Közreműködött: Bencze József – Dési János jegyzete

És itt álljunk is meg egy pillanatra, mert van egy név, ami már soha többi nem hangzik itt így el élő adásban. Pedig hányszor mondtuk, hogy "közreműködött: Bencze József". Mikor ezt kimondtam, mindig nagyon koncentrálnom kellett, hogy Bencze József, merthogy ő a Dzsoni – így hívjuk, így szólítjuk.

Most mondhatnám, hogy tragikus hirtelenséggel, meg váratlanul, meg elvesztettük. De ezek szavak. A tragikus hirtelenség esetünkben csak annyit jelent, hogy a minap még együtt kavartuk a szar kávét az automata előtt, szokás szerint kicsit évődtünk, tettünk egy-két gúnyos megjegyzést a kollégákra – Dzsoni inkább csak szelíd elnézéssel szólt mindehhez hozzá. Volt benne valami a kültelki vagányok bajtársiasságából – afféle régivágású hintáslegény forma, akinek bármikor hátat fordíthatsz, mert tudhatod, hogy ő majd vigyáz rád, ha szükség lenne rá, miközben atlétatrikóját feszíti meg magán.

Szóval kavartunk egyet a kávén, s nem sejtettük, mert az ilyen általában nem sejthető és lesből támad, hogy ez az utolsó közös kavarásunk. Én beódalogtam a festékszagú stúdióba, és a süket mikrofonnak kezdtem el beszélni. S közben jó volt tudni, hogy ott ül szemben a Dzsoni, és ha unottan a plafont nézi, akkor valamit elrontottam, ha kicsit bólint, esetleg hunyorít hozzá, akkor az sok szódával, de elmegy. Dzsoni szakszerűen és okosan tudott hallgatni, az ő hallgatásából én sokat tanultam. Van, aki pimasz nemtörődömséggel hallgat és kész, és van, aki hozzáértően és támogatóan. Mint a Dzsoni. Jobb napjaiban összegyűjtötte a bakijainkat – volt miből válogatnia – lett ebből szilveszterre móka-kacagás, meg jó kis tanulság, hogy mennyi ügyetlenséget tudunk összehordani. Volt ennek a gyűjteménynek pajkosság jellege is, de szolid figyelmeztetés, hogy azért ne tessék már a szükségesnél jobban elnagyképűsödni. És jó volt együtt röhögni – magunkon, a másikon,a  világon. Jó volt, hogy valaki a baromságainkat számon tartva ránt vissza a valóságba.

Abba a valóságba, ami közel sem volt neki valószínűleg mindig annnyira vidám és könnyű, de erről sosem beszéltünk. Inkább megkérdeztem, miért nem eszik hagymát a disznósajthoz, amit papírból tört egy fél vekni kenyér társaságában. Lemondóan legyintett: Hagymát? Itt? És közben nagyot harapott és azt gondoltam, hogy ő maga a nyers életerő, a jókedv, a biztatás arra, hogy igenis lehet. Bencze József, a Dzsoni ötvenkét éves volt.

Dési János jegyzete a 2021. augusztus 2-i Esti gyorsban hangzott el.