Kardos András: Össze(vissza)fogás

A fenti idézet Csehov Ványa bácsi című darabjának a vége felé hangzik el Voinyickij szájából. Mint azt több Csehov-műből ismerjük, a munka, a dolgozni! felszólítása pontosan az ellentettjét jelenti az értelmes, életigenlő, emberi tartalmakkal teli foglalatosságnak az orosz írónál. „Alkotni kell!” mondja a házigazda, amikor éppen kiürül a falusi porta, és a teljes reménytelenség falevelei hullanak az őszi udvaron.

Hogy kerül Csehov meg az ő rezignációja egy olyan írás elejére, mely a magyar ellenzékkel foglalkozik, ráadásul abban a helyzetben, amikor egy hét leforgása alatt majd az összes „ellenzéki párt” megszólalt, értékelt, kongresszusozott, jövőképet vázolt, egyszóval nagy üzem volt az „ellenzék” házatáján. Elsőbben meg kell azonban indokolnom az idézőjel használatát.

Az ellenzék idézőjelbe tétele röviden azt jelenti, hogy az orbáni önkényuralomnak, vagyis diktatúrának nincs rendszerellenzéke. Az a hat vagy még több párt, amely létezik, mint azt egymás után négy kétharmados vereség világosan mutatja, nem találta meg az ellenzék adekvát szerepét, összefogva vagy sem, lényegében tizenhárom éve kókadtan asszisztál az orbáni autokráciának, nagyritkán, mint a kormány egyes intézkedéseivel egyet nem értő törpe minoritás konkrét ügyekben esetleg megszólal, de ebből csak az következik, hogy a mai parlamenti „ellenzék” a Fidesz kottájából játszik. Ugyanis a kormánypártnak égető szüksége van arra, hogy egy formálisan létező, a valóságban csakis a diktatúra legitimitását biztosító látszatellenzék működjön. A félreértések elkerülése végett: most nem az egyes politikusok elköteleződéséről beszélek, bőven lehetséges, hogy sokan az ellenzék soraiból, tiszta szívből utálják ezt az autokráciát, csakhogy ez 13 év után nem elegendő semmire, ennél sokkal mélyebb a baj. A liberális demokráciában elegendő a kormány ellenzékének lenni. Diktatúrában nem.

Ennek az az alapja, hogy a magukat ellenzéknek tekintő pártok és holdudvaruk 13 éve alatt sem értette meg, hogy a diktatúrában nem lehet úgy viselkednie az ellenzéknek, mint a liberális demokráciákban. Miről is van szó? Arról, hogy az Orbán-kormány kétharmaddal szérverte a demokrácia alapintézményeit, magának csinált Alaptörvényt, választási rendszert, nekitámadt minden intézménynek és csoportnak, amelyekről azt feltételezte, hogy szemben állnak vele, egyszóval önkényuralmat, diktatúrát teremtett. És az ellenzék, miután nem értette meg, hogy a diktatúrában nem lehet ugyanolyan ellenzéki szerepet vinni, mint a liberális demokráciában, ennek következtében egyfelől nem találta meg a saját nyelvét, ami azt jelenti, hogy nem is tudta artikulálni a rendszerrel szembeni ellenállását, másfelől azt, hogy az ellenzéki magatartás, úgy, ahogy van, idézőjelbe került. Ugyanis saját nyelv nélkül nincs megértés, megértés nélkül nincs saját nyelv, és e kettő nélkül nincs alternatívája, vagyis ellenzéki ellenvilága a diktatúrának. Mindezt egyáltalán nem a politika számára, de mégis a helyzetünk magyarázatára érvényes módon, évtizedekkel ezelőtt megfogalmazta H. G. Gadamer a múlt század nagy német filozófusa: „A nyelvben maga a világ mutatkozik meg. A nyelvi világtapasztalat ’abszolút.’ Túllép a létezés minden relativitásán, mert minden magánvalóságot átfog… Világtapasztalatunk nyelvisége mindent megelőz, amit létezőként ismerünk és létezőnek mondunk. Ezért a nyelv és a világ alapvonatkozása nem jelenti azt, hogy a világ a nyelv tárgyává válik. Ellenkezőleg: ami a megismerés és a kijelentés tárgya, azt már eleve a nyelv világhorizontja fogja körül.”

A Fidesz az „egész pályás letámadás” óta, kidolgozott egy saját, igaz borzalmasan hazug, populista nyelvet, de ma már az „ellenzéki” politikusok is például a NER-ről beszélnek, holott mindenki tudja, hogy egész úgy hazug ahogy van: kirekesztés van és nem együttműködés, ezer féle ócska szlogen a migránsozástól Sorosig, de a lényeg az, hogy ez az álkeresztény, gyűlöletet, félelmet és kirekesztést artikuláló nyelv lett a közélet nyelve, több mint egy évtizede. És bizony ez ellen nem volt ellennyelve az „ellenzéknek.”

