„Klubrádió
Publicisztika
A sovinizmus ötven árnyalata – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

H. M.: A sovinizmus ötven árnyalata

Az érzékeny fülűek ma is kihallhatták a nagyorosz sovinizmus minden árnyalatát Vlagyimir Putyin (amúgy főállású háborús bűnös) beszédéből. A sovinizmus mind az ötven árnyalatát, amit csak egy pusztuló birodalom fel tud vonultatni.

Nemcsak matek – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Nemcsak matek – Szénási Sándor jegyzete

Anna Arutunyan, a CNN elemzője szerint Ukrajnának kell engednie, és nem a Nyugatnak döntésre jutnia, mi lesz abból, ha Putyin győzelemmel vonul le erről a sakktábláról, a nagyszájú Nyugat pedig megalázottan. Az orosz birodalmi álmok dagadnak tovább, és ezek, mint a kelt tészta, idővel mindig kifutnak a teknőből. Ez az elemzőnek eszébe se jut. Ő úgy számol, hogy egy 37 milliós nép nem győzhet le egy 143 milliósat, és ha Kijevnek nincs félmillió új regrutája, hát tegye fel a kezét, már bocs.

Szerelvényünk a vakvágányon zavartalanul vesztegel – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Szerelvényünk a vakvágányon vesztegel

Az új köztársasági elnök már eddigi munkája során is mindenben megfelelt a központi akaratnak, alkotmánybíróként is a vezér akaratával egyezően csapott el népszavazást, ellenzéki beadványt és mindent, a helyére lépő jogtudós pedig szintén a vezért és kormányát szolgálata igen jó pénzért minden olyan ügyben, amikor jogvita támadt a nemzetközi porondon.

Menza – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Menza – Józsa Márta jegyzete

Soha sincs korán ahhoz, hogy felnőttnek tekintsenek, ám most úgy látszik, ahhoz sincs késő, hogy felnőttként gondolják azt rólunk, hogy ne tudnánk választani tényleges, és nem kamu alternatívák közt.

Vákuum – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Vákuum – Szénási Sándor jegyzete

Ahol józan ember nem állítja, hogy az ellenzék pont olyan elviselhetetlen, mint a hatalmi elit, mert ez nyilvánvalóan hülyeség, viszont mindkettőt dettó utálja, ott a térfogatnyomás olyan alacsony lesz, hogy valami feltétlenül ki fogja tölteni a teret, a mi esetünkben ez a se nem párt, se nem szervezett civil mozgalom, ami az influenszerek laza csoportját jelöli.

Fóliázni már nem lesz elég?! – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Fóliázni már nem lesz elég?! – Selmeci János jegyzete

A világ szégyene, hogy hatályban van egy törvény, ami szerint a heteroszexualitás oké, a homoszexualitást viszont megmutatni bűn, de azt talán már a fideszes szavazók egy részének is látványos szégyen lenne, ha a magyar gyerekek jobb létéért kormányzás helyett megint fóliázni fognak még azután is, hogy amúgy kegyelmet adtak egy pedofil segítőjének.

Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Fideszes ujjgyakorlat – Rózsa Péter jegyzete

Nagytekintetű miniszterelnök úr, Ön egy kisujjnyi erkölcsi tartást nagyít fel ember méretűvé, hogy ezzel egy újabb trükköt produkáljon, hátha beveszi a többség. Egy kisujjnyi igazságot szokott ön óriásplakáttá, vagy hangos nemzeti szózattá nagyítani, de ezúttal melléfogott.

Gábor György: Orbán és a jó társaság

19/02/2023 17:25

| Szerző: Gábor György

Ha Virginia Woolfnak igaza van, miszerint a barátainkon keresztül saját magunkat mérjük meg, akkor Orbán igyekezete érthető, ha a Vatikánnal szeretné önmagát egy társaságban tudni. A Vatikán részéről ennek a fordítottjáról viszont már messze nem vagyok meggyőződve.

"Ketten maradtunk a béke pártján: Magyarország és a Vatikán. A társaságra nem lehet panaszunk, de komoly következményekre kell számítanunk" – mondta büszkeségtől dagadó kebellel, s hallgatóságának kitörő lelkesedésétől kísérve Orbán Viktor az évértékelő beszédében. 

Örült ott mindenki, s a hallgatóság elégedetten nyugtázta az aranyszájú szónok szavait, mert ha ő mondja, akkor az úgy is van, akár utólag is bele lehetne szerkeszteni a Szentírásba, mivel ez az Igazság maga. S persze nyugodtan gondolhatja pontosan így mindezt a nagyérdemű publikum, ha a vonatkozó összefüggést tekintve (is) híján van minden elemi tudásnak és információnak.

Mert meglehet, Orbán nem panaszkodik a Vatikán társaságára, ez nagy dolog, legyen is erre büszke és becsülje meg magát mindezért Szent Péter, Krisztus nyájának pásztora, valamint örököse, Ferenc pápa és vele az egész vatikáni udvartartás.

