Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Türk kardeş – Szénási Sándor jegyzete
27/01/2024 15:12
| Szerző: Szénási Sándor
Orbán hitele a nemzetközi placcon már csak bokamagasságig ér, értsd, több helyen adományozták neki a "liar" jelzőt.
Persze, az elmebaj jobb szó lenne. De maradjunk annál, hogy sokat látott, abba félig bele is vakult politikusok próbálták Budapest húzásait és hazudozásait megfejteni már a finn csatlakozás ügyében is, és arra jutottak, hogy Orbán valamiért Erdoğan lába nyomában jár, az utolsó pillanatban előzve, hogy mégse tűnjön annyira csicskaságnak a dolog, bár persze az. A svédek esetében is beígérte Orbán, hogy nem lesz az utolsó, aki ratifikál, bár hogy az utolsó előtti hely miért lenne előkelőbb, és főleg miféle, legalább minimális előnyökkel jár, arról a magyaroknak, egy nem összetett, egyszerű állító mondatot sem sikerült összehozniuk.
Az előbb említett, sokat látott diplomaták végül arra jutottak, hogy az egyik eset sem szolgálta Magyarország érdekeit, mikroszkopikus méretekben sem, viszont Orbán hitele a nemzetközi placcon már csak bokamagasságig ér, értsd, több helyen adományozták neki a „liar” jelzőt. Habár ez nem talán nem volt cél.
A diplomaták a magyar érdek hiányát akkor értették meg igazán, amikor a török fél mindössze huszonnégy órával a parlamenti jóváhagyás előtt szólt a magyaroknak, hogy pozitív szavazás lesz, amikor Budapest már nem tehetett semmit, hogy az utolsó előtti legyen. A svéd miniszterelnök meghívásával való takarózásba viszont Stockholm nem ment bele, így maradt a szégyen. A szégyen pedig az, hogy a nagy török barát megalázta Orbánt, nem direkt persze, csak önkéntelenül is jelezve, mi Budapest valódi súlya, dacára a nagy orbáni törleszkedésnek, hogy ő is jelen lehessen ott, ahol a nagyok játszanak.
Néha azért elfelejtik, hogy ott van.
Mármost amit a sokat látott diplomaták mondanak, mind igaz, mégis tévednek. A hiba abban áll, hogy Magyarország súlyát, érdekeit, céljait, és jövőjét azonosítják a regnáló politikai elittel, főleg Orbánnal – feltéve, hogy az utóbbi valamilyen módon mégiscsak képviseli az előbbit. Ezért nem értik, Orbán miért tesz az ország ellen. Holott a két érdek nem kevésszer válik el gyökeresen, amikor Magyarország csak ürügy, és az elit eltorzult szereptudatát, küldetéses mániáit, és még több pénzt, pozíciót és politikai szerepet ígérő, bár egyre soványabb fejőstehén.
Ennek a bordáin áll Orbán, a nemzetközi politika valóban hatásos figurája, annyira, amennyire persze, és már akinek, persze, és abban a szerepben, amiben láthatóan egyedül lehet hatékony: a rombolásban és az önzésben.
Mert ahogy famulusa, Kövér László házelnök közölte, ezután sem sürgeti semmi a törvényhozást, az elfogadást kérő Stoltenbergnek pedig azt üzente, nem vagyunk a csicskásai senkinek. Ezután a már-már békülékeny hangot megütő svéd kormányfő végleg közölte: NATO-ügyben nem tárgyal Orbánnal.
Idáig jutottak, és idáig juttattak bennünket. A gőgjükkel tönkretették a saját arcmentő műveletüket, a NATO-főtitkárba ész nélkül belerúgtak, az ország nemzetközi kapcsolatait, ha lehet, büszkeségből még mélyebbre taposták a mocsárban. Putyin ennek örülhet, de Orbán ettől még csak egy hasznos idióta, akit néha az út mentén is felejtenek, ahogy Erdoğan is tette.
Mi sose térünk észre, ezek sose tanulnak.
Szénási Sándor jegyzete a 2024. január 27-i Hetes Stúdióban hangzott el.
