„Klubrádió
Megbeszéljük...

Az új elnöknek érdemes volna tisztáznia az apja ellen hozott népbírósági ítélet hátterét – véli a történész professzor

26/02/2024 18:10

| Szerző: Klubrádió/Ivánkai Márk

Sulyok Tamás, az újonnan megválasztott köztársasági elnök, korábbi Alkotmánybíróság-elnök azt állítja, hogy édesapját 1946-ban, távollétében halálra ítélte a népbíróság, ezért 10 évig papírok nélkül bujkált az ország másik felében. Karsai László történész ugyanakkor kételkedik a történet hitelességében, ezért arra kéri Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a népbírósági ítélet számát, illetve az édesapja nevét.

2024. február 26. Megbeszéljük-részlet (2024.02.26.) Karsai László
11:33
00:00

Sulyok Tamás tavaly nyáron egy kolozsvári könyvbemutatón elevenítette fel halálra ítélt édesapja történetét. Ekkor úgy nyilatkozott, édesapja Székesfehérváron volt ügyvéd a II. világháború idején, majd 1946-ban távollétében a népbíróság halálra ítélte, mert egy olyan válóperben képviselte az asszonyt, amelyben a volt férj később vezető párttitkár lett, aki pedig így próbált bosszút állni az ügyvéden. Az apa ezt követően tíz éven keresztül papírok nélkül bujkált az ország másik felében. Sulyok 1956-ban született, ekkora már elkészültek édesapja papírjai, aki ezt követően 1957-ben jogtanácsosként folytatta pályafutását.

"Ha jóindulatú vagyok, akkor azt mondom, hogy ez a történet nagyon sok sebből vérzik" – fogalmazott Karsai László történész. Szerinte egy "szépnek tűnő családi legendáról" van szó, amit az újonnan megválasztott köztársasági elnök könnyen eloszlathat, amennyiben megadja az édesapjának a teljes nevét és a népbírósági ítélet számát.

A történész professzor szerint nem jellemző a népbíróságokra, hogy ebben az időszakban pártutasításra működtek volna. Hozzátette, nehéz elképzelni, hogy pusztán azért, mert egy ügyvéd egy válóperes ügyben a feleséget képviselte, a férj annyira megharagudjon, hogy az utána mozgásba hozza a párt megtorló gépezetét.

Karsait érdekli továbbá az eredeti ítéletet, illetve a hamis vádakat, amik alapján halálra ítélték ezt az embert. "Egy halálos ítéletet, azt nem lehet a szögről leakasztani" – mondta, hozzátéve, a vádakat tanúkkal kell bizonyítani, akiknek a neveit is tartalmaznia kell az említett népbírósági ítélet dossziéjának.

"Az, hogy mindenféle iratok nélkül, 10 éven keresztül a Rákosi-rendszerben valaki békésen bujdokol, hát ennél kicsit jobb mesét várnék egy ilyen magas rangú embertől" – fogalmazott a történész.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük/Interjú Karsai Lászlóval
2024. február 26., hétfő 16:45
Riporter: Bolgár György