Nézzük meg, hogy miként uralta el a magyar közbeszédet Orbán farizeus Putyin-barát „békemissziója:” Az egész szörnyű orosz invázió ellen semmi érdemlegeset nem mondott az „ellenzék”, mert sem a diktatúrát nem dolgozta fel, sem saját nyelvet nem tudott felépíteni megértés híján, sem alternatív magatartást sem tudott felmutatni. Gondoljuk csak MZP vagy Kunhalmi Ágnes ámokfutására a háború ügyében. (Az igazsághoz tartozik, hogy Karácsony Gergely elment Kijevbe.)

 

Karácsony Gergely Kijevbe utazik Varsó, Pozsony és Prága főpolgármesterével Vitalij Klicskó meghívására

 

Az elmúlt hétvége sajnos pont az bizonyítja, hogy alaptézisem igaz: nincs rendszerellenzék. Gyurcsány azt mondotta, hogy a DK legyen minden Orbán-ellenes erő és személy otthona, az egypárti árnyékkormány pedig dolgozik, hogy szeptemberre legyen programja. Donáth Anna ki akar lépni a „régi, bukott ellenzéki világból”, és azt akarja, hogy a pártja dolgozzon, és dolgozzon egy másik programon. Nem fogok végigmenni az LMP-től a MSZP-ig terjedő hangzavaron. Ezek a pártok még mindig két dologban hisznek: 1. Vagy össze kell fogni, vagy nem kell összefogni. 2. Dolgozni kell, Ványa bácsi.

De könyörgöm: nem az „egyedül vagy együtt” indulás itt a tét, hanem annak a megértése, hogy akár együtt, akár külön, amíg nincs meg a szabadság világának manifeszt képviselete, amíg ezek a pártok elhiszik, hogy ők valóban alternatívát jelentenek, és nem néznek szembe az elmúlt minimum 13 év ellenzéki inadekvátságával, amíg azt hiszik, hogy ha kicsinyég nemzetieskednek, bocsánatot kérnek mindenkitől a határon innen és túl, ha 26. havi nyugdíjat ígérnek, és nem értik meg, hogy ezenközben a Fidesz berendezett hazánkban egy szörnyű világot, az ellenzék pedig meg 12 éve jajong ezen. Nem a szakpolitikai programok hiányzanak, hanem az, hogy egy szakpolitikát egyáltalán nem űző, mint az érdekirányította módon kezelő autokratával szemben miként lehet alternatívát mutatni. Ennek viszont nyoma sincs. Jól látható mindez, a tanárok, az orvosok és megannyi megütött réteg, csoport tiltakozásának a sorsán. Mert nem csak a médiát uralják: hanem a nyelvet, s ezzel elnémítanak mindenkit, vagy élve a hatalommal kirúgnak, felszámolnak, átszerveznek, tesznek bármit, amit az önkény eldönt.

Önbírálat, visszavonulás, új Ellenállási Mozgalom nélkül, ennek a világnak a megértése nélkül, nem fog menni. Szembe kell néznünk azzal, hogy az orbáni diktatúra lényegében felszámolta az ellenzéket. Ami maradt, az csupán „ellenzék”, ami a Fidesznek jó, mi pedig kínlódunk tovább. Az ugyanis lehetetlen, hogy következmények nélkül újra meg újra ugyanaz az „ellenzék” akarja megdönteni Orbán rendszerét. És itt sokkal többről van szó, mint pusztán személyi tehetségtelenségről. Mondom a legeklatánsabb példát: Dobrev Klára kifejezetten tehetséges politikus. És nem nyerhet ebben a konstrukcióban soha, mert az elmúlt évtizedet nem lehet meg nem történtté tenni.

 

Dobrev Klára

 

Befejezésül idézem Magyar Bálint és Madlovics Bálint legújabb könyvéből a hazánkra vonatkozó rendszerértelmezést, mert nem csupán egyetértek vele, hanem örök optimizmusommal abban bízom, hogy miután a fél világ már megértette Magyarék több könyvben is kifejtett elméletét a rendszerről, talán egyszer nálunk is termékenyen talajra fog hullani: „ 2010-ben Orbán és a Fidesz megszerezte a kétharmados parlamenti többséget, felborítva a patronális demokrácia (Magyarországon már addig is ingatag) egyensúlyát. Miután elég hatalomra tett szert, hogy egyoldalúan megváltoztassa az alkotmányt, és a fékek és ellensúlyok intézményeit a saját klienseivel töltse fel, Orbán megvalósította az autokratikus áttörést, eltolva az országot a patronális autokrácia irányába. Magyarország a maffiaállam paradigmatikus esetévé vált… A rendszerváltás (mármint Orbáné -K.A.) egyszerre hozott minőségi és mennyiségi változást is, hiszen az Orbán által létrehozott egypiramisos hálózat – megtörve az állami intézmények autonómiáját – több korrupt vagyont tud felhalmozni, mint bármely patronális háló, vagy hálók közösen 2010 előtt.”

Innen érthetővé kell válnia: nem elég „általában dolgozni”, ez így bizony üres ígéret, és itt a demokratáknak már nem az aktuális választásokra kell „készülgetni”, hanem olyan mozgalmat kell építenünk, mely átfogó, széles alapokon, határolt, békés forradalomként leváltja a diktatúrát.