Kretzschmar pedig nem Beethoven opus 111-es szonátáját elemezte volna, hanem a Horst-Wessel-Liedet, továbbá az éppen aktuális politikai mérce szerint nem az „Isten, haza, család” eszmei triásza vezette volna pennáját, hanem az „Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer”. Így nem is kellett volna az USA-ba kitántorognia, szépen maradhatott volna a fenekén, valahol a festői Weimar melletti dombok lankáin, közel Buchenwaldhoz.
De hazai példákon is illusztrálható Csák Jánosnak a demokrácia, a kultúra és a kívánatos politikai mérce elkerülhetetlen szimbiózisáról alkotott innovatív gondolatfutama. Semmiféle esztétikai kifogás nem merülhetett volna fel mondjuk Csurkával, Szentmihályi Szabó Péterrel vagy Döbrentei Kornéllal szemben, ha az „értékeket közvetítő pártok” versengéséből akkoriban győztesen kikerült szoclib kormányzás idején mindketten teszem azt gender tematikájú műveket írtak volna, vagy A fekete szép, esetleg A zsidó szép címmel nagyregényt, netán Soros, az angyal címmel kedves misztériumjátékot. Miként ma sem lenne probléma például Spiróval, ha a pártok versengéséből mostanra győztesként kikerült Fidesz értékeit közvetítő politikai mércének megfelelve írna egy szép Horthy-tetralógiát, Závada megírná végre Prónay Pál regényes élettörténetét, s Parti Nagy rímekbe szedve vetné papírra Soros, az ördög című poémáját.
Szóval menne minden, mint a karikacsapás, a váltógazdaság egymást követő politikai mércéi pedig természetes úton gondoskodnának íróink, művészeink folyamatos, minimum négyévenkénti megújulásáról. S a magyar történelmi hagyományokon túllépve innentől emelt fővel lehetne elmondani, hogy egy kormányváltást követően messze nem valamiféle gerinctelen megalkuvásról, privát előnyökben, juttatásokban, elismerésekben reménykedő jellemtelen átállásról van szó, és nem is válik szükségessé a továbbiakban a „belülről bomlasztás” meg a „még mindig jobb, ha az én könyveim jelennek meg, mint amazé” kínos mentegetőzése, mostantól elégséges a politikai mérce determinisztikus hatásának törvényszerűségére utalni.
Jelen tudásunk szerint mindössze egyetlen országban adódhatnak komolyabb nehézségek. Kellő megértéssel gondoljunk ugyanis arra az olasz regényíróra, aki körül két-háromhavonként változik a kormány: már az első fejezet felénél módosítania szükséges a politikai mércét, s mire eljut a huszonötödik fejezethez, addigra nagyjából nyolcvanhárom politikai mérce bőrébe bújt múzsa csókolta homlokon.
