Gábor György: A diktatúra kisvasútja
Figyeljünk csak jobban oda a nemzeti-keresztény etatizmus teljes erejével felbőgő egypárti „személyzetis politikájára”, amely az elmúlt napokban sokaknál heves szívdobogáshoz vezetett, holott nem történt semmi, csak a rezsim felvette az utazósebességét.
Kardos András: Valóság nagybácsi elvesztése
Nos, a Valóság nagybácsi addig kedves rokona marad az önkénynek, amíg az uralni tudjon a valóságot, amíg az alternatív világ materiális és spirituális irányítása a kezében van. Ha ez a konstrukció megbomlik, repedezni kezd a diktatúra bástyája, és a réseken beszüremkedik immár nem az alternatív, látszat valóság, hanem annak földi mása: Valóság nagybácsi mintha ekkor felszállna a vonatra, amely nemsokára indul, de egyelőre csak áll a pályaudvaron és pöfög.
Gábor György: Színház az egész Orbán-rezsim
Nem Orbán tiltotta ki a Vígszínházból Székely Csabának, a kortárs magyar irodalom nemzetközileg is magasan kvalifikált, rendkívül fontos műveket alkotó, kiemelkedő tehetségű drámaírójának a művét, hanem a Vígszínház miskolci kocsonyaként remegő ajtónállói, a szolgáltatásaikért és végtelen lojalitásukért pozícióba segített kegyencek, akik rendeltetésszerűen félik és rettegik a Nagy Őt, s akik pontosan tudni vélik (mert persze pontosan tudják is), mit mondana a Nagy Ő Székely Csaba "bátor, szabad, szókimondó" darabjára, amely – ennyi bizonyosnak tűnik – valószínűsíthetően nem a NER-nek állítana színpadi emlékművet.
Kardos András: A normalitás kisajátítása
Meggyőződésem, hogy minden diktatúra arra törekszik, hogy a normalitás fogalmát kisajátítsa és átírja saját képére, megfossza azt valódi jelentésétől. Kellett az alap. Olyasmi, mint „megvédlek”, én a béke, ők a háború, én a monogám család, te a szexuális eltévelyedés, vagyis: ki kellett sajátítani a normalitás fogalmát, és innentől kezdve a nyelv az ő szolgálatukba állt. A Gigafon egész tevékenysége a normalitás visszavétele.
Vásárhelyi Mária: Deák Ferenc és a lakájsajtó
Aki már végigült néhány, általa indított sajtó- rágalmazási- vagy becsületsértési pert, annak nagy eséllyel elmegy a kedve attól, hogy a bíróságon keresse az igazságát
Miklósi László: Itt a juss!
"A polgári engedetlenséget öt Kölcseys tanár kirúgásával kívánták megbosszulni és megtörni. Az egyre hevesebb, nem szűnő diáktüntetésekre könnygáz és ütlegelés volt a válasz."
Kardos András: Kiszera méra bávatag
Mindezt azért mondtam el, mert az a politikai bódulat, amelyet Orbán gátlásnélküli hatalomvágytól, vagyongyarapodástól, az ellenzék, a "progresszívok" elleni gyűlölettől vezetve, immár több mint egy évtizede gyakorol, úgy nyerhette el hitelét hárommillió embernél, hogy még a vele nem egyetértő értelmiség számára is – mint most láttuk – eladta önmagát és ezt a kiszera méra bávatag nyelvet egy új világ teremtő varázslójaként.
Gábor György: Kövér László istenes iránytűje
És csak szíves emlékeztetőül hoznám fel Ferenc pápa elhíresült szavait, őszintén remélve, hátha még Kövér agytekervényeit is képes lesz bejárni ennek a "demens vénembernek" a sűrűn idézett álláspontja: Sokkal inkább egy irgalmas ateista, mint egy templomba járó, de szívtelen keresztény!"
Gábor György: Oh, Kádár-rendszer!
1/03/2023 09:34
| Szerző: Gábor György
Nagy úr ma olajosnak lenni, annyi szent, az univerzális nemtudáshoz vezető út büszke egyengetőinek tudni önmagukat.
ad notam: Those were the days my friend / We thought they'd never end – Azok voltak a (szép) napok / Azt hittük, sosem érnek véget)
Mert abban az időben még szegény Gyuszinak is rendesen meg kellett írnia ugyanazt az egyetemi felvételi tesztet, amit mindnyájunknak, neki is várakoznia kellett órákon át a folyosón, hogy végre bemehessen szóbelizni, neki is végig kellett szenvednie a felvételi bizottság kellemetlen kérdéseit, neki is erőlködnie kellett, ráncolnia a homlokát, kipréselni magából néhány mondatot. Aztán persze, hogy alulteljesített, még szép, nem kicsit, nagyon, és aztán persze hogy mégis felvételt nyert, mert a papának volt plecsnije a Szocialista Hazáért vagy a Munkás-paraszt Hatalomért vagy mi a frászért. Aztán szeptemberben Gyuszi is ott volt a beiratkozáskor, pedig azt mesélték róla, hogy arra a kérdésre, hogy nevezzen meg egy Beckett-drámát, azt válaszolta, hogy Gogolra várva, s arra, hogy nevezzen meg egy munkát a königsbergi remetétől, azt mondta, hogy de hiszen ő ateista, egyházi emberekkel, szerzetesekkel nem kíván foglalkozni.
