DK: Félreértés lehet a rezsiponton kapott papír
A DK rezsialapot hozott létre, és rádiónk birtokába került egy olyan tájékoztató, amely szerint a támogatásnál prioritás, hogy a kérelmező a párt szavazója legyen.
A DK rezsialapot hozott létre, és rádiónk birtokába került egy olyan tájékoztató, amely szerint a támogatásnál prioritás, hogy a kérelmező a párt szavazója legyen.
Kínában országszerte több nagyvárosban tüntetnek a zéró Covid-korlátozások ellen. Szakértők szerint a tüntetések hozhatnak enyhítéseket, még ha nem is túl gyorsan.
"Tehát vissza az űrbe: itt kering nekünk a DK és gyűjtögeti a momentumos, szoci és jobbikos törmeléket, remélve, hogy a végén összeáll valami olyan rendszerré, ami már szabad szemmel is látható Orbán Viktor univerzumában. Mert ne legyenek illúzióink, az ellenzéki bolygó pályája is csak úgy alakulhat, ahogy azt az orbáni fizika engedi."
Nem tudom, hogy (az Orbán Viktor lenácizó) Gyurcsány Ferencnek vannak-e történész tanácsadói. Ha vannak, javaslom, hogy bocsássa el őket – fogalmazott Karsai László.
Mindannyian oda fogunk kerülni az elfekvőbe, és nem lesz, aki a Mackó sajtot kibontsa nekünk, ez akár a mottója is lehetne a Magyar Páciensek Kamarájának. A szervezet az egészségüggyel kapcsolatban azt akarja elérni, hogy ne az orvosok bére körül forogjon a közgondolkodás, hanem az legyen a lényeg, hogy hogyan érzi magát a beteg. Embertelen elfekvők, elkerülhető kórházi fertőzésekbe belehaló tízezrek jellemzik a mai magyar kórházakat.
Továbbra sincs megállapodás az Európai Unión belül az orosz olaj ársapkájáról, holott december 5-én életbe kellene lépnie az Oroszországgal szembeni olajembargónak. Az ukránok nem ellenségesek a magyarokkal szemben, de látják, Orbán a saját játékához túszként használja az ukránokat, mondta az ukrán külügyminiszter. Magyarországon az abszolút hatalmat birtokló Fidesz a színházi intézményektől párthűséget vár el. Az idős férfiak által elfoglalt hatalmi pozíciókban ülők kultúrharcot hirdettek. Nemzetközi lapszemle.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt mondta: a költségvetésben még a kormány által ígért 10 százalékos béremelésnek a fedezete sincs benne.
"...a nyomor szélére lökött pedagógustársadalom megosztására, a gyűlölet fenntartására az oszd meg és uralkodj elvét a gyakorlatba kiválóan ültető Orbán-rezsim most nem sajnált jó hatmilliárd forintot. Ugyanis minden hittantanár fizetését megemelik 61 ezer forinttal. (...) Pár milliárd forintért megpróbálnak újabb belviszályt szítani, provokálni azokat, akik még nem adták, fel, hogy ahhoz, hogy egyszer itt jobb világ legyen minőségi oktatás is kell".
Nagyobb tortát kell sütni, mint ami a Fidesznek van – véli Jakab Péter. A Nép Pártján Mozgalom elnöke a Klubrádióban arról beszélt, milyen módon szeretné leváltani a kormányt.
Szociális krízis jön, mondta Budaörs, az ország egyik leggazdagabb településének polgármestere. Sőt, szerinte már az igazi tél beállta előtt nagyot nőtt a segélyt kérők száma.
Mi értelme van Novák Katalin mosolyoffenzívájának, és annak, hogy a környező országokból utolsóként egy magyar közjogi méltóság is Kijevbe látogatott? Balázs Péter volt külügyminiszter szerint azon az Orbán-képen semmit nem változtat, amit nyugaton ismernek, azaz hogy nincs független hatalmi ág, mindenki kinevezése rajta múlik. Mi volt Novák furcsa üzenete? Milyen új szövetség formálódik a szomszédunkban, amiből Magyarország kimarad?
Orbán még legalább két évig kaphat olajat és gázt a Kremltől, feltéve, hogy az oroszok nem rombolják le az ukrán infrastruktúrát. Zárt ajtók mögött európaiak feltették a kérdést Orbánéknak: továbbra is a Kreml barátja lesz, vagy tagja marad az Uniónak? Mire számíthat majd Magyarország, ha Ukrajna is EU tag lesz? Magyarországon nehéz a független sajtó helyzete. Karácsony szégyelli, hogy az egész országot leoroszbarátozzák. Nemzetközi lapszemle.