Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Gábor György: Orvos határok nélkül
18/02/2023 20:05
| Szerző: Gábor György
Meddig terjedhet a nevelési gyakorlat módszertana, ha fennáll a veszély, hogy a gyermek liberálisan elfajzik?
Tanár vagyok, hivatásomból fakadóan valamiféle Don Quijote-szerű anakronisztikus képződmény. Aufklérista, aki minden reggel azzal kel ki az ágyból, hogy talán mégis van értelme, van értelme elmondani, van értelme elmagyarázni, megtanítani, megbeszélni, megvitatni. Hátha a gondolat előbb-utóbb beérik, de ha csak egyvalaki érti is meg, már akkor megérte. Lásd Petőfi szőlőszem-hasonlatát.
Ám teljesen feleslegesnek és reménytelennek tartanám, hogy egy bizonyos Dr. Takács Péternek, aki végzettségét tekintve orvos, jelenlegi karrierjét tekintve az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára, elmagyarázzam, mit jelentett a görögök hübrisz fogalma, s mit a bibliai Bábel tornyának felépítésére tett kísérlet, avégett, hogy az emberek épp olyanná váljanak, mint az égiek; megértessem vele, hogy Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényében mit jelent a „ha nincs Isten, akkor minden megengedett” mondat; hogy világossá tegyem számára, mire utal Thomas Mann, amikor a Doktor Faustus című regényében a mű zeneszerző főszereplőjével „visszaveteti” Beethoven IX. szimfóniáját, a szeretet kompozícióját; s fel sem tételezem, hogy valaha is rájönne arra, miért szűnt meg Beckett drámájában, A játszma végében, s miért változott át minden, a tér, a tenger, a tenger hullámai, a hatalmas kékség legvégül ólomszürkévé és élettelenné. Ahol még egy bolhát is el kell pusztítani, hiszen abból újrateremtődhet az emberiség.
Reménytelen!
Dr. Takács Péter persze nem egyedi jelenség: elvbarátai, a hozzá hasonló gőgben, cinizmusban és a legminimálisabb önreflexióra képtelen immoralitásban elszabadult pártállami kreatúrák már jó ideje nem lépnek át a határok falain. Nem lépnek át, hiszen számukra már megszűntek a határok, sokkal inkább lebontják, összedöntik, porig rombolják a még megmaradtakat. Határok márpedig nincsenek! Semmi sincs! Minden megengedett, minden kimondható, következmények nélkül, legfeljebb ólomszürkévé maszatolunk mindent, amihez csak hozzáérünk.
Dr. Takács Péter orvos. Az emberiség legalább két és félezer éve tudja, hogy ez a szakma mást jelent, mint a többi. Koronként újabb falakkal vette körbe, fogadalmakkal és eskükkel, mert az orvos a létező legfontosabb határ őrzője: életé és halálé. A legfontosabb elv, ami semmilyen korban sem képezhette vita tárgyát, s ami meghatározó volt, a primum nil nocere elve: „az első, hogy ne árts!” Ezt az elvet foglalta magába a Hippocratis Jusjurandum (hippokratészi eskü), ezt az Apollónig, Aszklépioszig és Hügieiráig visszavezetett hagyomány, s ezt tartalmazza a mai orvosi eskü is, amely mindjárt első mondataiban leszögezi: „Én (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok… Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem.”
Minden megkülönböztetés nélkül!
Ezért nem fordulhat elő, hogy egy orvos, még ha épp az egészségügyi bürokráciában teljesít is, akkor sem, sőt, akkor talán még kevésbé, hogy bármilyen jelzés formájában kifejezésre juttassa: ő igenis megkülönbözteti az embereket.
Ahogy tette ezt a minap Dr. Takács Péter orvos, egészségügyi államtitkár, midőn bebandukolt egy televíziós műsorba, guszta kis pólójában, hogy megossza annak feliratát az ő imádott nagyérdeműjével, nehogy már másnak véljék őt, mint ami. Hiszen ő, de bizony ám, megkülönböztet csak azért is, mert ő ilyen, megkülönböztet annak rendje és módja szerint, s ezt még a pólóján is szereti szanaszét kürtölni, miheztartás végett. A szellem és a humor rettentő magasságaiban szárnyaló mondat, amely ott virított Takács doktor felsőtestét takaró ruházatán, az alábbi: „Egyszerű apa vagyok, próbálok nem liberális gyereket nevelni.”
Mert, kérem tisztelettel, a liberális szülő szörnyeteg, beteg, testi és szellemi korcs, visszamaradott véglény, következésképpen, s az ok-okozat törvényének megkerülhetetlen predestinációja révén a liberális szülő gyermeke ugyanaz, csak éppen bővítetten újratermelve.
Most már mindenki tudhatja. S tényleg: milyen jó ezt egy orvos (gyermekeknek doktor bácsi) pólóján olvasni, ott bent, a tévében, elvégre ő ért hozzá, ha valaki, hát ő aztán tudja, ki más, ráadásul ő a szakma legfőbb felelőse és bürokratája, szóval hirdesse ezt bátran, legyen alkalmuk a magyar egészségügyben az erre fogékony orvosoknak a póló hirdetményét átgondolni, s abból levonni a szükséges kormánypárti következtetéseket. A nagy gyógyszerhiány kellős közepén pedig talán majd a gyógyszerész is kétszer meggondolja, kinek adja oda a készleten lévő utolsó adagot.
És még talán nevelési útmutatót is köszönhetünk az ország első számú élorvosának? Decens, szelíd, pihe-puha eligazítást? Meddig terjedhet a nevelési gyakorlat módszertana, ha fennáll a veszély, hogy a gyermek liberálisan elfajzik? Elegendő a zsebpénz megvonása, avagy magasra emelt kézből szükséges útnak indítani a faklumpát, hogy még véletlenül se elkorcsosult liberális kölyök röppenjen ki a családi fészek melegéből?
És mielőbb nyugtassa meg az országot Takács doktor: ugyebár nemzeti egységünkben remélhetjük, hogy a póló tartós és mosásálló?