Szóval bekerült, el is végezte, azóta sem tudok felőle semmit. Nyilván méltán.
Ma ez nem így megy. Hol van már a Szocialista Hazáért elnevezésű, mindenhová belépést és zöld utat biztosító szabadkártya, ma egészen más idők járnak. Például olyan idők, amelyek, még ha tök hülye is vagy, megkövetelik, hogy legyen egy érdemi Mol-részesedéssel rendelkező apukád és anyukád, az már a Fidesz-KDNP biztosította feltámadásodhoz is bőven elegendő lesz. Nem úgy, mint az átkos Kádár-rendszer egypárti diktatúrájában, a mostani egypártrendszerben, ha Mol-os vagy, elkülönítenek a többiektől, lediktálják előre a válaszokat, a kérdéseket meg sem kapod, minek az, körbeudvarolnak, könnyedén bemérhető és valorizálható személlyé avanzsálsz. Elvégre a Mol pénzeli az autonóm egyetemedet, elvégre maga a Mol elnök-vezérigazgatója az egyetemed kuratóriumának az elnöke, elvégre ő ott a főmufti, és ha már így alakult, ki nem szarja le, hogy milyen hallgatók juthatnak diplomához, milyen protekcionista rendszerrel helyettesíti a megszüntetett egyetemi autonómiát a Mol-nak a Várhegy magasságáig terjedő independens zsánere, érinthetetlensége és az egyetemi világot iriggyé tevő, középkorból eredeztethető olajos autonómiája.
A Mol-t annyira izgatja a magyar felsőoktatás, amennyire e sorok íróját izgatják mondjuk a Mol elnök-vezérigazgatójának étkezési vagy tisztálkodási szokásai. Azaz semennyire. Én nem is szólok bele abba, hogy milyen kiszerelésben vegye magához – ha egyáltalán – reggelente a főtt tojást, s abba sem szólok bele, hogy naponta hányszor álljon – ha egyáltalán – zuhany alá Hernádi vezérigazgató. A Mol viszont szeret beleszólni a felsőoktatásba, ott érzi jól magát, ahol amúgy semmi keresnivalója nincs, de a saját érdekei mentén visszaélésre, gazemberségre, a magyar felsőoktatás megcsúfolására annál több a lehetősége.
Mert azt se feledjük, hogy ugyanez a felhőkarcolóba bújtatott, Budapest minden pontjáról, beleértve még a lichthof ablakát is, önmaga láthatóságában pöffeszkedő, Mol névre hallgató jellegzetes kelet-európai vegyesműfajú csalamádé (amelynek előképét talán épp a 200 éve született Petőfi Sándor énekelhette meg a János vitéz egyik fejezetében), nos ugyanez az olajos népség ültetett be a Színház- és Filmművészeti Egyetem pártállamilag lenyúlt intézményének kuratóriumába nem is egy, mindjárt két olajos szakit, hadd legitimálják az autonóm Mol-osok a legitimálhatatlan gazemberséget.
Nagy úr ma olajosnak lenni, annyi szent, az univerzális nemtudáshoz vezető út büszke egyengetőinek tudni önmagukat.
A párkák, a végzet istennői sorába triumfálódott Hernádi Zsolt-féle Mol-os apoteózis még hatalmas lehetőségeket rejt magában: fognak itt nagyothalló zenekritikusok kikerülni a zeneművészetiről, gyengénlátó művészettörténészek a bölcsészkarról, a matematikai alapműveletekkel megbirkózni képtelen matematikusok a TTK-ról, analfabéta pedagógusok az irodalom szakokról, animista sámánok a katolikus teológiáról, a mandulát a prosztata helyén keresgélő fül-orr-gégészek az orvosiról, s az ítéletet már jóval a tárgyalás megkezdése előtt memorizáló leendő fideszesek a jogi karról.
Mert itt azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal kellene, hogy honnan jössz, hanem azzal, ecsém, hogy mennyi a Mol-részvényed! (Utólagosan is Illyés Gyula szíves elnézését kérve!)
