Nagyjából hetvenezer állandó hallgató kísérte figyelemmel gyomrunk korgását napról napra. Egy közösség. Az ezredforduló környékén járunk, akkor valami elkezdődött, de sokáig nem tartott. Ez volt a Rádió C. Magyarország, egyben Közép-Európa első, teljesen önállóan működő cigány közösségi rádiója. Élt 2001-től kezdődően tíz évig, sem az akkori, sem a későbbi hatalom nem látta át, hogy mennyi szeretetet, méltóságot, kulturális értéket, invenciót, bátorságot adott roma és nem roma közösségek számára ez az egyedi kezdeményezés.

Az idő, a történelem nem feltétlenül tesz nekünk szívességet azzal, hogy a mi határidőnkhöz alkalmazkodik. A régi napok átvonszolják magukat az állítólagos határon, és hozzák magukkal a korábbi bűneinket, ostobaságainkat, igaz, a reményeinket is.

Akárhogy alakuljon is a jövő évi választás, egy dolgot érdemes kimondani: az a fajta idealizált, tankönyvi értelemben vett liberális demokrácia, ami sokunk fejében él, már Nyugaton sem létezik. Nem azért, mert valaki "elvette", hanem mert elfogyott mögüle az a társadalmi konszenzus, ami működtette. Az a hallgatólagos alku, hogy vannak közös játékszabályok, vannak intézmények, amelyekhez akkor is ragaszkodunk, ha épp nem nekünk kedveznek.

Késő délután Orbán vezér éppen arról beszél, hogy "nem is világos ki támadott meg kit" az orosz-ukrán háborúban, amikor egy kis csoport Budapesten mentőautókba gyógyszert pakol éppen.

A köznevelési államtitkár államtitkár azt mondja, hogy külsőleg tökéletesen NER-kompatibilisnek látszó testének láthatatlan belső részei szerint talán nem kellett volna peckesen vonulgatnia olyan ifjú leánykák társaságában, akik a fényes államtitkári aktusról készült videót a „Lassan akarlak megdugni, lámpafénynél” szövegű zeneszámmal festik alá.

Egyre rövidebb a szavatossági ideje a kormányzati vezetők hazugságainak.

Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával.

Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.

A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.

Mindenki tudja, hogy szörnyű dolgok történnek az állami gondozott gyerekekkel, és tudjuk, hogy ezeknek egy részét éppen azok tussolják el, akiknek ezekre a gyerekekre kellene vigyázniuk.

Az ég szerelmére, hiszen egy félfordulat már megtörtént, a rezsim és az ő ura egyre nyíltabban, egyre durvábban fenyeget, egyre kevésbé csomagolja nemzeti érdekbe a saját érdekeit, igaz, a hamisítás, a csalás, a gátlástalan hazudozás, sőt a társadalomnak szóló hízelkedés is ott marja, roncsolja a társadalom maradék ítélőképességét. Márpedig a hazugság lehet pusztítóbb, mint a verőlegények vicsorgása.

Hát ez is sikerült, a külpolitika géniusza, minden idők legfurfangosabb magyar miniszterelnöke végül összehozta az országnak, amit egyetlen régiós ország vezetője sem tudott; több pénzt fizetünk be a magyar költségvetésből az Uniónak, mint amennyit kapunk tőlük. Na de hogy?

Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.

Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.

Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.

Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.