Demeter Szilárd lesz a Nemzeti új főigazgatója
Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács keddi ülésén jelentette be Demeter Szilárd nyertes pályázatát - értesült az Index.
Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács keddi ülésén jelentette be Demeter Szilárd nyertes pályázatát - értesült az Index.
Akik kevésbé biztosak az infláció rendeződésében, inkább választhatnak inflációkövető állampapírokat – véli Németh Dávid, a K&H elemzője.
Pikánsnak nevezte Csernák János, hogy Mihály Győző a szakszervezet elnöke vállalta el helyette az alacsony bér miatt visszaadott Liam Neeson-szinkront. Mihályi erre írt egy nyílt levelet.
A háborúban álló Ukrajna mögött ott a 40 milliós Lengyelország, a balti államok és ehhez a körhöz csatlakozott a két új NATO-tagország. Balázs Pétert kérdeztük.
Legutolsóként a magyar országgyűlés is megszavazta Svédország NATO-csatlakozását. Peking felszólította az EU-t, hogy feltétel nélkül szüntesse meg a kínai vállalatokkal szembeni szankciókat. Gyenge lábakon áll a Magyarországnak juttatott 10 milliárd eurónyi támogatás miatt az EB ellen indítani tervezett per – mondta az EP német szociáldemokrata pártállású alelnöke. Nemzetközi lapszemle.
A képviselők 134 igen és 5 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül támogatták a Fidesz-KDNP jelöltjét.
Karsai László kételkedik a Sulyok Tamás által előadott történetben, miszerint édesapját annak távollétében a népbíróság halálra ítélte a Rákosi-korszakban.
Illetve a parlament elfogadta Novák Katalin lemondását.
A momentumos Bedő Dávid azt mondta, a miniszterelnök belökte a busza alá Novák Katalint és Varga Juditot. Ülve maradtak a parlamentben a Fidesz-KDNP és a Mi hazánk képviselő, amikor Alekszej Navalnijról emlékeztek meg.
Tizenöt éve történt a tatárszentgyörgyi gyilkosság, az akkor pár hónap alatt lezajló rasszista terrortámadás-sorozat azóta is alultárgyalt a nyilvánosságban. Az évfordulóra szervezett megemlékezések nem mozgatják meg a társadalmat. Ezen szeretne változtatni az 1 Magyarország kezdeményezés, egyik alapítójukkal, Rézműve Szilviával beszélgettünk a Reggeli gyorsban.
Von der Leyen korábban beleállt Ukrajna partnerségi tárgyalásainak mielőbbi megkezdésébe, de amióta eldőlt, újrázna a Bizottság elnökeként, kevésbé proaktív az ügyben.