„Zajlik
Megbeszéljük...

Cserhalmi: Erre Vidnyánszky is rá fog menni, nem csak mi

24/08/2020 19:54

| Szerző: Klubrádió

Összevissza beszélnek azok, akik megpróbálják lejáratni Székely Gábor rendezőt, az SZFE nemrég Vidnyánszky miatt lemondott tanárát – mondta Cserhalmi György, a Nemzet Színésze. Szerinte a színházi szakma teljes leépítése zajlik, de ebben Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint azok, akit épp most ő készül leépíteni. Arról is beszélt, azok, akik Székelyt kommunistázzák, utánanézhetnének Vidnyánszky múltjának is, csak vigyázzanak, nehogy nagyon meglepődjenek.

2020. augusztus 24. Megbeszéljük-részlet/ Interjú, Cserhalmi György 2020.08.24.
12:59
00:00

Rég olvasott akkora hülyeséget, mint a Pesti Srácok Székely Gábor rendezőt támadó cikke – mondta Cserhalmi György színész, aki úgy fogalmazott, egyszerűen kihűlt alatta a szék, amikor a kezébe került a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanáráról szóló írás.

A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott újság múlt héten azt írta, Székely Gábor egy bújtatottan létező és máig óriási befolyással bíró kommunista kör tagja. Azt is kijelentik, a rendszerváltás előtt a színházi és filmes világ a kommunista ideológia egyik fontos terjesztője volt, 1990 után pedig zökkenőmentesen vált az ugyancsak a nemzetköziségben utazó szélsőliberalizmus és nyílt társadalom ideológiájának terjesztőjévé.

A kormánypárti lap Székelyt az MSZMP 1975-ös kongresszusán mondott beszédével támadta meg. A negyvenöt évvel később fejére olvasott felszólalásában a rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaként többek közt azt mondta, a jelen kérdéseire választ kereső, világnézetileg elkötelezett színházat kell létrehozni, amelyben szórakoztatnak, és egyben formálják az új szocialista embert.

Cserhalmi szerint azonban Székely csak azt a szokásos blablát mondta a pártkongresszuson, amit abban az időben minden színházigazgató elmondott, sőt, minden vállalatvezető és mindenki más is, akinek volt valamiféle funkciója, pláne vezető szerepe. És egy színház életében akkor is fontos volt, hogy kap-e pénzt vagy nem, ugyanúgy, mint ma – jegyezte meg.

Átadták a Magyar Filmakadémia életműdíjait
 
 A Magyar Filmakadémia életműdíjával kitüntetett Cserhalmi György színművész az elismerés átadásán a Pesti Vigadóban 2020. február 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt
 
 

Cserhalmi kérdés formájában hozzátette, ha a Pesti Srácok turkál a múltban, és ilyen mélységig elmegy, vajon ugyanezt megteszi-e az egyetem új vezetője, a kormányoldalhoz sorolt Vidnyánszky Attila esetében is? Ha igen, akkor ne lepődjön meg nagyon – ajánlotta a színész, aki ennél jobban nem akart belemenni abba, milyen információi vannak a Kárpátaljáról, tehát az egykori Szovjetunióból származó Vidnyánszky élettörténetéről, de megemlítette a Komszomolt, mint javasolható kutakodási irányt.

A Nemzet Színésze cím, valamint a Kossuth- és Balázs Béla-díjak birtokosa szerint a Székelyt lejáratni próbálók összevissza beszélnek ,fogalmuk sincs, mit kevernek mivel, és nem tudják a lehetséges válaszokat sem, mert addig már nem jutnak el, csak a szidalmazásig meg az összemosásig. Szerinte ha szakmának, ha van még morálja, akkor Székely Gábor a gerince, ezért is fájdalmas nagyon sokaknak, ami most történik Nem csak Cserhalmi szólalt meg a Székelyt támadó cikk után. Lázár Kati is megvédte a rendezőt, és kollégáihoz fordult, hogy együtt álljanak ki az igazságért.