Csakhogy félő, Ferenc pápa és a Vatikán nem biztos, hogy Orbánhoz hasonló panaszmentes kedélyességgel és a Várhegy urához fogható büszkeséggel emlékezne meg a magyar miniszterelnöknek és fényességes udvartartásának társaságáról. 

Ebben az összefüggésben csak néhány megjegyzést tennék (lehetne persze sokkalta többet is), hogy Orbán kissé felfuvalkodott kijelentését mérlegre tegyük.

2020. január 4-én Antonio Spadaro olasz jezsuita, a Vatikán félhivatalos lapjának, a "La Civiltà Cattolica" című nagymúltú folyóiratnak a főszerkesztője a "törzsi katolicizmus" perverzitásáról, az egyház feladatáról, valamint az egyházaknak a politikával való összefonódásáról írott nagyívű tanulmányában egyetértőleg idézi Paul Elie-nek, a Georgetown University munkatársának egy írását, amelyben – egyebek mellett – a szerző Ferenc pápát szembeállítja az úgynevezett "erős emberekkel", Donald Trumppal, Hszi Csin-pinggel, Putyinnal és Orbán Viktorral, akik "megvetik a fékeket és ellensúlyokat, a független sajtót és minden más olyan erőt, amelyek megkérdőjelezhetik a hatalmukat." Ebben az értelemben – folytatja Elie – Ferenc pápa erős ellenfélként lépett fel, hiszen már Assisi Ferenc nevének fölvételével épp az "erős" jelleg kritikátlan propagálásával ellentétben "a szegények alázatos védőszentjének emlékezetét idézte meg."

Vagy emlékezzünk Ferenc pápa tavalyi budapesti látogatásának egyik fontos pillanatára, amikor a hazai katolikus egyház püspökeivel találkozva, igencsak célzatos módon arra hívta fel a figyelmet, hogy "a vallási hagyományok öltözete mögött ott rejtőzködhet megannyi sötét oldal". A magyar püspökökhöz fordulva hangoztatta, hogy "nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése" a feladat, hanem hogy "lángolóan szeressétek az Evangéliumot". Végül különös hangsúllyal említette meg, hogy "mindenki a maga identitásához ragaszkodik, de ez soha nem lehet oka az egymás iránti ellenségeskedésnek és lenézésnek".

De hogy mi, magyarok valóban büszkék lehessünk a jó társaságra, a jó társaság viszont kevésbé ránk, utaljunk a Vatikán fent idézett félhivatalos lapjának ez év január 21-én, vagyis alig egy hónappal ezelőtt megjelent friss írására David Hollenbachnak, a neves jezsuita teológus professzornak a tollából, amelyben az olvasható, hogy "Oroszország Ukrajna elleni halálos áldozatokkal járó háborúját Putyin elnök indította el, Kirill pátriárka, az orosz egyház fejének határozott támogatása mellett." Az írás beszámol arról, hogy az orosz háború az alapvető emberi jogok és a nemzetközi szerződések figyelmen kívül hagyásával zajlik: etikai szempontból Oroszország sérti a jus ad bellum (a háborúhoz vezető erkölcsileg releváns okok szabályozása) és a jus in bello (a fegyveres konfliktusban résztvevő felek magatartásának szabályozása) elvét.

A jezsuita teológus felhívja a figyelmet, hogy egyfelől Putyin Ukrajnáról folyamatosan, mint ősi orosz területről beszél, a két nép azonosságát emlegetve, másfelől Kirill pátriárka a putyini szólamoknak és stratégiai kívánalmaknak megfelelően harcászati arzenállá átalakított vallási garanciákkal igyekszik ellátni Putyint. A pátriárka ennek megfelelően hangsúlyozta, hogy az ukránok "Szent Oroszország népe" (az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek Székesegyházában tartott liturgia alkalmával elmondott beszéd, 2022. április 3.), s légiesen szárnyaló homíliában igyekezett nyomatékosítani a háború szent, "metafizikai jellegét", amelynek lényegét a dekadens Nyugattal szembeni "örök pravoszláv" transzcendens kötelezettség teszi ki (Beszéd a Megváltó Krisztus székesegyházban, 2022. március 6.) Mindenesetre a dekadens, romlott és a végső pusztulás útján vonagló Nyugat elleni transzcendens orosz elköteleződésből – csak halkan emlékeztetnék – néhány évtizeddel ezelőtt mintha Magyarországnak is tartós ideig kijutott volna, még akkor is, ha a Várkert Bazár közönségének szelektivitásra hajlamos emlékezetére épp az örök felejtés, a hűbéri elköteleződés és a számos privát érdekeltség kiváltotta politikai amnézia homálya ereszkedik alá. 

Ha Virginia Woolfnak igaza van, miszerint a barátainkon keresztül saját magunkat mérjük meg, akkor Orbán igyekezete érthető, ha a Vatikánnal szeretné önmagát egy társaságban tudni. A Vatikán részéről ennek a fordítottjáról viszont már messze nem vagyok meggyőződve.