A bűnbánat nem erőssége a „keresztény” magyar világnak, pedig – ha gigantikus keresztényeink nem tudnák – ez előfeltétele a megigazulásnak, s kifejezése annak, hogy a bűnt a továbbiakban kerülni akarja annak elkövetője.

Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, a most bemutatott ősmagyar rackajuh esete jól fejlett állatorvosi lóként szolgálhatna a probléma demonstrációjához. Azt a kérdést zárójelbe tehetjük, hogy kell-e egyáltalán ilyesmit terveztetni minden nagyobbacska sporteseményhez – fogadjuk el, hogy az esemény marketingje szempontjából, a merchandising eszközeként akár lehetne is értelme. De miért kell mindjárt a nemzeti identitás szimbólumává is avatni őt?

A nyelvpolitika úgy működik, hogy a nyelvileg "erősebb kutya b@szik".

Hagyjuk is most a megvilágosodás elmekórtani vizsgálatát, inkább ismerjük fel a mára érvényes tanulságot: azért dúl még mindig a háború Ukrajnában, mert a továbbra is hanyatló Nyugat segíti keleti szomszédunkat, amivel gátolja a Különleges Katonai Művelet gyors és sikeres befejezését. A Napnál is világosabb: Putyin is éppúgy békét szeretne, mint Hitler.

A hetilap az bizony létforma vagy létmód. Havilapot veszel vagy sem, néha igen, néha nem, az is fontos, mert speciális funkciója van: terjedelmileg közvetít az újság és a könyv között. De a hetilap, az igazán hetilap, az létmód. Persze ez nagy rang, ki kell vívni, de ha egyszer megtörtént, akkor úgy épül be az életedbe, mint a reggeli kávé.

Kérdezném Novák elnökasszonytól: Orbán Viktort miért tartjuk? Neki szabad történelemről zagyválnia? Csak azért, mert a fenti mondatok legalább akkora képtelenségeket és vulgárhazugságokat tartalmaznak, mint a frissen kinevezett vezérkari főnök szűnni képtelen szódiaréja.

A pápa látogatásával elégedetleneknek, a fanyalgóknak pedig tudomásul kellene venniük, hogy Péter utódának, Krisztus földi helytartójának nem feladata, hogy eltávolítsa a hatalomból az Orbán rezsimet, nem neki kell elvégeznie a mi munkánkat, de látogatásával minden jó szándékú ember hitét és reményét képes megerősíteni, ha másként nem, hát azzal, hogy világossá teszi: ami ma Magyarországon történik az homlok egyenest ellentétes a keresztény értékekkel és célokkal.

A hétköznapi nyelvhasználat is reformért kiált. És következetességért. Ugyanis az egyelőre még honos "hideg" szavunk "nem-magyar"-ra váltása, vagy a langyos helyett a "félig-meddig magyar" használata, a hűvöst leváltó „többé-kevésbé-nem-magyar” megoldások pontosabban mutatják meg helyünket abban az ordas világban, az újra csendes Európában, ahol ég a napmagyartól a kopár szik sarja, ahol egyes-egyedül honunk képes a bátor kiállásra a belorusz függetlenség mellett.

Nehogy már Petőfi a MELEGEK istenére kezdjen el esküdözni, vagy a Magyar vagyok című versében nehogy azt hirdesse, hogy MELEG vagyok!

A minimum minimuma lenne, hogy az MTA nem biztosít helyet tudománytalan, a kóklerség legveszélyesebb terepein mozgó "szakemberek" kitüntetéséhez.

A XX. század elején patkányok rágták a nemzet testét, meg paraziták, amik ellen – méretük miatt – hatékonyan lehetett védekezni... Napjainkban viszont "egy nemzetek elsorvasztására kifejlesztett vírussal" kell megküzdeni, ami kicsi, kisebb, mint Gyuri bácsi. E változások jól demonstrálják azt a miniatürizálási folyamatot, amellyel szemben csakis rendkívüli, teljeskörű és időben nem korlátozott felhatalmazással képes minket megvédeni az, aki a szankciók káros hatásaitól is megóvta a nemzetet, konkrétan egy előre (felfelé) mutató infláció jótékony ernyőjével fedte le a lakosságot.

Bíztam benne, hogy nemcsak színvonalas közhelyeket hallhatunk tőle. Hogy a menekültekkel való szolidaritásának azzal ad hangsúlyt, hogy lemegy a magyar-szerb határra megnézni, hogy miként bánnak nálunk a menedékkérőkkel. Halványan reméltem, hogy felkeresi Iványi Gábor hatalom által nyomorgatott és üldözött keresztény egyházát, hogy ellátogat az országnak abba a szegletébe is, ahol mélységesen mély nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek, mindenféle állami segítség nélkül emberek tíz- és százezrei.