Székelyt azt követően próbálta hitelteleníteni a Pesti Srácok, hogy az elismert rendező és tanár Vidnyánszky Attila miatt távozott az SZFE-ről. Nyílt levelet is megfogalmazott, amiben azt írta az egyetem kuratóriumának élére nyáron kinevezett, és az egyetemet rendszeresen bíráló Vidnyánszkynak, hogy a kollégáit megbélyegző jelzőiért, illetve súlyos “tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!” Székelyen kívül Vidnyánszkí kinevezése után távozott az egyetemről a szintén legendás színházi emberként emlegetett Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendező és színházigazgató, valamint Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője.

Vidnyánszky Attila azonban az átalakítás kapcsán hangsúlyozta, építeni akarnak és nem rombolni. Szerinte az alapítványi működés bevezetésével javulni fognak az oktatás feltételei és színvonala. Korábban az általa elnökölt Magyar Teátrumi Társaság pedig arról írt, a szakma jelentős többségének a véleménye szerint alacsony színvonalú az oktatás a Színművészetin. 

Elkezdődött a szabadtéri színházi évad
 
 Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari díjas-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója a Szabadtéri Színházak Szövetsége nyári színházi évadának megnyitóján és programismertető sajtótájékoztatóján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2019. május 27-én. MTI/Soós Lajos
 
 

Cserhalmi szerint az SZFE-n zajló oktatásnak csak egy problémája van, hogy a döntéshozók megvonják tőle a támogatásukat. Így tehát még a Színművészetinek lehetett volna oka megorrolni, ehelyett inkább felkötötték a gatyát, és anyagiak híján is megpróbálták az oktatást a hagyományos, jól bevált formában folytatni. Saját oktatói tapasztalatai alapján azt mondta, szó nem volt világnézeti dolgokról, hanem csak kifejezetten, meredeken és fölemelően szakmaiakról.

Megemlítette, hogy tavaly, amikor a Kaposvári Egyetem színművészeti szakán tanított, az általa vitt osztály budapesti színművészetis osztályokkal dolgozott együtt két hónapig, ami szerinte „baromi jó meló volt”. Minderről aztán boldogan számolt be akkori főnökének, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettesének, Vidnyánszkynak, amire meg baromi nagy hallgatás volt a válasz. Mint mondta, akkor még nem tudta ennek az okát, de amikor kialakult a Színművészeti Egyetem körül a purparlé, és alapítványi működésről ,meg kuratóriumról volt szó, baráti körben már mondta, hogy nem lesz más ott az elnök, mint a Vidnyánszky.

Az SZFE alapítványi működésbe adása, illetve a kormányoldalhoz sorolt, a Nemzeti Színházat nyolc éve igazgató Vidnyánszky újabb kinevezése kapcsán Cserhalmi arról is beszélt, általában hogyan látja a színházi szakma jelen állapotát. „Csináltak itt két kicsi szakmát egy nagy helyett, és ezek elkezdenek felszívódni egymás utálatában, ami rettenetes nagy bűn. Egy nagy szakma lehetne erős, és lehet, hogy valakiknek ez szúrt szemet. Megpróbálják ezt a két pici szakmát teljesen leépíteni, de ebben a Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint mindenki más, akit épp most készül leépíteni.”

Megjegyezte, Vidnyánszky korábban rá,Törőcsik Marira, Gáspár Sándorra hivatkozott, amikor arról írt egy pályázatában, miért jött Magyarországra. Most azonban, mondta Cserhalmi, úgy tűnik, mégsem miattuk. A színész szerint azt, hogy mi lesz az egyetemmel, illetve a magyar színházi szakmával, az idő fogja eldönteni, és lehet, hogy erre rámennek a mostani helyzet bírálói, de szerinte Vidnyánszky is.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Megbeszéljük/Interjú Cserhalmi Györggyel
2020. augusztus 24., hétfő 16.15
riporter: Szénási Sándor