Kardos András: Fűre lépni szabad

Mibe nem botlik az ember? 1994. február 17-én Orbán Viktor interjút adott a Beszélő szerkesztőinek, Eörsi Jánosnak és Kőszeg Ferencnek. Ebből idézek: „El tudjátok képzelni, mi lenne itt, ha szociálliberális koalíció kerülne kormányra, a másik oldalon meg egy táborba sodródna a konzervativizmus és a radikális jobboldal? A két lövészárok között megint egy nemzedéknyi időre nem nőne fű.”

Azért ez nem semmi. Két hónappal vagyunk a választások előtt, és Orbán, ellentétben azzal a lehetséges interpretációval, hogy zseniálisan előre látta a következő harminc évünk sorstörténetét, az én megérzésem szerint nem tett mást, mint előre látta a saját lehetséges magatartását. Ezt figyelemelterelés gyanánt pedig úgy állítja be, mintha ez a tragikus alternatíva évtizedekre tönkretenné ismét az országot. Kétségtelen: benne volt a levegőben egy MSZP-SZDSZ koalíció lehetősége, én ’94-ben még biztosan nem tudtam, hogy ebben az esetben Orbán gátlás nélkül átsétál a túloldalra és valóban beváltja a saját jóslatát: a konzervatívok, bárkik legyenek is azok, meg a radikális jobboldal (gondolnám Csurkáék, kisgazdák) fogják a másik lövészárkot képezni.

A problémák ott kezdődnek Orbán „váteszi” víziójával, hogy legyen bármilyen véleményünk is az MSZP-SZDSZ koalícióról, de akár Horn Gyuláról is, azt biztosan állíthatjuk, hogy 1. Nem tették tönkre az országot, 2. Nem éltek vissza a kétharmaddal sem: nem alkotmányoztak, mert épp az ellenzék bevonása miatt négyötödhöz kötötték az új Alkotmány megszavazását. Nem is lett új alkotmány. Napestig lehet kritizálni jobbról, balról, középről, hogy a liberálisok összeálltak a szocikkal, de az biztos, hogy akár Békesi László, akár Magyar Bálint, de akár Horn Gyula teljesítményét nézem, szó nem volt arról, hogy a még éppen vajúdó polgári demokráciát szétverjék, ellenkezőleg: talpra akarták állítani az országot. Még továbbá, szó nem volt arról, hogy az ellenzéket ellenségként kezeljék. Az pedig, hogy a Charta létrejött még évekkel korábban a szélsőjobb terjeszkedése ellen, az nem jelentette  sehol azt, hogy a konzervatívokat bárki is hazaárulónak nézte volna.

Mondom: lehet bírálni a Chartát, a koalíciót, de az biztos, hogy ’98-ban amikor Orbán átvette a hatalmat, onnantól kezdve (egészpályás letámadás) hol gyorsabban, hol lassabban, de az árokásás már megkezdődött. Pontosabban: az addigi ellentétek, a Fidesz jobbra húzódásával és annak  a politikai oldalnak a  leuralásával a liberálisokat (tehát volt önmagukat is!), meg a szocikat is (utódpárt, komcsik etc.) szisztematikusan a gyűlölet tárgyaivá tették. Így amikor 2002-ben Orbán bukik, addigra az országot már kettéválasztja, és a következő nyolc évet Orbán saját jóslatának megfelelően arra használja fel, hogy minden hidat felégessen a két tábor között.  Az árkot pedig a gyűlölet addig mélyítette, hogy mire ismét kormányra kerül, szavazói már egy gigantikus szekta hívőiként isszák a vezér szavait. Innen már csak ki kell teljesíteni, hogy évtizedekéig itt ne nőhessen a szabadság füve, az önkényuralom nemzetárulóvá bélyegez mindenkit, aki nem tart vele.

 

Orbán Viktor jobbra néz (1990)

Fortepan / szitakri

 

Mindez, nem állítom, hogy mestertervként kész volt ’94-ben Orbán fejében, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a hatalom mindenáron való megszerzése és megtartása már akkor Orbán teleológiájában (célképzetében) benne van. Így tehát a politika nem más, mint „közjónak” álcázva a hatalom és a meggazdagodás mindenáron való elérése, méghozzá úgy, hogy nem szavazókra, hanem rajongókra van szüksége, illetve a patrónus-kliens rendszerben egy leválhatatlan fogadott család kiépítésére. Ez nem más, mint a Magyar Bálint által már 2001-ben megírt szervezett felvilág, nagykorú nevén: a maffiaállam.

Egyetlen mondatból lám kinőhet egy sok évtizedes önkényuralom. Egy még éppen csak alakuló, de formálódó liberális demokráciát pillanatok alatt szét lehet verni, és a demokratikus hagyományok nélküli országban el lehet hitetni sok millió emberrel, hogy a fehér az fekete. És ha ez megvan, akkor az ellenségeskedést már csak addig kell fokozni, hogy a demokrácia paravánja mögött a „másik Magyarország” szép lassan megszűnjön, aminthogy mára az ellenzék valójában meg is szűnt.

Hogy mára hol tartunk azt ismét egy idézettel érzékeltetem. Csakhogy most nem Orbánt idézem, hanem az autokrácia kritikusainak (Magyar-Madlovics) a könyvét:

„Orbánnak 2010 óta háromszor is sikerült kétharmados többséget elérnie, manipulált választásokon. A 2020-ban kitört koronavírus-járvány pedig a maffiaállam legalapvetőbb vonásait erősítette fel. A veszélyhelyzetre hivatkozva Orbán elfogadtatott egy felhatalmazási törvényt, amely időbeli korlátozás nélkül megengedte, hogy rendeleti kormányzást folytasson. A korlátozatlan uralom formájának eme változását olyan intézkedések kísérték, amelyek nyomán az autokratikus stabilizáció túllépett azon, ami rendes körülmények között lehetséges volna az Európai Unióban: szűkebbre vonták a pártfinanszírozás korlátait; adóbevételeket vettek el a településektől; kriminalizálták azokat, akik valótlan tényeket terjesztenek, vagy ’valós tényt oly módon elferdítve’ állítanak vagy híresztelnek, ’amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza’; katonákat küldtek ’létfontosságú’ vállalatokhoz, hogy vészhelyzetben átvegyék az irányítást stb. A hatalomkoncentráció mellett a pandémia a vagyonfelhalmozást is felpörgette.”

Így állunk Orbán korai jóslata nyomán. Nincs más dolgunk, mint a diktatúra leváltása, a gyűlölet felszámolása, vagyis: hogy nőjön ismét fű, a demokrácia füve, amire nyugodtan ráléphetünk.

Fotó: Balassi Bálint utca a Markó utca kereszteződéstől a Jászai Mari tér felé nézve. Orbán Viktor későbbi miniszterelnök jobbra tekintget. Forrása: Fortepan.hu / szitakri