Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Rényi András: Címerállatok kertje – avagy az animált nemzeti büszkeségről
15/05/2023 14:19
| Szerző: Rényi András
Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, a most bemutatott ősmagyar rackajuh esete jól fejlett állatorvosi lóként szolgálhatna a probléma demonstrációjához. Azt a kérdést zárójelbe tehetjük, hogy kell-e egyáltalán ilyesmit terveztetni minden nagyobbacska sporteseményhez – fogadjuk el, hogy az esemény marketingje szempontjából, a merchandising eszközeként akár lehetne is értelme. De miért kell mindjárt a nemzeti identitás szimbólumává is avatni őt?
Ha egyszer majd megírja valaki az orbáni szimbolikus politika elbutulásának történetét a Szentkoronának a köztársaság parlamentjébe való – már botrányos, de politikailag még ügyesnek mondható – áthelyezésétől vagy Bereményi Géza Eperjes által már beárnyékolt, de még kvalitásos Hídemberétől a valamikor jobb napokat látott Melocco Miklós köztéri márványgiccsein, a Szabadság-téri Gábriel (egyszerre történelemhamisító és ízléstelen) transzszexuális fantasyján és a pákozdi Miskahuszár négy emeletnyi (csupán csak brutál-idióta) ólomkatonáján át Matolcsy totemállatáig, a rongy(ait le)rázó és Louis Vuittonba öltöző magyarság „pénzügyi tudatosságának” fényes jövőjét felcsillantó csodaszarvasig – szóval, ha egyszer megírja valaki a NER intellektuális leépülésének nyilvános történetét, választ kell majd adnia a kérdésre, hogy szükségszerűen kellett így történnie, netán lehetett volna másként is – körültekintőbben, ízlésesebben, tehetségesebben – csinálni. A folyamat az utóbbi néhány évben extrém módon felgyorsulni látszik – az arcátlanság, a nagyotmondás, az ízléstelenség és a szimpla ostobaság fokának exponenciális ütemben való növekedése mindenesetre valami belső, a NER természetéből és saját dinamikájából fakadó törvényszerűségre látszik utalni.
Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, a most bemutatott ősmagyar rackajuh esete jól fejlett állatorvosi lóként szolgálhatna a probléma demonstrációjához. Azt a kérdést zárójelbe tehetjük, hogy kell-e egyáltalán ilyesmit terveztetni minden nagyobbacska sporteseményhez – fogadjuk el, hogy az esemény marketingje szempontjából, a merchandising eszközeként akár lehetne is értelme. De miért kell mindjárt a nemzeti identitás szimbólumává is avatni őt? A kérdés jogos lett volna már 2017-ben is, az emlékezetes Gyárfás-féle – tízszeres végösszegre rúgó – budapesti vizes vb szintén botrányosan idiotisztikus Bol-Dogja esetében is – és még jogosabb lesz egy majdani budapesti olimpia esetében: mert ne tévedjünk, a Puskás meg a többi stadion, a Duna Aréna, az óriási kézilabda-csarnok és most az új grandiózus atlétikai centrum azért sorjáznak ilyen szédületes tempóban, mert a nagy stratéga előre gondol és csak azért is olimpiát akar látni itt, ha nem most, hát 2036-ban legalább. (Már most volna egy nyerő ötletem arra a nemzet önazonosságát megtestesítő kabalababára.)
De ne szaladjunk ennyire előre. Az tény, hogy a rackajuhot, e nem épp kecses, inkább lompos, nyájban legelésző, bégetve kérődző haszonállatot egyetlen tulajdonsága teszi alkalmassá arra, hogy a gyorsaságról, erőről, rugalmasságról szóló nemzetközi versenysport-esemény szimbóluma legyen: hogy állítólag „ősi magyar fajta”. Az orbánosított közmédia arcaként megismert főszervezője szerint e futómezben és edzőcipőben vigyorgó birkában, aki két lábra állva büszkén ki is húzza magát, „benne van minden, amit üzenni szeretnénk: szerethető, egyedi és büszke a magyarságára.” Németh Balázs szelfizik is egyet bárgyú, de hetyke spanjával, aki annyira „büszke a magyarságára”, hogy páros ujjú patájából egyenest győzelmes V-jelet formáz, ekképp invitálván minden magyart „a hétköznapi hősök” közös akoljába: „Legyünk mindannyian Youhuuk!” Ez az üzenet.
