Petri György: A delphoi jós hamiscsődöt jelent
A tíz éve elhunyt Vallai Péterre is emlékezünk az egyik legjelentősebb huszadik század végi magyar költő versével, az ő előadásban.
A tíz éve elhunyt Vallai Péterre is emlékezünk az egyik legjelentősebb huszadik század végi magyar költő versével, az ő előadásban.
Róma és Szombathely mellett főleg Budapesten kalandoztunk építészeti sétánkon, a Margit hídon, a Millenáris parkban, a Normafán és a föld alatt.
M. Dénes Tamás a katari futball világbajnokságról írott jegyzetében nemcsak a sportról szólt, hanem a vb egyéb történéseiről.
November 20-án, a Gyermeki Jogok Világnapján idén is számos szakmai szervezet tartott konferenciát. Ennek kapcsán szakértőinkkel a hazai gyermekvédelmi helyzetről, pozitív és negatív változásokról, valamint a nevelőszülők anyagi nehézségeiről beszélgettünk.
A Szerepvállalásban ezúttal a SozialMarie pályázat volt a fókuszban.
Immár könyvben is elérhető a Dobszerda, a legérdekesebb beszélgetéseket olvashatja is. A könyvbemutatón Parti Nagy lajos beszélget Váradi Júliával, Dés László pedig szaxofonozni fog.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában az idén 80 éve bemutatott Casablancára emlékeztünk; valamint folytattuk sorozatunkat azokról az alkotásokról, amelyek középpontjában a környezetvédelem áll.
Panxnotded Miklós sosem járt a Divatcsarnokban. Éppen ezért nagy segítségre volna szüksége, ezért fordulunk Önökhöz.
Európa első levélszekrényétől a washingtoni haditengerészet kutatóintézetén át a kolozsvári zsidóság múltjáig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. A humán- és a reálvilág között épített hidat az adás Lőwy Dániel vegyészkutató, helytörténész segítségével.
Nagy Ervin, Jászai Mari-díjas színész, producer, akit a Színművészeti Főiskola elvégzése után rögtön szerződtetett a Katona József Színház, ahol 2020-ig társulati tag volt Játszott többek között A Hídember, az Állítsátok meg Terézanyut!, a Kaméleon, a Testről és lélekről, valamint a Kincsem filmekben. Ő volt az RTL Klubon futott A Tanár sorozat címszereplője. Az egyik legfoglalkoztatottabb férfi filmszínészünk Kadarkai Endre vendége volt a Szavakon túlban.
Nyugalom! Mészáros karácsonyfája alatt ott lesz a zalaegerszegi sportstadion.