Johnny? Hol vagy? Kellene egy kis segítség
Ő volt az, aki a Bokor utcai rádiónkban elindította az első adást, vagyis ott van a keze nyoma mindenen, amit Önök a Klubrádió műsoraiban meghallgathatnak.
Ő volt az, aki a Bokor utcai rádiónkban elindította az első adást, vagyis ott van a keze nyoma mindenen, amit Önök a Klubrádió műsoraiban meghallgathatnak.
Nemcsak az LMBTQ embereket használja céltáblának a kormány Mesterházy Attila szerint. Az MSZP volt elnöke úgy véli, a Fidesz mindenkit idegen hatalmak ügynökének tart, aki kritizálni meri őket.
Volt benne valami a kültelki vagányok bajtársiasságából – afféle régivágású hintáslegény forma, akinek bármikor hátat fordíthatsz, mert tudhatod, hogy ő majd vigyáz rád, ha szükség lenne, rá, miközben atlétatrikóját feszíti meg magán.
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke szerint a legfontosabb az egészségügyi dolgozók bérrendezése, illetve a koronavírus-járvány okozta terhelések kompenzációja lenne.
Ugyan öt éve tapasztalták először, és már akkor is veszedelmes fegyvernek tűnt, ám azóta se tudnak a Havanna szindrómáról sokkal többet. Most viszont a CIA direktora úgy döntött, megtriplázza a felderítésére és megtorlására szükséges eszközöket. A hidegháború újabb fegyveréről Elisabeth Braw-val, az American Enterprise Institute tudományos kutatójával beszélgettünk.
A lengyel és a magyar kormánypárti választói viselkedést vizsgálta a kistelepüléseken és a falvakban két kutatócég. Kiderült, hogy a lengyeleknél a helyi önkormányzatokat nem hatja át annyira az országos politika, mint nálunk, és az is, hogy mind a két országban szétvált a társadalom.
A kormány kiküldött az oltóorvosoknak egy olyan anyagot, arról, hogy milyen oltóanyagot adjanak be 3. oltásként, ami után összeállt a szakma és orvosok, virológusok és kénytelenek voltak a szakirodalomra alapozva pontosítani a képet. Ez nem kívánságműsor.
A kormány látszólag értelmetlen népszavazási kezdeményezései Kuncze Gábor volt belügyminiszter szerint "nagyon belelógnak az emberek életébe".
Egy amerikai véleményformáló szerint, ha jövőre Orbán Viktor elveszíti a választást, akkor tiszteletben fogja tartani a választás végeredményét. Cikkeznek a magyar melegellenes törvényről, ami az idei Hungaroring egyik fő témája lett. Mi köze van az ellenzéknek ahhoz, hogy a demokrácia lassan eltűnik egy országból?
Orbán Gergő agykutató szerint a Google fordító azért produkál hibákat mert a mesterséges intelligencia nem fér hozzá megfelelő magyar nyelvű adathalmazhoz.
A korszakos jelentőségű költő talán egyik legkedvesebb versét hallgathatják meg mától internetes irodalmi rovatunkban.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában megvizsgáltuk, hogyan változott az uralkodónők ábrázolása a mozivásznon; valamint szó volt a Mozisok Országos Szövetségének új kampányáról.