Nem akármilyen kortársi bravúr: Bródy János szürreális Birkaországát („...Birkaország újra szép/Birkaország újra nagy... hát büszke légy, ha birka vagy!”), a NER költői metaforáját sikerül minden áttétel nélkül visszafordítani a NER rögvalóságába. A posztmodern kélgyó enfarkába harap, csettinthetnénk körúton belüli iróniával, ha Németh Balázs észrevenné, hogy mit művel – de láthatólag nem veszi észre.
Ám a hülyeségnek itt nincs vége, sőt. Mellékelnek hozzá egy imázsfilmnek becézett mesedia-sort is: játékos kedvű Youhuunk meséli el benne történetét. Krisztus után 907-ben Verecke híres útján (nem viccelek, kiírják!) érkezik a Kárpát-medencébe (!), megtanul sakkozni (?), de ellustul (?). 1890-re viszont (nem viccelek, kiírják!) elromlik körülötte a levegő, mocskos lesz a víz és lepukkant gyárépületek tünedeznek fel a háttérben – és oda a játékkedv is. De láss csodát: „egyszer csak valami megváltozott, napról napra figyeltem, mi zajlik körülöttem, mi épül?” Lám, egy atlétikai stadion nőtt ki a földből, ami hirtelen a régi szép időkre emlékezteti: „friss levegő, zöld fű, vidám emberek!” Gügyögő hősünk kedvet kap a vébén való részvételre, valahogy jegye is lesz, és vége a tunyaságnak is: egy atlétikus huszárvágással, rúdugró bravúrral röppen ugyanis helyére a zsúfolt nézőtér kakasülőjén – és birka fejével onnan csodálkozik rá: jé, hát itt versenyeznek?! és a leggyorsabb nyer?! Az egyperces slusszpoénja a kitörő bégetés: hogy a népek egyetemes-közös gólöröme az ősmagyar szó delíriumában egyesül. A juhé! a jövő Örömódája. És mindez suta-idétlen mondatokban, egy ripacs színész fejhangján, dilettáns, elrajzolt állóképeken – 2023 Magyarországán, nem mellesleg Dargay Attila, Nepp József és Rófusz Ferenc hazájában. Mindössze két évvel a NER-től igazán nem idegen Jankovics Marcell távozása után – na, erre is céloztam a téboly szédítő ütemű gyorsulását emlegetve.
*
A minap valaki a Facebookon belinkelt egy január eleji kulturális „vitaműsort” a Németh Balázs által sajnálatosan odahagyott közmédiából, amelynek témáját az egykori Postapalota juhúúi magasságokba felszökellő Csodaszarvasa szolgáltatta. Ötven percen át a köztéri szobrot illető kritikus hangok alacsony színvonaláról és tartalmatlanságáról panaszolkodik egymásnak a folyamatosan pályázat nélkül, sokszázmilliós megrendelésekkel kitömött kurzusszobrász, a nyomában lihegő építész, egy nemzeti identitás-építő kultúrcsinovnyik, no meg a rendszerkonform filozófus-esztéta.
Utóbbinak is nagyon tetszik a szobor, amely – mint kifejti – a magyarság pompás szimbóluma leend, lévén a csodaszarvas egyszerre ősi pogány és keresztény-nemzeti motívum. Ráadásul Hunor és Magor felől nézve ünő, Szent Imre és László felől bika: és, mint nemváltó műtét előtt tipródó egyszeri óvodásra, mindkettő igaz is rá. In hoc signo vinces, ideális nemzeti jelkép, mert mindent és mindennek az ellenkezőjét is egyesíti a NER-eszme győzelmes jegyében. A valaha kritikus értelmiségiként indult filozófus is érti immár az idők szavát.
Merjünk juhúk lenni.
